3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az emberek előszeretettel árasztják el otthonaikat családi fényképekkel. Azonban észrevettük, hogy az egyszerű fényképek helyett szívesebben döntenek ma már a vászonképek mellett. Ezek közül is a többrészes vászonkép örvend nagy népszerűségnek. Hogy miért is? Mai cikkünkben ezt boncolgatjuk.

Több, mint egy egyszerű fénykép

Sokan raknak otthonuk falaira egyszerű keretes fényképeket. Hiszen úgy gondolják, hogy szeretteikre és a velük együtt átélt közös és boldog pillanatokra minden nap szeretnének emlékezni. Sőt, a fal dekorálásával egyedi és dizájnos megoldásnak gondolják. Igen ám, de ezek a megoldások korántsem divatosak, és egyáltalán nem modernek, de még elegánsnak sem mondhatók. Valamint praktikusságukat tekintve sem bizonyulnak jó döntésnek. Ugyanis gyakori tisztítást igényelnek, mivel a kereteken gyakorivá válnak a pókhálók, továbbá az üveget is gyakran tisztítani kell, ha nem szeretnénk, hogy minden kosz látszódjon rajta. 
Éppen ezért az emberek kezdenek e helyett egy praktikusabb és dizájnosabb megoldást választani, a vászonképeket. Ezeknek köszönhetően kiléphetünk már a múlt századból, és teljesen új megvilágításba helyezhetjük lakásunkat. A vászonkép egy vakrámára helyezett nyomat, amelyet könnyen a falra helyezhetünk, és különösebb tisztítás nélkül díszeleghet falainkon éveken keresztül. Ugyanakkor sokkal modernebb, egyedibb és elegánsabb, mint a már korábban említett keretes megoldás. Emellett nagyszerűen variálható, így a kínálat széles körű. 

 

 

Könnyen elkészül

A vászonképek tekintetében 3 fő típust különböztetünk meg. A többrészes vászonképeket, a mozaik-, illetve a montázsképeket. Továbbá ezeket még kedvünkre variálhatjuk. Mind közül a többrészes vászonképek azok, amelyek a vásárlók körében a legnépszerűbbek. Ezt valószínűleg az egyedi megjelenésüknek és elegenciájuknak köszönhetik. Minőségi többrészes vászonképért keresd a vaszonkep.hu oldalát!
A többrészes vászonkép mellett szól, hogy elkészítése ugyanolyan egyszerű, mint társaié. Itt is az első lépés a fénykép kiválasztása. Majd ezt követi az a lépés, amitől igazán különlegessé válik, ez pedig a fénykép szétdarabolása. Ennél a pontnál van lehetőség az egyediség kibontakoztatására. Ugyanis variálhatod, hogy hány részre bontsák a képet, ez lehet 3, 4, 5, de akár 6 vagy 7 rész is. Valamint arról is dönthetsz, hogy milyen elrendezésben szeretnéd látni a bontott részeket. A szakemberek segítenek abban, hogy minden jól mutasson, és igazodjon a te elképzelésedhez is. Sőt, készül egy látványterv is, amellyel megmutatják, hogyan is fog festeni majd élőben a kívánt kép. Tehát ezért is ennyire népszerűek ezek a fantasztikus képek.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ezzel lepheti meg az OTP november 28-ától
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:40
Megszűnnek a MobilBank alkalmazás díjmentes push mobilos értesítései, miután új digitális csomagokat vezet be a bank.
Vállalat Pozitív meglepetés az American Expressnél
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 17:20
Az elemzők által vártnál magasabb harmadik negyedéves profitról számolt be az American Express (AmEx) multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat.
Vállalat Aránytalanság miatt a Romgaz beperelte az Európai Bizottságot
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 16:55
A román állami gáziparivállalat azt szeretné elérni, mentesítsék a kötelezettség alól, hogy szén-dioxidot tároljon a kimerült gázmezőkben.
Vállalat A Volvo AG-t még az ág is húzza
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:55
Csökkent a teherautókat, buszokat, hajómotorokat és munkagépeket gyártó Volvo AG adózás előtti eredménye a harmadik negyedévben, miután mérséklődött a bevétele is az alacsonyabb értékesítés miatt.
Vállalat Trump rárontott a fogyasztószerekre – bevitt egy gyomrost a Novo Nordisknek
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:51
A dán gyógyszergyártó részvényei 6 százalékot estek, miután az amerikai elnök bejelentette csökkentené a fogyókúrás gyógyszerek árát.
Vállalat A BYD-nek nagy gondja akadt az akkumulátorokkal
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:31
A BYD kínai autógyártó több mint 115 ezer, 2015 és 2022 között gyártott Tang és Yuan Pro típusú járművét hívja vissza tervezési hibák és az akkumulátorral kapcsolatos biztonsági kockázatok miatt – jelentette be a kínai piacfelügyelet pénteken. Ez a cég eddigi legnagyobb visszahívása.
Vállalat Az Axiom Space társalapítója Jászai Gellértnél járt Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 13:10
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke, Kam Ghaffariannal találkozott. A megbeszélésen a felek űripari és potenciális energetikai együttműködésekről egyeztettek – közölte a cég.
Vállalat Ezt hozta eddig beruházási fronton Magyarországnak Donald Trump kormányzása
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:40
Jön a kilencedik amerikai beruházás Magyarországra, Donald Trump januári beiktatása óta. Ezúttal a Citibank jelentette be, hogy folytatja magyarországi tevékenységének bővítését.
Vállalat Két új városba repül a WizzAir decembertől Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:25
Északi irányba bővíti kínálatát a magyar fapados légitársaság. Tallin és Billund a két új úticél.
Vállalat A tajvani TSMC nem fér a bőrébe
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 19:41
A világ legnagyobb fejlett chipgyártója emelte árbevétel-előrejelzését a mesterséges intelligencia megatrendjének optimista kilátásai miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG