3p

Az idei járműtenderek eredményeként a vállalat 925 eszközt cserél a nemzetközi közúti flottában, valamint a magyarországi logisztikai szegmensben. A csereprogram mintegy 57 millió euró értékű beruházást jelent.

A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját. A Waberer’s a flottamegújítást éves szinten, előre tervezhető ciklusokban valósítja meg. A nemzetközi forgalomban dolgozó járműflotta átlagéletkora 2025 végén kicsit több mint 3 év, amely a 2026-os cserék után várhatóan újra a 2 éves átlagéletkorra csökken. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi pótkocsiflotta átlagéletkora is tovább csökken 2026 végére – számol be róla az MTI.

Már várja  atavaszi megélénkülést a flotta
Már várja atavaszi megélénkülést a flotta
Fotó: Facebook / Waberer's

A csereprogram első új járműveinek rendszerbe állása május elején várható, az utolsóké pedig november elején. A vállalat heti ütemezéssel tervezi a cseréket, a működés folyamatosságának biztosítása mellett .

A járműpark fiatalítása 2022 és 2024 között 39,15 százalékkal csökkentette a meghibásodások számát, miközben a kapcsolódó mentési költségek 42,56 százalékkal mérséklődtek, 1,35 millió euróról 776 ezer euróra. Az európai gyártók adatai szerint a modern Euro 6 környezetvédelmi besorolású motorral szerelt tehergépjárművek akár 10-15 százalékkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást és szén-dioxid--kibocsátást eredményeznek az előző generációs modellekhez képest.

A flottamegújítás nem áll meg a közúti szegmensnél. A Waberer's Csoport vasúti logisztikai leányvállalata, a PSP Csoport romániai társasága 2026 őszétől két új gyártású, interoperábilis LEMA Transmontana villamos mozdonyt bérel, amelyek 8 éves időszakra mintegy 6 millió eurós befektetést jelentenek. Ezek az új típusú mozdonyok 6000 kilowatt (kW) teljesítményükkel akár 4050 tonnás teljes vonattömeget is vontathatnak, amely síkpályán 2600-2800 tonna hasznos árut jelent. A mozdonyok nemcsak Romániában, hanem Magyarországon és Szlovákiában is bevethetők – írták a közleményben.

A Waberer’s 2800 tehergépjárműből, 18 mozdonyból és 1000-et meghaladó vasúti vagonból, illetve 160 buszból álló modern flottát üzemeltet, és 275 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

A Waberer's Csoport árbevétele tavaly az első kilenc hónapban éves összevetésben 5 százalékkal emelkedett, 602,8 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 158,8 százalékkal, 32,1 millió euróra nőtt.

A cég részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, az elmúlt egy évben 4020 és 5820 forint között kereskedtek a papírokkal.

Címkék: Vállalat Waberer's

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG