4p
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteki közgyűlésén a többségi tulajdonos kezdeményezte a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat képviselőinek kizárását a cég tulajdonosi köréből. A céget megszállták az Adóhivatal nyomozói.

Cséplő Petra, a porcelánmanufaktúra igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy két kisebbségi részvényes kizárását kezdeményezték a közgyűlésen, az erről szóló határozatot a többségi tulajdonos megszavazta. Hangsúlyozta, a többségi tulajdonosnak nem érdeke, hogy kizárja Pécs képviselőit a porcelánmanufaktúrából, így "amennyiben a bíróság jóváhagyja a tagkizárást, az érintett 19 százalékos kisebbségi részvénycsomagot mindenképpen állami szerepvállalás bevonásával kívánják használni".

Cséplő Petra a lépés okairól azt mondta, hogy "a cég irányításába három és fél éve került új többségi tulajdonos semmilyen együttműködést nem tapasztalt a város részéről, ellenben a kisebbségi tulajdonos lejárató kampányokat, illetve több pert indított a gyár fő tulajdonosi köre ellen". Az igazgatóság elnöke sajtóhírekre reagálva kijelentette: "még gondolati szinten sem merült fel, hogy elvigyék a gyártást Pécsről".

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kedden indított eljárással kapcsolatban leszögezte, hogy nincs tudomásuk bűncselekmény elkövetéséről, mindenben együttműködnek a hatósággal, érdekük, hogy minél előbb lezáruljon a nyomozás. Szabó Iván ügyvéd, a 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője botrányosnak nevezte a közgyűlést, amely szerinte személyeskedéstől sem volt mentes.

A jogász kiemelte, hogy a pécsi önkormányzat és a többségi tulajdonos között érvényben lévő szindikátusi szerződés miatt a tagkizárásról Bachar Najari, a cég többségi tulajdonosa sem szavazhatott volna, erre azonban mégis sor került. Tagkizárásról csak a kisrészvényesek dönthetnek - hangsúlyozta. Szabó Iván jelezte, hogy az általa törvénytelennek tekintett határozatot a cég kisrészvényeseinek heves tiltakozása ellenére hozta meg a porcelánmanufaktúra többségi tulajdonosa.

Szabó Iván tudomása szerint a cégnek több pénzintézet felé is olyan hiteltartozása van, amit nem törlesztett, a bankok a pécsi ingatlanokra is jelzálogjogot jegyeztek be, köztük olyanokra is, amelyek a pécsi önkormányzat tulajdonában vannak. Június 25-ig a porcelánmanufaktúrának mintegy 100 millió forintos helyiadó-tartozása lesz esedékes.

Szabó Iván emlékeztetett arra, hogy a pécsi önkormányzat 2005-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) vette át a céget, a velük kötött szerződés értelmében az önkormányzat kötbér megfizetésére kötelezhető, ha a társaság éves árbevétele két egymást követő esztendőben nem éri el a 800 millió forintot. Az ügyvéd közölte, mivel a porcelánmanufaktúra nem teljesítette ezeket a feltételeket, ezért a magyar állam tízmillió forintos kötbér megfizetésére szólította fel az önkormányzatot, megjegyezve, hogy az összeg kifizetését a cégre tervezik terhelni.

A NAV nyomozói kedd reggel szállták meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pécsi székhelyét. A NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának tájékoztatása szerint költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnöke kedden azt mondta, értetlenül állnak a vizsgálat előtt, amelyet megfélemlítési kísérletként értékelnek.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra többségi tulajdonosa 80 százalékot meghaladó részesedéssel Bachar Najari, kisebbségi tulajdonos 19 százalékkal a Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt., kevesebb mint egy százaléknyi részvényen pedig kisrészvényesek osztoznak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG