2p

Év végén pedig kifut a program.

A tegnapi Magyar Közlöny rengeteg kormányrendelettel igazítja a veszélyhelyzet megszűnése utáni időszakhoz az állam működését, a gazdaság szabályozását.

A vállalkozások számára az egyik legfontosabb intézkedés azt határozza meg, hogy meddig lehet igényelni a csökkentett munkaidőhöz kapcsolt állami támogatást.

A kormányrendelet értelmében a kérelem benyújtásának határideje 2020. augusztus 30, az alkalmazhatóság határideje pedig 2020. december 31.

Vagyis a vállalkozásoknak két és fél hónapjuk maradt, hogy benyújtsák a kérelmüket - írja laptársunk, az Mfor.hu.

A támogatás (amelyről minden fontos információt megtalál ebben a cikkünkben) időtartama három hónap, amely során a kieső bér 70 százalékát téríti meg az állam. A munkaadónak vállalnia kell, hogy a támogatás ideje alatt, valamint további egy hónapig foglalkoztatja a támogatásban részesült dolgozóját. Azon munkavállalók után lehet igénybe venni a támogatást, akiknek a munkaideje legalább 15 százalékkal, de legfeljebb 75 százalékkal csökkent. Vagyis a 8 órás munkaidőt figyelembe véve minimum a napi 2 órás foglalkoztatásnak fenn kell állnia a kérelem befogadásához.

A kormány tájékoztatása szerint eddig mintegy 200 ezer emberen segítettek a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő támogatások. A csökkentett munkaidőre vonatkozó támogatást 13 ezer cég igényelte 160 ezer munkavállaló után, s ezen a címen 26,5 milliárd forintot már ki is fizettek.

A kutatás-fejlesztési tevékenységet végzőknél - akikre szintén a fent említett határidők vonatkoznak - a 16 ezer foglalkoztatott után 11,7 milliárd forint támogatást fizettek már ki.

A legtöbb igénylés, kifizetés a hajdú-bihari, a békési és a szabolcs-szatmár-beregi vállalkozásokhoz köthető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG