4p

Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.

Az AutoWallis öt évvel ezelőtt lépett a Budapesti Értéktőzsdére, mely idő alatt a vállalat árbevétele négyszeresére, nyeresége tízszeresére ugrott, köszönhetően a következetesen végrehajtott növekedési stratégiának, melynek során a bővülést az organikus fejlődés mellett akvizíciók is támogatták. A ma már 16 országban jelenlévő autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató tőzsdei pályafutása alatt 48 milliárd forintot vont be a tőkepiacról, több mint 10 akvizíciót hajtott végre, az általa képviselt márkák száma pedig 9-ről 24-re nőtt. A bővülés során a Csoportban dolgozók száma 270 főről közel 1400-ra emelkedett, miközben a vállalat vezetése is jelentősen kibővült.

Az AuroWallis a legújabb modelleket kínálja
Az AuroWallis a legújabb modelleket kínálja
Fotó: AutoWallis

Új igazgatósági tagokról szavaznak

Az AutoWallis Csoport a következő években tovább kívánja folytatni növekedési történetét, ezért a vállalatot a tervek szerint a sikerekben bizonyított menedzsment irányítja továbbra is, a megújuló Igazgatóság stratégiai irányítása mellett. Az éves rendes közgyűlésen a részvényesek arról határozhatnak, hogy Müllner Zsolt elnök, valamint Ormosy Gábor vezérigazgató mellé olyan új Igazgatósági tagok kerüljenek, akik az elmúlt évtizedekben jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokat szereztek részben szintén tőzsdei vállalatoknál, többek között vállalatvezetés és akvizíciók területén. A közgyűlési előterjesztések alapján az Igazgatóságba kerülhet Vaczlavik Ferenc, az AutoWallis gazdasági igazgatója, Veres Tibor, az AutoWallis fő tulajdonosának, a Wallis Csoportnak az elnöke, a Wallis Csoport képviseletében Mező Gyula vezérigazgató, Buday Bence vezérigazgató-helyettes, valamint Karvalits Ferenc stratégiai vezérigazgató-helyettes. A közgyűlésen a Felügyelőbizottság tagjává választhatják Deme Gézát, az AutoWallis legnagyobb intézményi befektetőjének, a Széchenyi Alapok Zrt-nek az elnök-vezérigazgatóját. A Wallis Csoport hosszú távú, stratégiai befektetésként tekint az AutoWallis Nyrt-re és a menedzsment eddig is sikeres munkáját elismerve expanziós terveit az Igazgatóság új tagjainak jelölésével is támogatja – mondta el Veres Tibor, a Wallis Csoport fő tulajdonosa.

Osztalék helyett tartalék

Az AutoWallis részvényesei a közgyűlésen döntenek a társaság tavalyi beszámolójáról és a nyereség felhasználásáról is. Mint a február 29-én közzétett gyorsjelentés alapján ismeretes, az AutoWallisnak 2023-ban is rekord árbevétele és nyeresége volt: a növekedést tavaly is akvizíciók támogatták az organikus bővülés mellett, így a már döntően régiós jelenlétű vállalat 366 milliárd forintos árbevételt és 20 milliárd forintos EBITDA-t ért el, az egy részvényre jutó nyeresége pedig 21 forint fölé emelkedett. Az AutoWallis Igazgatóságának javaslata, hogy az eredmény kerüljön tartalékba, azt a további növekedés finanszírozására használják fel a Wallis Csoport által 2024. január 26-án végrehajtott 5,7 milliárd forint összegű készpénzes tőkeemeléssel együtt.

Cél: a nemeztközi terjeszkedés

Az AutoWallis több pénzügyi mutató esetében már tavaly meghaladta a 2025-re korábban kitűzött célokat, és tovább halad a növekedési pályán, ezért a társaság a tervek szerint májusban bemutatja frissített stratégiáját és célszámait, valamint osztalékpolitikáját. A növekedés fő iránya a nemzetközi terjeszkedés lehet, ezért a társaság létrehozza az AutoWallis Csoport nemzetközi üzletfejlesztésért felelős alelnöki pozíciót, melyre május 1-től a vállalatcsoport fejlődésében és növekedésében elért kimagasló sikerei elismeréseként Andrew Prestet kérte fel. Az általa betöltött eddigi Nagykereskedelmi üzletág igazgatói pozícióért a jövőben Bihari Pál, az AutoWallis Distribution ügyvezető igazgatója felel. Antal Péter a Kiskereskedelmi üzletág vezetőjeként tovább folytatja eddig is sikeres munkáját, kizárólagos fókusszal dolgozhat az üzletágának nemzetközi terjeszkedésén és a hatékonyságot javító belső projekteken. Székely Gábor a továbbiakban a jelenleg is betöltött befektetői kapcsolatok (IR) és ESG igazgatói munkájára fókuszál, melyben eddig is jelentős sikereket ért el a tőkepiaci jelenlét, az ESG kihívások teljesítése, továbbá zöld finanszírozások megszervezése terén.

Címkék: Vállalat AutoWallis

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG