5p

Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.

A Mol csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 554,9 milliárd forint (1760 millió dollár) volt a harmadik negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) után – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A csoport 252,3 milliárd forint (802 millió dollár) adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, jelentősen meghaladva a tavalyi harmadik negyedévi 94,8 milliárd forintot (279 millió dollár).

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki eredményesnek értékelte a negyedévet.A 10 országban jelenlévő kutatás-termelés (upstream) üzletág ki tudta használni a kedvező árkörnyezet hatásait, másrészt a finomítóik profitáltak abból, hogy a nemzetközi geopolitikai események hatására magasra emelkedtek a termékárak – fejtette ki. Az elnök-vezérigazgató szerint

a jó teljesítményt beárnyékolta, hogy szinte valamennyi piacukon valamilyen hatósági árszabályozást vezettek be a kormányok. Ellátási problémákat ugyanakkor ezek az intézkedések nem okoztak

- tette hozzá.

Az eredményeket kommentálva Hernádi Zsolt kiemelte: az elmúlt évtizedben az adóterhek gyorsabb ütemben nőttek, mint a nyereség. Az adók a vállalatcsoport árbevételéhez viszonyított aránya jóval magasabb, mint tíz évvel ezelőtt, 2016-ban 20 százalékot tett ki, míg 2026-ban 35 százalékot, miután 2022-ben 56 százalékon tetőzött – közölte.

A jelentős adózási terhek ellenére a Mol csoport 2020 óta több mint 10 milliárd dollárt fordított organikus beruházásokra és üzletági fejlesztésekre, amelyek közül kiemelkednek az ellátásbiztonság erősítését, a diverzifikációt, valamint az energetikai átmenetet támogató fejlesztések. A jó pénzügyi eredmények nemcsak a vállalat stabilitásának megőrzéséhez elengedhetetlenek, hanem lehetővé teszik azokat a beruházásokat is, amelyek erősítik az egész régió ellátásbiztonságát és hosszú távú versenyképességét – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató.

A társaság közleménye szerint kutatás-termelés üzletág eredménye javult az előző negyedévhez képest, ennek hátterében elsősorban a földgázárak emelkedése állt, amit viszont részben ellensúlyozott a negyedéves átlagos kőolajárak csökkenése.

A napi termelés valamivel meghaladta a 94 ezer hordó kőolaj egyenértéket (boepd), amihez hozzájárult az iraki Kurdisztán régióban található Shaikan és Pearl mezők, valamint a kazahsztáni Fedorovskoye mező termelésének növekedése. Közép-Kelet-Európában ugyanakkor csökkent a kitermelés a horvátországi és magyarországi tervezett karbantartások miatt. Az azerbajdzsáni ACG mező esetében a magasabb olajárak miatt csökkent a Molra jutó kitermelési hányad.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmens teljesítménye jelentősen javult az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a kiemelkedően magas finomítói árrések miatt. Ugyanakkor a petrolkémiai üzletág továbbra is gyengén teljesített. A harmadik negyedéves eredményt egy egyszeri biztosítási kártérítés is javította.

A Magyarországon és Szlovákiában feldolgozott kőolaj mennyisége az előző negyedévhez képest nem változott érdemben, mert a Dunai Finomító AV3 üzeme a teljes harmadik negyedévben állt. A helyreállítási munkálatok szeptemberben fejeződtek be, az üzem október végén indult újra.

A rijekai finomító korszerűsítési programja szintén lezárult, az új késleltetett kokszolóüzem (DCU) termelése fokozatosan felfutott, és szeptembertől már hozzájárult a dízelüzemanyag-termelés növeléséhez.

A fogyasztói szolgáltatások szegmensben az üzemanyag-értékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest nőtt, amit a közép-kelet-európai régióban alkalmazott árkorlátozások és az alacsony árrések is ösztönöztek. Ugyanakkor az értékesített üzemanyagokon elért fajlagos árrés valamennyi meghatározó piacon csökkent. A nem üzemanyag jellegű termékek értékesítése és az ezekből származó árrés továbbra is stabilan emelkedett, a Fresh Corner hálózat pedig 1438 egységre bővült.

A körforgásos gazdasági szolgáltatások üzletág a harmadik negyedévben a szezonális hatások ellenére is kedvező eredményt ért el, amihez a hatékonyságjavító intézkedések is hozzájárultak. A stratégiai fejlesztések részeként folytatódott a „hulladékból energiát” létesítmény előkészítése, valamint a kötelező visszaváltási rendszer begyűjtési folyamatainak további optimalizálása.

A gáz szegmens eredménye elmaradt az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a regionális gázszállítás iráni kereslet visszaesése miatt. A szállított földgáz teljes mennyisége csökkent, bár a belföldi szállítás volumene nőtt, ezt nem tudta ellensúlyozni a szomszédos országokba irányuló szállítások visszaesése

- közölte a társaság.

 

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 4982 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 5460, a legalacsonyabb 2810 forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG