4p

A 21. századi ingatlankezelőknek fel kell ismerniük, hogy ma már csak szolgáltatásfókuszú, a fenntarthatóságra is nagy hangsúlyt fektető üzemeltetési stratégiával lehet elnyerni a bérlők bizalmát. Győri Gyula, a CPI Facility Management vezetője nyilatkozott erről, és több, az üzemeltetést érintő aktuális kérdésről.   

Győri Gyula, a CPI Facility Management vezetője
Győri Gyula, a CPI Facility Management vezetője

A globális ingatlankezelőknek a Covid-járványok és az energiaválság hatására teljesen át kellett alakítaniuk az üzemeltetésről vallott gondolataikat és stratégiájukat, hogy fenntartsák cégük pozitív egyenlegét, illetve a bérlőikkel ápolt jó kapcsolatot. Így tett a CPI FM, a hazai kereskedelmi ingatlanpiac egyik vezető szereplője, a CPI Hungary leányvállalata is.

„Az ingatlanüzemeltetés világa egyre inkább a szolgáltatás- és élményalapú folyamatok felé halad. A CPI Facility Management eleinte kényelmesen működő cég volt, mostanra viszont folyamatosan új célokat kitűző, változásokat megélő vállalattá vált. Mi a folyamatos változással hangoljuk rá magunkat a bérlői igényekre” – fogalmazta meg a lényeget Győri Gyula.

Egy átlagos dolgozó számára már nem számít különlegesnek, ha bejárhat egy normális felszereltségű bérleménybe, és napi 8 órát eltölthet az irodában. Pozitív légkört sugárzó, szolgáltatásbarát és a fenntarthatóságra is összepontosító helyiségekre vágynak az emberek, és ezt csak megfelelő minőségű üzemeltetéssel lehet elérni.

A szakember úgy látja, egy ingatlankezelő cégnek erkölcsi kötelessége, hogy magas minőségű üzemeltetési tudással adjon bérbe épületeket. Hogy ezt hogyan lehet elérni? „Mi a tegnapi működtetési tapasztalatokból készítünk sok-sok adatot, és ezek alapján tudjuk javítani a holnapi szolgálatatások színvonalát.”

Minél kisebb a lábnyom, annál jobb

A dolgozók komfortszintjének alakulását ma már nem csak maga az irodai környezet és a benti szolgáltatások, de az épület természetre gyakorolt hatása is befolyásolja. Az üzemeltetőknek ezt is figyelembe kell venniük, és úgy kell megtartaniuk, növelniük a kényelmi színvonalat, hogy egyre kisebb környezeti lábnyomot hagyjanak maguk után. Nem mellesleg a bérlők bizalmát is növeli, ha a bérbeadó hosszú távon fenntarthatóvá, olcsóbbá tudja tenni a működést.

A tapasztalat azt mutatja, a nagyobb bérlők számára ma már alapvetés, hogy minél zöldebbek legyenek, ez az üzleti modell része, és vonzerő a leendő munkatársak számára is. A piac némiképp kierőszakolta a zöldebb működést. Az energiamegtakarítás az üzemeltető cégek számára egyúttal morális kérdés, másrészről stratégiát kell hozzá alkotni.

„A CPI-nál bevezettük a zöld szerződést, bérlői fórumokat tartunk, ahol elmagyarázzuk, miért változtatunk például az energiabeszerzésben, miért telepítünk napelemeket, hőszivattyút. Átláthatóvá tesszük számukra a mindennapi folyamatainkat. Csak a bérlőkkel közösen tudunk fenntartható célokat kitűzni. Az energiakrízis növelte az egymásrautaltságunkat, ők is jobban érzik, hogy gazdasági szükségletté vált a fenntarthatóbb működés” – mondta Győri Gyula. 

Az energiafogyasztás a célzott beruházások mellett hatékonyan csökkenthető, ha munkaidőn kívül a szellőztetési, hűtési, fűtési rendszereket alacsony fokozaton működtetik az üzemeltetők.

A CPI-nál Győri szerint a környezettudatosság nem okoz problémát a munkatársak körében, ha megfelelően tűzik ki a célokat, és megkapják a szükséges információkat.

A CPI Property Group 2022-ben az Immofinanz és az S Immo vállalatok többségi tulajdonosa lett. Noha több, a portfólióba került új épület jól működik, szükséges volt a változtatás, és egységesítés a CPI üzemeltetési stratégiájának megfelelően. Az energiastratégiának köszönhetően a vállalat el tudta elérni, hogy az átvett épületek gáz- és villamosenergia díjai 40-50 százalékkal csökkenjenek.

Győri Gyula kitért rá: a CPI fontosnak tartja, hogy üzemeltetési költségei a valóságot tükrözzék. Ha mi egy egyszerű széket teszünk be egy irodába, nem mondjuk rá, hogy fotel, ha fotelt teszünk be, akkor fotelként hirdetjük, és úgy árazzuk. A szolgáltatásainkat tekintve teljesen átláthatóak vagyunk.”

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG