A Magyar Nemzeti Bank (MNB) figyelmeztette a 4iG-t, hogy a jövőben mindenkor határidőben tegyen eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek - olvasható a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapjára kitett közleményében. Ennek keretén belül minden naptári hónap utolsó napjára vonatkozóan haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon tegye közzé a részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számát sorozatonként, a sajátrészvény-állományok feltüntetésével, és az alaptőke nagyságát (hóvégi jelentés).
Az MNB kiemelte, hogy a határozat tartalmát és számát a cégnek egy munkanapon belül nyilvánosságra kell hoznia, és ha a jövőben nem teljesítik maradéktalanul a kötelezettségeiket, további szankciók, például bírság is kiszabható.
Fellebbezés nem lehetséges a határozat ellen, de az érintettek 30 napon belül közigazgatási pert indíthatnak jogszabálysértésre hivatkozva.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



