3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nekik viszont egyre kedvezőbb a biznisz, miközben a magyar céget, mely vezetésével a projektet eredetileg elnyerték, már ki is fúrták az egészből, írja a Direkt36.

Illusztráció

Az oroszoknak kedvez az a magyar-orosz közös projekt, amelynek keretében a két ország 1300 vasúti kocsit gyártana Egyiptomnak, miközben a beruházáshoz szükséges hitelt a magyar állam biztosítja. De a beruházással jól járnak majd kormányhoz köthető szereplők is – derül ki a Direkt36 által összegyűjtött információkból.

A vasúti kocsik gyártásáról szóló szerződést 2018 szeptemberében írták alá, jelenleg folynak a finanszírozásáról szóló tárgyalások, a külügyminisztérium szerint a hitelszerződést még az idén aláírhatják. A hitelt az Eximbank folyósítja. A bank a beruházásban akkor tud részt venni, ha a projektben a magyar hozzáadott érték legalább 50 százalék lesz. A külügy szerint ez úgy fog teljesülni, hogy a megrendelt 1300-ból „legalább 651 vasúti kocsi Magyarországon kell, hogy elkészüljön".

Ez a munkamegosztás meglepett több, a Direkt36 által megkérdezett olyan szakembert, akik dolgoztak már hasonló állami finanszírozású projekteken és ismerik a vasúti gépgyártás folyamatát. Szerintük az ilyen projektek rendszerint úgy néznek ki, hogy a konzorcium minden tagja részt vesz az összes kocsi gyártásában. A Direkt36 forrásai szerint a konzorciumban az orosz fél, a Transmashholding dominál majd, mivel nagyságrendekkel nagyobb vállalat, mint a magyar partnere. Emiatt az Oroszországban gyártott kocsikban valószínűleg nem lesz jelentős a magyar hozzáadott érték, ami a lap egyik forrása szerint olyan lenne, mintha az Eximbank az orosz exportot finanszírozná.

Az Eximbank és a külügyminisztérium erre reagálva azt közölte, hogy részleteket banktitok miatt nem mondhatnak, de a jogszabályok betartásával nyújtanak hitelt, amivel magyar cégek is jól járnak.

Az egyiptomi szerződést az orosz TMH magyarországi leányvállalata, a Transmashholding Hungary Kft. írta alá. A cég jogi képviseletét az Illés Géza Márton Ügyvédi Iroda látja el. Illés ügyvédi irodája korábban több olyan cégnek is dolgozott, ahol a miniszterelnök korábbi tanácsadója, Tombor András megjelent. Illés azt közölte a Direkt36-tal, hogy régóta "megbecsült ügyfele" Tombor András, de szerinte téves megközelítés az ügyvédi iroda megbízásait Tombor személyével összekötni. A cégnek idén nyár óta már a tulajdonosai között is van magyar ember. A cégben júniusban 50 százalékos részedést szerzett Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet, aki közeli kapcsolatot ápol Habony Árpáddal.

Az egyiptomi megbízást eredetileg még 2016-ban a magyar Ganz vezette konzorcium nyerte el, de a magyar kormány az utolsó pillanatban kihátrált mögűlük és inkább az orosz konkurensük vezetésével felálló csoportnak adott állami hitelgaranciát.

(Direkt36)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG