2p
Az Európai Unió legnagyobb gazdasága a németeké, így a magyar vállalkozások legtöbbjének csábító lehet belépni erre az izgalmas piacra. Azonban amekkora lehetőséget rejt magában a lépés, annyival nehezebb is: nem csak a német versenytársakkal kell elboldogulnunk, hanem a világpiac szereplőivel. Megnéztük, miért és hogyan éri meg nyitni Németország irányába.

Egy 2300 milliárd eurós piacon van keresnivalóm - gondolhatja a legtöbb magyar vállalkozó. Németország nemcsak hazai export egyik legnagyobb célállomása, hanem a világpiac bejárata. Vonzó perspektívát jelent, ugyanakkor a külpiacra lépés számos komoly kihívást, és mentalitásbeli alkalmazkodást követel meg, hiszen nem csak a németekkel kell emiatt versenyre kelnünk, hanem az egész világgal.

Az M27 Absolvo külpiacra lépési üzletágának vezetője, Gyurácz Németh Ivánnal arról beszélgettünk a Napi kommentárban, hogy mire kell felkészülniük a hazai vállalkozásoknak, ha meg akarják hódítani a németeket és az egész világot. Jelenleg nagyjából 2-3000 hazai cég exportál Németországba, ebből néhány száz kis- és középvállalkozás, pedig hagyományosan erős és támogatott a KKV szektor, hatalmas a felvevőpiac, így jelentős potenciál mutatkozik a hazai KKV-k versenyképes termékei számára is - véli az M27 Absolvo szakembere, aki részleteket is elárul a videóban.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ennek a menő futócipőnek a vámok sem ártanak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 11:46
32 százalékot nőttek az On bevételei. 
Vállalat Megvásárolnák a Google Chrome-ot, nagy pénzt ígértek a böngészőért
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 11:11
34,5 milliárd dolláros ajánlatot tett a Google Chrome böngészőjének megvásárlására a Perplexity AI. 
Vállalat Ez húzta le a Graphisoft Park első félévét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 19:15
A Graphisoft Park SE első félévi pro forma nettó eredménye 3,88 millió euró lett, amely 400 ezer euróval elmarad előző év hasonló időszakának teljesítményétől, az előző évet érintő egyszeri tételek miatt – közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság kedden a Budapesti Értéktőzsdén közzétett jelentésében.
Vállalat Így tiltakoztak a szegedi BYD építkezés munkásai
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 16:15
Többször is előfordult, hogy külföldi munkások zárták el az utat a BYD Szegeden épülő gyárához
Vállalat Érdekes szegmens húzta fel a Waberer’s árbevételét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 13:28
A második negyedévben az EBIT 68 százalékot emelkedve 18 millió eurót ért el.
Vállalat Olyan hírek jöttek Horvátországból, hogy még a Molnál is pezsgőzhetnek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:58
A nyereség nőtt, az adósság csökkent.
Vállalat Bejelentést tett a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 19:43
Együttműködési megállapodást írtak alá.
Vállalat Gyűlnek a fellegek a Mercedes feje felett?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 13:56
A vezérigazgató szavai erre utalnak.
Vállalat Ezt a levelet írta a gigacég igazgatója azoknak, akik nem akarnak visszamenni az irodába
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 14:11
Radikálisan új kultúrát épít az AT&T: lojalitás helyett teljesítmény, hibrid helyett heti 5 nap iroda. De mit szólnak ehhez a munkavállalók? Hogyan kezeli a feszültségeket a vezetőség? 
Vállalat Új emberek tűntek fel az MNB-alapítvány legfőbb cégének élén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 17:14
A Matolcsyékhoz köthető figurák eltűnnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG