2p

Európában csendes, ugyanakkor nagyon komoly űrverseny zajlik, amibe be kell szállni, különben hátrányba kerülünk - mondta Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa a növekedés.hu portálon megjelent interjúban.

Felidézte, az ENSZ alatt működő Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) jelöli ki a nemzetek által használható műholdas pályákat és rádiófrekvenciákat. Magyarország az ITU döntése alapján nagyjából három évtizede rendelkezik saját pályaszakasszal, amit 2004-ben az állam bérbe adott egy külföldi magáncégnek. A bérleti konstrukció 2024-ben jár le, ezt követően lesz lehetőségünk a pálya újbóli hasznosítására.

Arra a kérdésre, hogy miért fontos Magyarországnak űrprojektet szervezni, saját távközlési műholdat pályára állítani, Jászai Gellért kifejtette: ez az évszázad egyértelműen a digitalizáció, illetve az adatkommunikáció robbanásszerű fejlődéséről szól. A televíziós és rádiós műsorszórás, a mobil- és internetes kommunikáció egy része, a bankautomaták működése, vagy egyszerűen csak az, hogy a mobiltelefonon egy gombnyomással megtudható, hogy milyen időjárás várható, ma már mind elképzelhetetlen műholdak nélkül.

Hozzátette, ezekre az eszközökre a kritikus infrastruktúra részeként kell tekinteni, amelyek esetleges összeomlása, vagy hiánya súlyos következményekkel járhat egy-egy ország számára. Ebben az értelemben nemzeti szuverenitási kérdés, hogy a magyar állam rendelkezik-e műholdas technológiával - jelentette ki. Jászai Gellért az interjúban szólt arról, hogy a 4iG irányító többséggel rendelkezik a CarpathiaSat Zrt.-ben, így a projekt összefogása és irányítása is a feladataik közé tartozik majd.

Jászai Gellért elmondta, továbbra is kedvezőnek látja nem csak a 4iG, hanem az egész iparág kilátásait. A pandémia katalizálta a digitális technológiák fejlődését, illetve növelte a termékek és szolgáltatások iránti keresletet mind az állami, mind pedig a piaci megrendelők oldaláról. A mostani válságnak a technológiai és informatikai vállalatok sok szempontból inkább a nyertesei lettek, illetve lesznek az elkövetkező időszakban is.

Címkék: Vállalat 4iG Műhold

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG