5p
Több éves csökkenés után megtorpant a működő cégek számának visszaesése - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. elemzéséből. Bár még mindig kevesebb működő cég van Magyarországon, mint egy évvel korábban, a változás mértéke kevesebb, mint fele a 2014 és 2015 első negyedéve között tapasztalhatónak, továbbá a 2016-os első negyedév végén több cég működött, mint 2015 végén.
Megszűnő cégek számának alakulása. Forrás: Bisnode

2013 közepe óta először volt emelkedés a működő cégek számában. Ez alatt a csaknem három éves időszak alatt több mint 36 ezerrel csökkent a magyarországi cégszám, majd a 2015. év végi 524 237-es mélypontot követően 2016 első negyedévének végére ez a szám már 525 ezer fölé emelkedett. Ahogyan az alábbi ábrán is látható, az enyhe javulás ellenére még mindig elmaradunk a korábbi évek (2014. és 2015.) azonos időszakainak cégszámaitól, bár a tény, hogy 2015 és 2016 első negyedéve között már csak 1,52 százalékkal mérséklődött a vállalkozások száma szemben az egy évvel korábbi 3,37 százalékkal, további javulást jelez előre.

Pozitív várakozásokra adhat okot az új cégek számának minimális emelkedése is, illetve a cégmegszűnések számának visszaszorulása a 2015. első negyedéves adatokhoz képest. Mindemellett nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy még a folyamat elején tartunk, így mind az új, mind pedig a meglévő partnerek körültekintő megválasztásának kulcsszerepe van a hitelezési veszteségek csökkentésében – világít rá Keleti József a Bisnode Magyarország Country Managere.

Új cégek számának alakulása.

Közel harminc százalékos növekedés az ingatlan szektorban

A legtöbb új társaság az építőipari, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végző és a kiskereskedelmi cégek közül került ki. 500-nál több új vállalkozás alakult még az ingatlan szektorban, a nagykereskedelemben, az adminisztratív és szolgáltató tevékenységet végző területeken.

Fontos viszont kiemelni, hogy a kis- illetve nagykereskedelemben ezek a számok komoly visszaesést jelentenek az egy évvel korábbi cégalapítási számokhoz képest. A kiskereskedelemben 19,88 százalékkal kevesebb, míg a nagykereskedelemben 27,69 százalékkal kevesebb vállalkozás alakult, mint 2015. első negyedévében.

ÁGAZAT

ÚJ CÉGEK SZÁMA (2016. I. N.ÉV)

Építőipar

829

Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

819

Kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár)

649

Ingatlanügyletek

565

Nagykereskedelem (kivéve: jármű, motorkerékpár)

538

Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység

532

A csok élénkítő hatásának is köszönhető, hogy az új vállalkozások száma ingatlan szektorban 28,12 százalékkal, az építőiparban pedig 15,62 százalékkal bővültek előző év azonos időszakához viszonyítva. A kisebb cégszámokkal rendelkező ágazatok közül dinamikusan növekedett a piacra lépők száma a számítástechnikai, elektronikai és optikai terméket gyártó, a gépipari és a gumitermékek gyártó cégek körében (175%, 87,5% illetve 78,57 százalékkal), míg nagyobb csökkenés a papíripart jellemezte, ahol 22,22 százalékkal kevesebb új cég alakult, mint egy évvel korábban.

Működő társas vállalkozások számának alakulása megyénként

2015. április. 1. és 2016. április. 1. között

MEGYE

MŰKÖDŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA

CÉGSZÁM VÁLTOZÁSA (%)

2015.04.01

2016.04.01

2015.04.01-2016.04.01

Győr-Moson-Sopron megye

19 082

19 057

-0,13%

Csongrád megye

15 869

15 808

-0,38%

Bács-Kiskun megye

20 627

20 543

-0,41%

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

19 406

19 304

-0,53%

Tolna megye

7 163

7 106

-0,80%

Nógrád megye

4 389

4 349

-0,91%

Pest megye

80 955

80 097

-1,06%

Veszprém megye

12 387

12 229

-1,28%

Jász-Nagykun-Szolnok megye

9 987

9 857

-1,30%

Somogy megye

10 057

9 917

-1,39%

Baranya megye

15 938

15 702

-1,48%

Hajdú-Bihar megye

19 644

19 344

-1,53%

Vas megye

8 941

8 800

-1,58%

Főváros

213 842

210 316

-1,65%

Békés megye

8 857

8 700

-1,77%

Zala megye

10 451

10 235

-2,07%

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

15 453

15 057

-2,56%

Heves megye

9 908

9 554

-3,57%

Komárom-Esztergom megye

13 434

12 951

-3,60%

Fejér megye

16 802

16 144

-3,92%

Csökkenő vállalkozási kedv a Közép-Dunántúlon

Ahogyan az alábbi táblázatban is látható kivétel nélkül minden megyében csökkentek a cégszámok. Regionális szinten 1 százalék alatti csökkenés a dél-alföldi (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye) és a nyugat-dunántúli (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye) régiót jellemezte (0,67% és 0,99%). Kiugróan magas, 3,05 százalékos a vállalkozások számának csökkenése a Közép-Dunántúlon (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye).

Az év elkövetkező hónapjaiban a működő vállalkozások száma várhatóan beáll majd egy stabil szintre, – ennek előjelei már a múlt év utolsó negyedévében, illetve az idei első negyedévben megfigyelhetők voltak – ám kétségtelen, hogy ebben a folyamatban inkább a cég törlések számának visszaesése játszik majd nagyobb szerepet, mint az cégalapítási kedv növekedése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG