8p

A vállalat szerint megoldható, hogy valami egyszerre legyen környezetkímélő és nyereséges is, és ez az útja a klímaváltozás elleni globális harcnak. Maguk például 2020-ra elérték, hogy az összes telephelyük karbonsemlegesen működjön, és most az ellátási láncok emissziómentesítése következik. Ezzel a rivális cégeknek is példát akarnak mutatni, az irányelvet pedig új imázskampányuk kikacsintós jelszava foglalja össze, ami úgy hangzik, hogy "like a Bosch."

Idén a pandémia miatt virtuálisan tartják meg az amúgy hagyományosan Las Vegasban megrendezett CES-t, azaz Consumer Electronics Show-t, a világ legnagyobb elektronikai expóját. Az öthetes nemzetközi techvásár kedden indul, de a Bosch már hétfő délután levetítette a nyitó prezentációját, melyet Michael Bolle, a Bosch igazgatótanácsának tagja, valamint digitális és technológiai igazgatója és Mike Mansuetti, a Bosch észak-amerikai régiójáért felelős elnöke vezényelt le - előbbi Stuttgartban rögzítette a maga részét, utóbbi Detroitban. A kettős beszámolt a vállalat tavaly elért klímavédelmi eredményeiről, valamint a következő évek klímavédelmi vállalásairól, melyet egy új imázskampányba csomagolva akarnak követendő példaként a többi vállalat elé állítani.

Fenntartható #LikeABosch – a Bosch a klímavédelem úttörője

A Bosch mottója az idei CES-en a „Fenntartható #LikeABosch”. A szóviccel operáló digitális imázskampány azt igyekszik megmutatni, hogy a fenntartható termékek használatával hogyan tehetünk még többet a klímavédelemért. A Bosch csoport ebben úttörő szerepet vállalt, hiszen a számítások szerint mind a 400 telephelye világszerte már 2020 óta szén-dioxid-semlegesen működik. A Bosch így az első globális iparvállalat, amely már nem hagy szén-dioxid lábnyomot saját energiaelőállítása során. „Következő lépésként a Bosch a teljes értékláncában, a beszerzéstől egészen a termékek felhasználásáig figyelni fogja a károsanyag-kibocsátást” – fejtette ki Michael Bolle. Ennek jegyében a Bosch az első autóipari beszállítóként csatlakozott a Science-Based Targets kezdeményezéshez, azzal a konkrét céllal, hogy 2030-ig 15 százalékkal mérsékelje az upstream- és downstream kibocsátásokat. A Bosch klímavédelmi eredményeit külső szervezetek is elismerik, a nonprofit Carbon Disclosure Project (CDP) például már felvette „A-listájára” a vállalatot.

Szóvicc és fontos misszió (Kép: Bosch / YouTube)
Szóvicc és fontos misszió (Kép: Bosch / YouTube)

A tavaly alapított Bosch Climate Solutions tanácsadó cégén keresztül a Bosch csoport az éghajlatvédelmi intézkedések kapcsán más társaságokkal is megosztja tapasztalatait. A Bosch startup vállalkozása többek között a vállalat saját, felhőalapú energiaplatformját is értékesíti, amely intelligens algoritmusokkal csökkenti a gépek energiafelhasználását, növelve a gyártási folyamatok hatékonyságát. A platformot már a Bosch több mint száz telephelyén alkalmazzák, jelentős mértékben hozzájárulva a vállalat szén-dioxid kibocsátás törekvéseihez.

AI + IoT a koronavírus ellen

Az emberek egészsége és a bolygónk védelme érdekében a Bosch számos AIoT-megoldást is alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a vállalatcsoport a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, MI) és a dolgok internete (IoT) által kínált lehetőségeket ötvözi, hogy technikai újdonságaival segítse az embert és a környezetet. „Az AIoT alkalmazásával növeljük az energiahatékonyságot és felvesszük a küzdelmet a koronavírussal szemben” – hangsúlyozta Michael Bolle, a Bosch igazgatótanácsának tagja. „Az AIoT számos új lehetőséget kínál, amelyeket már jelenleg is használunk, de a jövőben további más területeken is szeretnénk alkalmazni. A „Fenntartható #LikeABosch” mottó jegyében a vállalat a 2021-es CES virtuális technológiai kiállításon és vásáronii újabb fenntartható megoldásokat mutat be az egészségvédelem, az otthon használható eszközök és a mobilitás területén.

A Bosch újdonságai között szerepel a világ első, a testen és a fülön viselhető okoseszközök számára fejlesztett, öntanuló, mesterségesintelligencia-alapú érzékelője, amellyel testre szabható az edzéskövetés. A mesterséges intelligencia ez esetben az érzékelőn fut, így edzés közben nincs szükség internetkapcsolatra, ez pedig növeli az energiahatékonyságot és az adatbiztonságot is. A vállalatcsoport emellett bemutatja egy másik érzékelőjét is, amely többek között a levegő minőségét és a relatív páratartalmat is méri, vagyis megmutatja a levegő aeroszolkoncentrációját. Ez olyan adat, amely a koronavírus elleni küzdelem során különösen fontos manapság.

Szintén hatékonyan segíthetik a vírus elleni küzdelmet a Bosch biztonsági kamerái, amelyek a mesterséges intelligenciának köszönhetően számos ügyfélspecifikus alkalmazást kínálnak. Egy új kamerarendszer például integrált intelligens videóelemzéssel, érintés nélkül, anonim módon és legfeljebb fél fok eltéréssel méri a testhőmérsékletet. Ezek a kamerák a Bosch Security and Safety Things start-up vállalkozásának nyílt kameraplatformjához fejlesztett szoftveres megoldás segítségével – az aktuális koronavírus-szabályozásnak megfelelően – ellenőrizni tudják az üzletek eladóterében egyszerre tartózkodó személyek számát. Ezt a platformot – négy, az idei évben elismert Bosch-megoldás egyikeként – a 2021-es CES Innovációs Díjjal is jutalmazták. Szintén most debütál a vállalat új hordozható hemoglobinmérő eszköze, amely ujjszkenneléssel állapítja meg a vérszegénységet. Ez a készülék azokban a régiókban lehet különösen hasznos, ahol az orvosi ellátás gondot jelenthet. A mesterséges intelligenciával rendelkező hemoglobin-monitor 30 másodpercen belül ad eredményt, laborvizsgálat és vérvétel nélkül.

A Bosch Vivalytic készülék koronavírus PCR-tesztje az egyik legjobb példa arra, hogyan segíti az innovatív Bosch-technológia az egészségügyet. A készülék gyors eredményt képes adni: a laboratóriumok, orvosi rendelők, idősotthonok és kórházak egyidejűleg akár öt mintát is kiértékelhetnek, – a technológia ékes példájaként, a vállalatcsoport szlogenjének: „Életre tervezve”. A továbbfejlesztett szoftvernek köszönhetően a készülék kevesebb, mint 30 perc alatt megmutatja a koronavírus PCR-tesztjének pozitív eredményét. Az elemzőkészülékből és tesztkazettákból álló Vivalytic-rendszer a Bosch kutatás-fejlesztéssel foglalkozó mérnökeinek, a Bosch Healthcare Solutions szakértőinek és a Robert Bosch Kórház hosszú távú és kiváló együttműködésének eredménye.

AI az ipari gyártásban

„Minden területünkön vezető AIoT-vállalattá kívánunk válni” – jelentette ki Michael Bolle. Ennek a legfontosabb előfeltétele a mesterséges intelligenciába vetett bizalom megteremtése, azért, hogy javíthassuk az emberek életminőségét és klímabarát megoldásokat használhassunk. A Bosch csoport etikai határvonalakat húzott a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban. Belső etikai kódexet fogalmazott meg, amelynek alapelve, hogy a mesterségesintelligencia-alapú döntéseket mindig az emberek ellenőrzik.

A Bosch hálózatba kapcsolja épületgépészeti és mobilitási termékeit is, hogy növeljük a termelés energiahatékonyságátA vállalatcsoport háztartások számára is kínál olyan rendszert, amely hőszivattyúval és napelem-rendszerrel kombinálva akár 60 százalékos elektromosáram-megtakarítást biztosít. Az elektromos gépjárművek tulajdonosai pedig olyan mobilitásalapú szolgáltatásokat érnek el, mint például az „akkumulátor a felhőben”, amely intelligens szoftverelemzés segítségével akár 20 százalékkal is mérsékelheti az akkumulátorok elhasználódását.

Az elektromossá alakított hajtásrendszerek és az automatizált vezetés, valamint a személyre szabott és hálózatba kapcsolt szolgáltatások kombinációja a szoftveralkalmazásokat is bővíti. A járműszámítógépek központi szerepet töltenek be, erősítve a vállalatcsoport vezető szerepét a szoftveres elektronikai rendszerek területén. Az év elején 17 ezer munkatárssal kezdte meg tevékenységét az új Cross-Domain Computing Solutions üzletág, amely a Bosch minden járművel kapcsolatos szakterület számítógépeinek, érzékelőinek és szabályzóegységeinek hardver- és szoftverfejlesztését egyesíti. Ezzel csökken a járműfejlesztés komplexitása, így az új funkciók a jövőben gyorsabban juthatnak el a felhasználókhoz.

Utazás a Holdba

A tavalyi CES-en a vállalat bemutatta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) számára készített SoundSee mesterségesintelligencia-szenzorrendszerét, az új fejlesztés pedig a Hold felszínén zajló kutatásokat segíti. A NASA Tipping Point projektjében a Bosch az Astrobotic és a WiBotic vállalatokkal, valamint a Washingtoni Egyetemmel közösen dolgozik egy olyan technológia fejlesztésén, amely kisebb robotok Holdon történő működését intelligens navigálással és vezeték nélküli töltéssel segíti. A Bosch Pittsburghben és a Szilícium-völgyben dolgozó kutatói a mesterségesintelligencia-alapú, intelligens adatelemzés és a vezeték nélküli hálózati megoldások szakterületein szerzett tapasztalataikkal vesznek részt a projektben, és a projektben szerzett ismereteiket a Bosch „földi” AIoT-megoldásainak további fejlesztésében is használják majd.

Mindez jól mutatja, hogy mennyi lehetőséget kínál az AIoT és ebben a fenntarthatóságnak milyen fontos szerepe van. „Csak azok a vállalatok lehetnek sikeresek a jövőben, amelyek már ma a fenntarthatóságra összpontosítanak és használják az AIoT-t” – hangsúlyozta Michael Bolle, a Bosch igazgatótanácsának tagja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
Vállalat Tőzsdére megy az egyik legnagyobb hadiipari vállalat
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:31
Frankfurtban és Párizsban tervezi részvényeinek bevezetését a német-francia KNDS hadiipari vállalat, a Leopard 2 és Leclerc harckocsik, valamint a Caesar önjáró tüzérségi rendszerek gyártója – jelentette be a cég szerdán. A tőzsdei bevezetést követően a német és a francia állam egyaránt 40 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd a vállalatban, míg a fennmaradó 20 százalék intézményi befektetők kezébe kerül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG