7p

Nem véletlenül kerül rá a PET-palackokra, hogy BPA-mentes – habár ezeknek a műanyagoknak sosem volt közük a biszfenol-A nevű vegyülethez. Ugyanakkor a BPA-t rengeteg szörnyű betegséghez kötik, nem véletlenül övezi egyre nagyobb figyelem. A kötelező visszaváltási rendszer továbbra is komoly nehézségek elé állítja a gyártókat, de a folyamatos innováció egyre zöldíti az üdítőgyártást. Ezekről és másról is beszélgettünk Nagy Ervinnel, a hazai vitaminital és sportital gyártás úttörőjének számító R-Water Kft. társtulajdonosával, aki arról is mesél, miért jelent nehézséget az előírásnak megfelelő, újrahasznosított kupakkal lezárni egy üdítőt.

Egyre több helyen találkozhatunk a Biszfenol-A vagyis közismertebben: BPA nevével, ami nem véletlen, hiszen egy igen fontos ipari adalékanyag, ráadásul van okunk tartani tőle. A 19. században fedezték fel, a műanyaggyártásban évi több millió tonnányit használnak fel belőle – legfőképp a polikarbonát műanyagok előállításához. A műanyag palackokon ott virít a BPA-mentes felirat, vagyis veszélyes anyagról van szó.

Nagy Ervin, az R-Water Kft. társtulajdonosa
Nagy Ervin, az R-Water Kft. társtulajdonosa

BPA-mentesség – megszólal a szakértő

A hazai funkcionális üdítőgyártók piacán találjuk az akasztói székhelyű R-Water Kft.-t, amely saját fejlesztésű Power Fruit vitaminital és Absolute Live sportital mellett bérgyártásban tölt meg évi négymillió műanyag palackot. A cég társtulajdonosa, Nagy Ervin évtizedek óta foglalkozik különféle italok palackozásával, így folyamatában látja, hol tartunk. A BPA-mentesség kapcsán egészen a kisbabák cumijáig kanyarodik.

Szörnyű betegségekért felelős a BPA

„A BPA olyan adalékanyag, amit nem csak a műanyaggyártásban használnak, hanem például a festékiparban is. Ez azért érdekes, mert a konzerves dobozok, valamint esetenként a CAN italos dobozok belső felülete ilyen festékanyagokkal van bevonva, hiszen a tartalom nem érintkezhet közvetlenül a fémmel. A kérdéses biszfenol-A meghatározott körülmények között képes kioldódni a műanyagból, festékekből. Például megfigyelték, hogy amikor a csecsemők által használt műanyag cumikat, palackokat elkezdték melegíteni mikrohullámú sütőben vagy mosogatógépben, akkor a műanyagból hő hatására elkezdett kioldódni a BPA, amit későbbi hormonális zavarokkal, pajzsmirigy problémával, cukorbetegséggel hoztak összefüggésbe. Ezt a jelenséget egyre több anyagban mutatták ki, ezért az EU 2024-ben elfogadta az élelmiszerekkel érintkező felületeken a BPA- és összes származékának tilalmáról szóló rendeletet. A mi PET-palackjaink soha nem tartalmaztak biszfenol-A-t, vagyis BPA-t, de az átlagemberek nincsenek tisztában ezzel. Azt szeretnénk, hogy a fogyasztóink teljes biztonságban érezzék magukat, ezért mi is ráírjuk, hogy BPA-mentes a termék” – mondja Nagy Ervin.  

Az akasztói üzemben tehát nem kell attól tartani, hogy bármelyik vitaminos vagy egyéb összetevő kioldja a BPA-t a palackokból, ahogy más PET-palack esetén sem. Arra annál inkább odafigyel a cég, hogy egyre zöldebb technológiával és környezetbarát műanyagokkal dolgozzon.

Kemény kihívás az újrahasznosított műanyag beszerzése

A 2024. január 1-je óta érvényben lévő kötelező visszaváltási rendszer (DRS) előírja, hogy a felhasznált csomagolóanyagok 25 százalékát visszagyűjtött, vagyis újrahasznosított műanyagból kell csinálni. Az R-Waternél évtizedek óta odafigyelnek rá, hogy „feleslegesen ne égjen a villany, ne csöpögjön a csap, ne szeleljen az épület, és ne püfögjön el feleslegesen targoncagáz”, vagyis a lehető legkisebb karbonlábnyomot szeretnék maguk után hagyni, ám a DRS-rendszer feladta a leckét a beszállítóiknak.

„A PET-előforma gyártók már évekkel ezelőtt tudták hozni az előírt 25 százalékos visszagyűjtési arányt, de az uniós jogalkotó a teljes csomagolásra írta elő a 25 százalékot. A címke, a kupak- és a fóliagyártók megküzdenek ezzel a helyzettel. Nálunk az előformának a 30 százaléka készül regranulátumból, vagyis jól állunk, ám ha hozzáadjuk a címke, a kupak és a fóliák súlyát, akkor becsúszhatunk a 25 százalékos előírás alá, mert ezeknek az anyagoknak a gyártói nem minden esetben képesek megfelelni az uniós kritériumnak. Úgyhogy észnél kell lennünk. A kupakos és a címkés vállalatok Európa-szerte folyamatosan keresik azokat a beszállítókat, akik képesek egyre nagyobb arányban regranulátumból gyártani az alapanyagot. A kupakosoknak nehézséget jelent, hogy a terméküknek tizedmilliméteres pontossággal kell illeszkedniük a palack szájához, azonban a regranulált kupakok egyszerűen nem képesek úgy zárni, mint az eredetiek.”

Kreatív zöldítés az R-Water Kft.-nél

Nagy Ervinék a fejlesztőcsapat révén minden évben előrukkolnak valami innovációval, és ügyelnek rá, hogy az újítás zöldítéssel járjon. Most éppen a címkeméretek csökkentésével vannak elfoglalva, elhagyják a dizájnelemeket, így kevesebb lesz a felhasznált csomagolóanyag-mennyiség. „Jelenleg azzal kísérletezünk, hogy olyan speciális ragasztót használjunk a raklapépítésnél, amivel kiváltható a köztes papírlap, amelyekre a palackokat pakoljuk. A ragasztó segítségével úgy tudunk rakatot képezni, hogy nincs szükség a plusz papírlapra, amivel óriási mennyiségű papírt tudunk megtakarítani, ezt például már nem kell legyártani, s máris kisebb mértékben terheltük a környezetünket.”

Egyre soványabb a Power Fruit és az Absolute Live csomagolása

Nem csak papírból kell kevesebbet használniuk: a beszállítók és a saját nyitottságuk volt a megoldás ahhoz, hogy csökkenteni tudják a PET-palackok grammsúlyát, továbbá a zsugorfóliák mennyiségét. Ehhez természetesen az R-Water beszállítóinak is muszáj volt innoválni, s mindez nem mehetett a minőség rovására. „Az elmúlt években közel 20 százalékkal mérsékeltük a csomagolóanyagok felhasználását, de évről évre látszik a javulás. Tavalyhoz képest is látok esést a csomagolóanyagok mennyiségében, például a címkeméret csökkentése után 5 százalékos megtakarítást értünk el a felhasznált fólia mennyiségében. A PET-palackokkal folyik egy fejlesztés, ennek révén további 0,5 grammal kevesebb lesz a palack súlya, ami megmosolyogtatóan kevésnek tűnik, de ha megszorozzuk évente a gyártott darabok számával, ekkor kijön, hogy 2000 kilónyi műanyagot spórolunk meg, és azt a 2 tonnát nem kell előállítani, szállítani és újrahasznosítani”.

Az R-Water Kft. pályázati úton a felhasznált energiamennyiséget is kizöldítette: a cég két telephelye tetejére annyi napelemet helyezett el, hogy el is érte a maximális 50 kW-os határt. Az üdítőgyártó a korábbi évekhez képest 30 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, a törpeerőművekkel évi 2-2,5 hónapnyi energiafelhasználást váltott ki.

A jövő gépe 50 százalék feletti kibocsátás-csökkenést ígér

Nagy Ervin élénken követi az innovációs trendeket, amelyek segítségével mérsékelni tudja cége kibocsátását. Szeptember közepén Németországban járt a Drinktech nemzetközi vásáron. „Sörös túlsúly volt, de borral, üdítővel foglalkozó cégek is sokan megjelentek. Láttunk egy olyan gépet, ami már nem zsugorfóliát használ a gyűjtőcsomagoláshoz, hanem stretchfóliát. A 0,5 literes (multipack) fólia súlyát lecsökkentették vele 7,54 grammról 3,14 grammra, vagyis a jelenlegi súly felére. Ez teljesen új technológia, a valószínűsíthetően magas ár miatt a nagyobb gyártók fogják majd tudni elsőként megvásárolni, aztán jöhetnek a kicsik. A bemutatón elhangzott, hogy 40 százalék feletti költségcsökkentésre és 50 százalék feletti kibocsátás-csökkentésre számítanak, ami egészen kiemelkedő. Idővel mi is megpróbálunk ajánlatot kérni egy ilyen gépre” – vetítette előre a cégvezető.

Címkék: Vállalat PET palack

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG