3p
108 milliárd forint árbevétellel zárta az elmúlt évet a Mercedes-Benz Hungária Kft., ez 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Az új CLA Coupé (Fotó: Mercedes)

Különösen jól eredményt ért el a személyautó üzletág, 4018 Magyarországon regisztrált autóval. 2015-höz képest az eladott személyautók darabszáma 2018-ra több mint a duplájára nőtt. A bővülő értékesítési hálózatnak valamint a széles modellkínálatnak köszönhetően pedig már harmadik éve állnak első helyen a prémium személyautók eladásában Magyarországon - közölte Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Ebből kelt el a legtöbb

A legnagyobb számban értékesített Mercedes-Benz modell 506 darabbal a GLC volt. 69 százalékos növekedést produkált az AMG modellportfolió 410 eladott darabbal. A kategóriák szintjén a városi terepjárók hozták a legnagyobb növekedést, 46 százalékkal több SUV-t adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. Az ügyvezető a 2018-as év fontos eredményei között említette azt is, hogy a magyar gyártású kompakt autók az idehaza eladott személyautók mintegy negyedét tették ki.

Jól teljesítettek a kishaszonjármű és nagyhaszonjármű üzletágak is. A kishaszonjárművek szinte minden modelljéből többet értékesítettek, mint 2017-ben, összesen 1189 darabot.  Az újonnan bevezetett X-osztály jól szerepelt tavalyi, első teljes évében a magyar piacon, 259 darabot adtak el ebből a modellből.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2019-ben is  kétszámjegyű növekedést tervez a személyautók értékesítése terén, amelyhez az alábbi új, illetve megújuló modellek is hozzájárulnak:

  • Mercedes-AMG A 35
  • A-osztály Limuzin
  • GLE
  • B-osztály
  • Mercedes-AMG GT C Roadster, GT Coupé (ráncfelvarrott)
  • CLA (Magyarországon gyártott modell)
  • EQC (a teljesen elektromos EQ család első Mercedes-Benz tagja)
  • GLC and GLC Coupé (ráncfelvarrott)
  • Mercedes-AMG GLC és Mercedes-AMG GLC Coupé (ráncfelvarrott)
  • GLS
  • Mercedes-AMG CLA és Mercedes-AMG CLA Shooting Brake
  • Mercedes-AMG GLE
  • CLA Shooting Brake
  • GLB

Újabb sikeres évet zárt a kecskeméti Mercedes-Benz gyár

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a tavalyi üzleti évben ismét több mint 190 ezer darab gépkocsit gyártott - több mint 3,5 milliárd eurós nettó árbevételt érve el.

2018-ban megkezdődött a kompakt autók új generációjának gyártása Kecskeméten a megújult A-osztállyal. Egymilliárd eurós beruházás keretében bővül a meglévő gyáregység, így további kb. 2500 új munkahely jön létre.

2018-ban a Mercedes-Benz kecskeméti gyára elérte az egymilliós gyártási darabszámot: a gyártósorról legördülő egymilliomodik autó egy új A-osztály volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG