Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Nem tetszik neki az irány, amerre a cég tart, így inkább kiszállt Jeff Jones.
A Reuters cikke szerint alig hét hónap vezetés után mondott le posztjáról Jeff Jones. A férfi elmondása szerint eleinte azért vette át a fuvarozócég vezetését, mert inspirálta a globális, közösségi cél, ami a vállalat előtt lebegett. Az Ubernél tapasztaltak alapján azonban úgy érzi, nem ő a legmegfelelőbb ember arra, hogy be is tartassa ezeket a célokat, így inkább búcsút intett a vállalatnak, és a több ezer munkatársnak.
A sofőrszolgálat élete egyébként meglehetősen rázós mederbe terelődött, a sorozatos botrányok miatt több vezetőségi tag is letétbe helyezte a felmondását, vagy már el is hagyta a céget – például a mérnöki vezető Amit Singhal is, aki szexuális zaklatás vádja miatt szállt ki az Uberből. A vezérigazgató-helyettes Brian McClendon pedig politikai pályára készül, így ő is várhatóan április elejével távozik a csapattól. Az Uber viszontagságairól és botrányairól korábban már rengeteget írtunk, cikkeinket itt olvashatod a Privátbankár.hu-n. >>>
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.