Uber
Makro / Külgazdaság
Kolumbiából is kivonul az Uber
Privátbankár.hu | 2020. február 2. 10:40
Az Uber beszüntette tevékenységét Kolumbiában is, miután nem sikerült megállapodásra jutni az ország hatóságaival a társaság tevékenységének szabályozásáról.
Makro / Külgazdaság
Vissza a jövőbe - a világ okos eszközök nélkül
Privátbankár.hu | 2019. december 31. 06:00
Tíz éve még javában vásároltuk a nagydobozos televíziókat, a lapos képernyőjű készülékek pedig még csak mutatóban voltak a polcokon. Az okostelefonok is inkább csak elvétve voltak forgalomban, és operációs rendszerből a mára jórészt elfeledett Symbian volt használatban. A Financial Times év végi írása egy kis időutazásra hívja olvasóit: hogy nézett ki a digitális világ 2009-ben és milyen kütyüket álmodtak a jövőbe?
Részvény / Deviza / Áru
Még nagyobb ugrás előtt áll az OTP – három kihagyhatatlan hír ma délelőtt
Eidenpenz József | 2019. augusztus 9. 11:35
A nemzetközi tőzsdei hangulat szomorkás, főleg az olasz kormányválság miatt. De a BUX szépen emelkedik, elsősorban az OTP szép meglepetést hozó jelentése nyomán. Még jobb, hogy az elemzők szerint az OTP a következő negyedévekben is tovább növelheti eredményét.
Vállalat
Németországban is elindítja teherfuvaros szolgáltatását az Uber
Privátbankár.hu | 2019. július 24. 14:51
Itt már létező, és épp mostanában meglóduló riválisokkal kell megbirkóznia az amerikai cégnek.
Részvény / Deviza / Áru
Buborék vagy nem buborék? IPO-lázban égnek a tőzsdések
Privátbankár.hu | 2019. június 21. 18:58
Sorozatban sikerül olyan részvénykibocsátásokat rendezni, ahol az első nap óriásit ugrott a részvény árfolyama, mint tegnap a Slacknál. Egyenesen IPO-őrületről beszélnek, ami azonban hosszabb távon nem jó jel a tőkepiacnak. A későbbi áralakulásnak az esetek nagy részében nem sok köze az első napi teljesítményhez, vagy éppen a fordítottja.
Részvény / Deviza / Áru
Az Uber az IPO-k állatorvosi lova, vagy ez lesz a Facebook kettő?
Eidenpenz József | 2019. május 14. 19:05
Az Uber nyilvános részvénykibocsátását két nap meredek zuhanás követte, a befektetők egy része a fő szervező befektetési bankot hibáztatja. Az utóbbi negyed évszázad legnagyobb bukása volt eddig az akció. De nyilván pechjük is volt, mivel a vámvita éppen a tőzsdei bevezetésre durvult el.
Részvény / Deviza / Áru
Uber alles?
Csabai Károly | 2019. május 10. 16:43
Végül a 44-50 dollár közötti sáv alacsonyabb széléhez közel, 45 dolláron lehetett jegyezni az Uber részvényeit, aminek köszönhetően a cég 8,1 milliárd dollárt zsákolt be a péntek délutáni New York-i tőzsdei debütálása előtt – ez a Facebook börzére 2012-es lépése óta a legnagyobb nyilvános részvénykibocsátás, s az amerikai tőzsdetörténelem tíz legnagyobb IPO-jának egyike.
Részvény / Deviza / Áru
Tőzsdére megy az Uber, miközben itt-ott betiltják
Fellegi Tamás | 2019. március 13. 20:25
Ellentmondásos tőzsdei kibocsátás készülődik: olyan cég jön a piacra a tervek szerint, ráadásul drágán, amely még nem termelt profitot. Ez eleve komoly kockázati tényező, azonban ami különösen aggasztó lehet, hogy néhány helyen betiltották a szolgáltatást, mint nálunk is, így nem zárható ki további piacvesztés.
Vállalat
Önvezető bicajokkal és motorokkal támadna az Uber
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 13:10
Még az önvezető kocsik sincsenek készen, de a cég máris elkezdett külön a kétkerekűek fejlesztésére mérnököket toborozni.
Részvény / Deviza / Áru
Ilyen csak a mesében van: bődületesen felárazták az Ubert
Privátbankár.hu | 2018. október 18. 20:30
Elsődleges részvény kibocsátásra készül a vállalat, a szakértők azonban hihetetlenül magas árat ütöttek meg az elemzésekben.
Vállalat
Hirtelen elszálltak a fuvarmegosztó árai - ez lett az eredménye
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 24. 10:23
Csúnya büntetéseket osztottak ki Szingapúrban a fuvarmegosztós alkalmazásoknak.
Vállalat
Óriás megállapodás született: együtt fejleszt a Toyota és az Uber
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 28. 13:55
Az arizonai baleset után az Uber újraindítja önvezető autóinak utcai tesztelését, a Toyota hatalmas összeggel száll be a közös fejlesztésbe.
Vásárló
Öngyilkos taxisofőrök: az Ubert okolják a tragédiákért
Wéber Balázs | 2018. augusztus 9. 20:20
Hat taxisofőr lett öngyilkos New Yorkban az elmúlt szűk egy évben: egyikőjük a városháza előtt lőtte főbe magát, egy másik a garázsában vetett véget életének. Sokan az Ubert és társait tették felelőssé a tragédiákért, mivel szerintük ezek a cégek tönkretették a taxisok bizniszét. New York a héten mindenesetre szigorította a működésüket.
Vállalat
Felköthetik a nadrágot: milliókat öntenek az Uber riválisába
Privátbankár.hu | 2018. május 30. 08:18
A Daimler döntött úgy, hogy kicsit kipárnázza a Taxify-t.
Vállalat
Kiakadt a világ az Uber vakmerő döntésén – életveszélyessé teszik az autóikat?
BR | 2018. május 25. 16:32
Különös részletekre derült fény a márciusi arizonai baleset kapcsán, amelyben egy Uber jármű halálra gázolt egy gyalogost. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálata ugyanis kimutatta, hogy az Uber kikapcsolta a járműben az automata vészfékezést, és bár a rendszer jelezte, hogy szükséges lassítani, az erre kiadott reakcióidő nagyon kicsi volt. A felelős már megvan – kérdés, hogy miért kapcsolták ki az életmentő funkciót.
Vállalat
Nagy dobásra készül az Uber: jönnek a repülő taxik?
Privátbankár.hu | 2018. május 24. 16:24
Párizsban nyitja meg első kutatólaborját az vállalat, amely a repülő autók fejlesztését veszi célba.
Vállalat
Bécsből is elzavarták az Ubert a taxisok
Privátbankár.hu | 2018. április 26. 15:05
Ausztria fővárosában sem lehet használni a fuvarmegosztót.
Vállalat
Újból kinyírták a taxisok az Ubert
Privátbankár.hu | 2018. március 28. 11:49
A szlovák taxisok is követték a magyar példát
Vállalat
Előkerült egy videó: ezt hogyan magyarázza ki az Uber?
Privátbankár.hu | 2018. március 22. 12:54
Elkerülhetetlen lett volna a halálos baleset, akkor is, ha a vezető odafigyel az útra.
Vállalat
Gyomros az Ubernek: halálos balesetet okozott a robotautójuk
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 11:09
Arizonában gázolt halálra egy gyalogost, kitiltják az utakról az önjáró autókat.
Vállalat
Magyar módra tüntetnek a görögök az Uber ellen
Privátbankár.hu | 2018. március 7. 09:51
Na persze az elvárt görög temperamentummal.
Vállalat
Vissza a jövőbe: nagy dolgokról álmodik az Uber-vezér
Privátbankár.hu | 2018. február 20. 12:12
A vállalat elnöke szerint 5-10 éven belül hétköznapi lehet egy repülő taxi látványa.
Vállalat
Különös barátság szövődik: újabb cég nyúlt az Uber hóna alá
Privátbankár.hu | 2018. január 8. 07:30
A Volvo után az Nvidia is komolyabban beszáll az önjáró autózásba.
Vállalat
Elfogadták az ajánlatot? Nagyot szakít az Uber
Privátbankár.hu | 2018. január 5. 09:27
Legalábbis az ex-vezérigazgató, Kalanick ugyanis túlad a tulajdonjoga egy jelentős részén.
Vállalat
Pofára esett az Uber – nem tudnak kibújni a törvény alól
Privátbankár.hu | 2017. december 20. 10:59
Komoly döntést hozott az Európai Bíróság.
Vállalat
Nem hagyják magukat: az évtized pere készül?
Privátbankár.hu | 2017. december 11. 14:30
Rengeteg van már az Uber rovásán, kezdve a szexuális zaklatási botrányoktól az adatlopási botrányon át a kitiltásokig. A vezetőség úgy döntött, nem nyel tovább, és a legutóbbi kitiltást már a londoni bíróságon támadják meg. De miből fizetik a perköltséget?
Vállalat
Szorul a hurok: újabb városból vágták ki az Ubert
Privátbankár.hu | 2017. december 8. 10:58
London után újabb brit nagyváros mondta fel velük a szolgáltatást.
Vállalat
Nagy dobás a Volkswagentől: ezzel nyomják le az Ubert?
Privátbankár.hu | 2017. december 4. 14:26
Elektromos kisbusszal vennék át az uralmat a közösségi autózásban.
Vállalat
Óriási érvágás az Ubernél – lassan az utolsókat rúgják?
Privátbankár.hu | 2017. november 29. 14:02
Tovább hízott az Uber vesztesége a harmadik negyedévben.
Vállalat
Érdekes ajánlatot kapott az Uber – új tulajdonos kerül a céghez?
Privátbankár.hu | 2017. november 28. 11:20
Rengeteg részvényt vennének, viszont óriási engedményt kérnek cserébe.
Vállalat
Eddig titkolta az Uber: ellopták több tízmillió ügyfél adatait
Privátbankár.hu | 2017. november 22. 07:24
Az eset még tavaly történt, a közösségi autómegosztó most hozta nyilvánosságra.
Vállalat
Óriási ajánlatot tett az Uber – összefognak az egyik gyártóval
Privátbankár.hu | 2017. november 21. 09:31
A tervek szerint több ezer Volvót vesznek, és önvezető autókká alakítják őket.
Vállalat
Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az Uber
Privátbankár.hu | 2017. november 14. 13:29
A japán SoftBank tervez befektetést, épp csak azt nem árulják el, mekkorát.
Vállalat
Újabb pofon az Ubernek – itt is felfüggesztették őket
Privátbankár.hu | 2017. október 9. 11:41
Norvégiában sem lehet már Ubert fogni.
Vállalat
Elegük lett: kivágták az Ubert Londonból
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 22. 12:59
Megvonták a cég működési engedélyét, hónap végéig lehet még közösségi közlekedni.
Vállalat
Dögrováson a sofőrszolgálatok – újabb cég juthat az Uber sorsára?
Privátbankár.hu | 2017. szeptember 10. 08:19
Három nappal az indulása után tiltották ki a Taxify-t Londonból.
Vállalat
Európának el kell döntenie: kiköpi vagy lenyeli az Ubert?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 21. 13:04
Habár az Európai Bíróság ítélethirdetésére még hónapokat kell várni, jól látszik, hogy az Uber-kérdésben egységes uniós álláspontra lesz szükség.
Vállalat
Az EU beleegyezésével nyírta ki a kormány az Ubert?
Privátbankár.hu | 2017. július 4. 09:29
Az Európai Bíróság egy francia ügyben döntött, de a magyar Uber számára is érdekes lehet.
Vásárló
Nagy dobás az Ubertől: már motorcsónakot is foghatsz
Privátbankár.hu | 2017. június 30. 16:12
Motorcsónak szolgáltatást indítak Horvátország adriai partvidékének főbb turisztikai csomópontjai között.
Vállalat
Újabb csapás az Ubernek – lefejezték a céget
Privátbankár.hu | 2017. június 21. 09:42
Nem bírta a befektetői nyomást, távozott az ügyvezető igazgató.
Vállalat
Új trükkel csalogatná a fiatalokat a McDonald's
Privátbankár.hu | 2017. június 13. 15:34
Az új marketing jegyében az egyetemisták már az okostelefonjuk segítségével is szerezhetnek munkát a cégnél.
Vállalat
Fontos kiskaput talált az Uber – ezzel golyózza ki a riválisokat?
Privátbankár.hu | 2017. június 7. 17:12
Teljesen legálisan tudják megúszni az adófizetést.
Makro / Külgazdaság
Végleg a taxik sorsára jut az Uber az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2017. május 11. 14:17
Az uniós főtanácsnok szerint ugyanolyan kategóriába kell sorolni a vállalatot, mint a taxicégeket.
Vásárló
Nemsokára repülő autóval is taxizhatunk
Fellegi Tamás | 2017. április 26. 18:01
Az Uber nemcsak az utakon akar kihívója lenni a hagyományos taxizásnak, hanem a levegőben is, ahol egyelőre üres a pálya. Autótaxi áron fognak repülni, de vajon mi lesz, ha másnak is eszébe jut, ki fér el a légtérben, és ki nem? Izgalmas és részben ijesztő új korszak jön.
Vállalat
Új funkciót kap az Uber – mostantól mindenki sofőrnek áll?
Privátbankár.hu | 2017. április 18. 07:44
Ha eddig problémád volt azzal, hogy mennyi borravalót adj, van egy jó hírünk.
Vállalat
Meg se kottyan nekik a botrány: szakított az Uber
Privátbankár.hu | 2017. április 15. 11:33
Mit nekik kitiltás és önvezető-balesetek, a veszteségek ellenére is erős lett a tavalyi év.
Vállalat
Bedobták a törölközőt: innen is kivonul az Uber
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:03
Máshol is gond van a "jogi környezettel".
Vállalat
Eddig tartott? Leállították az Uber önjáró autóit
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 09:53
Durva baleset történt Arizonában, inkább leállították az összes tesztautót.
Friss
Makro / Külgazdaság
Kevesebb magyar gyerek született, mint tavaly - nagyot esett a házasságkötések száma
A friss számokból sem látszik a demográfiai fordulat Magyarországon.
27 perce
Makro / Külgazdaság
Exportra olcsóbban, belföldre jóval drágábban termel a magyar ipar
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Meg akarták puccsolni a puccsistát Burkina Fasóban
Aki egyébként szintén egy puccsistától szerezte meg a hatalmat.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Új szakaszba lép a monetáris politika2023. szeptember 26. 17:20
-
Nem fog idén többet érni a fizetésünk2023. szeptember 25. 11:26
-
Örül a péntek reggeli KSH-adatnak az MBH Bank2023. szeptember 15. 12:34
-
A hazai nagybank szerint lélektani határ az élelmiszerek 20 százalék alatti drágulása2023. szeptember 8. 17:06
-
Jót tett a külkereskedelemnek az olcsóbbá vált energia2023. szeptember 8. 13:49
-
Ekkorát eshet idén az ipari termelés2023. szeptember 7. 13:34
-
Suppan Gergely szerint 2023 végére 10,5 százalék lehet a jegybanki alapkamat2023. augusztus 29. 17:03
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ráfordult az egri Fidesz a kampányra, Pajtók Gábor és Hollik István rúgta be a motort
07:46
-
Világbajnoki ezüstérmet szerzett az egri tűzoltó
17:11
-
Akkumulátor gyárat akar az ún. egri városvezetés Egerbe, ezért utaztak ki Kínába?
14:55
-
Az EGERERDŐ Zrt. 200 kisvonat jeggyel támogatja hátrányos helyzetű gyermekek kirándulásait
14:13
-
Rekordidő alatt javították meg a csatornafedelet
12:13
legolvasottabb
-
Ez a rangsor csak fokozhatja Orbán Viktor dühét
2023. szeptember 18. 05:49
-
Prigozsin után itt a következő rejtélyes orosz haláleset
2023. szeptember 1. 13:56
-
Hatalmas üzemanyag-drágulást hoz a szerda a benzinkutakon
2023. szeptember 11. 10:17
-
Megjelent az 520 forintos "mesterséges" benzinár: el is indultak a cseh üzemanyag-turisták a lengyel kutakra
2023. szeptember 24. 10:56
-
Meglepő helyről üzenték az Orbán-kormánynak: megkapjuk az EU-s pénzeket
2023. szeptember 2. 07:33
top 24
-
Furcsa eltűnések rázzák meg Kínát, és ez egy vészjósló üzenet a világ számára is
2023. szeptember 27. 15:57
-
Azerbajdzsán győzött a villámháborúban, de nagy árat fizetett érte
2023. szeptember 27. 11:20
-
NATO-segítséggel támadhatta Szevasztopolt az ukrán hadsereg
2023. szeptember 27. 13:31
-
Sorra buknak le az orosz kémek a Balkánon
2023. szeptember 27. 09:35
-
Hol a vége? Egyre lejjebb csúszik a forint a lejtőn
2023. szeptember 27. 18:29
