3p
Arizonában gázolt halálra egy gyalogost, kitiltják az utakról az önjáró autókat.

Az Uber önjáró autóinak tesztelése korábban sem ment simán, San Franciscóban tavaly egy piroson való áthajtásból lett botrány, Arizonából pedig egyszer már ideiglenesen kitiltották az autókat, miután egy robotkocsi balesetet okozott. A Reuters cikke szerint azóta visszatérhettek az államba az önjáró autók, igaz, nem sokáig: hétfőn ugyanis az egyik tesztkocsi halálra gázolt egy gyalogos átkelőn áthaladó nőt. Az Uber azonnali hatállyal felfüggesztette a járművek használatát Arizonában, Pittsburgh-ben és Torontóban.

A rendőrség jelentése szerint a 49 éves nő a biciklijét tolva lépett a kocsi elé egy gyalogos átkelőn, amikor a vállalat egyik robot-Volvója gyakorlatilag lassítás nélkül elütötte. Mindezt úgy, hogy a volán mögött ült egy „biztonsági sofőr”. A nő a kórházban halt bele a sérüléseibe. Egyelőre vitatott, hogy a nő valóban a zebrán, vagy még az átkelő előtt lépett az autó elé, a sofőr nem tudta megmondani, mikor került a gyalogos az autó alá. A rendőrség vitatja, hogy a baleset elkerülhető lett volna, ha nem robotautóról van szó – a nő ugyanis a felvételek alapján az árnyékból lépett az úttestre.

Kitilthatják Európából az Ubert? Nagyon küzdenek, hogy ne így legyen. >>>

Több sebből vérzik a technológia?

Bár egyelőre vitatott, hogy az elhunyt vagy az autó volt-e a hibás a baleset kialakulásáért, az biztos, hogy az önjáró járművek még nem képesek megbirkózni az ilyen váratlan közlekedési anomáliákkal. Mindezt annak dacára, hogy az egyes nagy fejlesztő vállalatok (mint az Uber, az Alphabet vagy épp a General Motors) azt várja, hogy a robotautók megjelenése minimalizálja majd a közlekedési balesetek számát. A baleset után a Volvo – akikkel egyébként épp nemrég kötött megállapodást az Uber – közleményt adott ki, amelyben tagadták, hogy az autót vezető szoftver az övék lett volna.

Arizona egyébként a robotautózás fellegvára, épp ez okozza a problémát is: egyelőre még nem létezik ugyanis szövetségi törvény az önvezető autók használatának szabályozására, épp ezért végzi az Uber és a Waymo is itt a tesztjeit. Az Uber egyébként csak tavaly decemberben összesen 3,2 millió kilométert regisztrált az önvezető autóival, és jelenleg mintegy 100 járművükkel végeznek tesztüzemet, elsősorban olyan területeken, ahol szélsőséges az időjárás. A hó, eső és jég ugyanis különösen nagy kihívást jelent a robotkocsik szenzorainak.

Ki a régit, be az újat – rengeteg dolgot nyírhat ki az önjáró autózás

Rohamtempóban fejlődik az önjáró autók terjedése és tesztelése, így hamarosan belátható időn belülre kerülhet az a jövőkép, hogy robotautók segítségével közlekedjünk. Ez kényelmes és biztonságos, a technológia megjelenése azonban egy egész sor hétköznapi dolgot tüntethet el, ami már szerves részét képezi az életünknek. A kérdés, hogy ezekből mennyit fogunk hiányolni. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG