4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Habár az Európai Bíróság ítélethirdetésére még hónapokat kell várni, jól látszik, hogy az Uber-kérdésben egységes uniós álláspontra lesz szükség.
Taxisok demonstrációja Budapesten, 2015. június 16-án. A magyar hatóságokat sem sikerült meggyőzni arról, hogy az Uber nem taxi. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Alig két hónappal azután, hogy Szpunar főtanácsnok indítványában megállapította, hogy az Uber elsősorban nem információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújt, és így köteles betartani a tagállamok vonatkozó közlekedési szabályozásait, a cég ügye újra terítékre került az Európai Bíróság előtt.

Újabb szintre emelkedett a régi vita: taxi vagy informatikai szolgáltató az Uber?

A francia hatóságok is büntetőeljárást indítottak az Uber ellen, a vád szerint az UberPop szolgáltatásán keresztül utasok és nem hivatásos sofőrök közötti közvetítő rendszert működtet, amely nem felel meg a vonatkozó francia előírásoknak.

Novák Zoltán, a Taylor Wessing ügyvédi iroda jogászának összefoglalója szerint a műszaki szabványokra és szabályokra vonatkozó 98/48/EK irányelv arra kötelezi a tagállamokat, hogy az Európai Bizottságnak jelentsenek be minden jogszabály-tervezetet, amely egy információs társadalommal összefüggő szolgáltatást érintő műszaki szabályt fogalmaz meg. Az Uber France szerint a francia közlekedési, illetve büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezései műszaki szabályt fogalmaznak meg, hiszen az elektronikus közvetítő rendszer működtetésére vonatkoznak. Mivel a francia törvénytervezeteket nem jelentették be kihirdetésük előtt, az Uber France úgy véli, hogy az ellene indult eljárásban nem büntethető. Az ügy eldöntése érdekében a lille-i bíróság az Európai Bírósághoz fordult azzal a kérdéssel, hogy Franciaország köteles volt-e a törvénytervezetet előzetesen bejelenteni az Európai Bizottságnak.

Maciej Szpunar főtanácsnok korábbi indítványa szerint az Uber által nyújtott szolgáltatás – függetlenül attól, hogy Spanyolországban vagy Franciaországban nyújtják – a közlekedés területére tartozik, és így nem minősül a hivatkozott irányelv értelmében vett információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak. „Ebből kiindulva jelen esetben sem lett volna szükséges az Európai Bizottságnak történő bejelentés, azonban a főtanácsnok arra is rámutatott, hogy a szolgáltatás minősítésétől függetlenül is el lehet dönteni a bejelentési kötelezettségre vonatkozó kérdést.” -  mondta Novák Zoltán, a Taylor Wessing ügyvédi iroda jogásza.

Ha véletlenül IT-szolgáltató lenne az Uber, akkor sem háboroghatna

A főtanácsnok a korábbi indítvánnyal összhangban az Uber France esetében is vizsgálta azt a helyzetet, ha a Bíróság úgy ítélné, hogy az UberPop az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül. Szpunar felhívta a figyelmet arra, hogy a bejelentési kötelezettség köréből ki vannak zárva azok a szabályok, amelyek e szolgáltatásokat csak hallgatólagosan vagy esetleges módon érintik. Az ügyben érintett francia szabályozás csak esetlegesen érinti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat, ugyanis kizárólag a közlekedési szolgáltatásokra vonatkozó szabályok hatékonyságának biztosítását célozza, amelyek nem tartoznak az irányelv hatálya alá, így bejelentési kötelezettség ebben az esetben sem állna fenn.

A főtanácsnok továbbá kiemelte, hogy ha a jogellenes tevékenységek közvetítését tiltó vagy szankcionáló minden nemzeti rendelkezést műszaki szabálynak kellene tekinteni azért, mert a közvetítés elektronikus úton történik, akkor ezen a jogcímen a tagállamok belső szabályainak jelentős részét be kellene jelenteni. Ez a bejelentési kötelezettség megalapozatlan kiterjesztéséhez vezetne, és túlzott beavatkozást jelentene a tagállamok belső szabályozási autonómiájába.

Hónapok múlva lesz csak döntés - de az már látszik, hogy így nem maradhat

Ahogy azt a korábbi indítvánnyal kapcsolatban is elmondtuk, a főtanácsnoki indítvány nem köti a Bíróságot az ítélet meghozatala során, így a korábbi spanyol, illetve a francia ügyben kihirdetett indítványok csak iránymutatást jelentenek. A Bíróság ítéleteinek meghozatalára a két ügyben még hónapokat kell várnunk, azonban már körvonalazódni látszik a következetesség arra vonatkozóan, hogy az Uber tevékenysége Európában szabályozásra szorul – mondja Novák Zoltán, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda jogásza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG