5p

Óriási a verseny a luxusszállodák között, mindegyiknek új attrakcióval kell előrukkolnia, hogy őt válasszák a milliárdosok. Az egyik legexkluzívabb lánc, a Four Seasons újabban saját jachttal és magánrepülőgépes világkörüli utakkal várja azokat, akik ezt meg tudják fizetni.

A jachtokon és a magángépeken talán még a magyar vendéglátás legendája, Láng György is meglepődne. Ahogy annak idején e sorok írójának elárulta, az ugyancsak páratlan New York-i Waldorf Astoria után igazolt át a Four Seasonsbe, amely igazi fényűzésről árulkodott: az 1959-ben nyílt, modern, Picasso-alkotásokkal dekorált palota egyik alapeszméje az volt – megelőzve évtizedekkel a trendet – , hogy csak szezonális fogások kerüljenek az étlapra. Mindezt kiegészítette, hogy a New York-i felhőkarcolók tetején melegházakat béreltek, hogy primőrökkel lássa el a vendégeket.

Láng György gondolatban sosem szakadt el a Four Seasonstől – és Magyarországtól. A lánc magyar szemének csapata a születésnapján egy földgömb alakú tortával lepte meg, csakhogy azon az „egész glóbuszt egyetlen ország borította be: Magyarország.”

A fedélzeten is Michelin-csillagos séf főz

Biztos szellemesnek találná azt az ötletet, hogy a patinás szállodalánc ma már saját jachton is kínálja a luxust:

csodás panoráma, kiváló borok, Michelin-csillagos étterem, gyönyörű lakosztályok tágas erkéllyel, bájos fürdőszobák és ropogós, fehér ágyneműk – ezzel csábítják azokat, akiknek semmi sem drága.

Folyton új ötleteket kell kitalálni, például a fedélzetre varázsolnak egy különleges szórakoztató programot, vagy megjegyzik, hogy mi a törzsvendég kedvenc koktélja.

Luxus ide vagy oda, kettesben az igazi
Luxus ide vagy oda, kettesben az igazi
Fotó: DepositPhotos.com

 

Az amerikai Travel and Leisure újságírója részt vett egy izgalmas kalandban, Santorinin. A hajón a Four Seasons Astir Palace Hotel Michelin-csillagos éttermének séfje, Luca Piscazzi gondoskodott a konyhaművészetről, ezért néhány vendég ki se tette a lábát a szárazföldre, hanem a fedélzetről gyönyörködött a kilátásban, kezében egy pohár francia pezsgővel, amit osztriga és kaviár mellé szolgáltak fel. Santorini után elhajóztak Athénba és Isztambulba is.

Négyszintes lakosztály liftekkel, narancsvirág illatfelhőben

A szállodahajók legnagyobb luxusa mindig a tágas kabin, ami a Four Seasons I fedélzetén lakosztályokat takar, extravagáns dizájnnal és olyan fürdőszobával, amely az óceánra néz. A piperék Frederic Malle márkájúak, amelyek Marokkóra emlékeztették a szakújságírót, a narancsvirág és a pacsuli jegyei miatt.

Némelyik lakosztály liftes, négyszintes, és fitnesztermet, medencét, gőzfürdőt, konyhát és pihenősarkot is magába foglal. Ilyenkor a bútorokat és a berendezést – lakosztályonként eltérőt – a szállodalánc belsőépítésze választja ki, az orchideával díszített Lucite íróasztaltól a Bang & Olufsen tévéig. Luxusbutikok és gyereksarkok egészítik ki a szolgáltatásokat.

Érdekes módon a fedélzetén az ételek és italok nagy részét külön kell fizetni, ami ritka a hajózási iparágban. Nézzük az árakat: egy szobaszervizes hamburger 32 dollárba, a koktélok körülbelül 25 dollárba kerülnek. A főételek 30 dollár körül kezdődnek, igaz, a sushi vacsora akár 200 dollárba is fájhat.

A jacht az idei nyarat a Földközi-tengeren tölti, majd novemberben átszeli az Atlanti-óceánt egy 11 éjszakás úton, a Kanári-szigetektől a Karib-térségig haladva. A hajó 2027 márciusában tér vissza Európába.

A Four Seasons I fedélzetén a hét éjszakás utazások ára 31 600 dollártól kezdődik.

Vietnámtól Baliig, magángépen

Még ezen is túl tesz a 16 napos, magánrepülős utazás hét országba. Minden városban természetesen Four Seasons szállodákban laknak az utazók.

Itt még jobban bele kell nyúlni a zsebbe: a túra 167 ezer dollárba kerül teljes ellátással, magángépen. A programot ezúttal Ázsia legikonikusabb nevezetességei köré szervezték, Vietnámtól Baliig, Kuala Lumpurtól Japánig. Ahol lehetséges, a repülőgépek privát terminálokat használnak, a papírmunkát az alkalmazottak intézik, tehát nem kell foglalkozni olyan dolgokkal, mint a becsekkolás és a poggyászfeladás.

Légi recepciós és rendőri felvezetés

A repülőgép – egy átszabott Airbus A321neo-LR, szárnyvégein a Four Seasons logójával – mindössze 48 üléssel rendelkezik.

Mindegyiket kasmír takarókkal, vajpuha olasz bőrrel borították be, és egyetlen gombnyomással vízszintesbe állíthatók.

A fedélzeten utazik egy légi „recepciós” is, aki már itt lefoglalja a desztináció kirándulási időpontjait, valamint a gyógyfürdő-látogatásokat és az éttermeket. Az utasokat első osztályú ajándékcsomagok várják, és persze a fedélzeti séf fine dining menüje.

A részletekre odafigyelés és a gondoskodás a szárazföldön is folytatódik: Balin landolva például rendőri felvezetés tisztítja meg az utat a vendégek előtt a sziget hírhedt közlekedési dugóiban.

Csillagnézés együtt: hódít az asztroturizmus

Bár az Asia Unveiled útvonalon a jegyek fejenként 167 ezer dollártól kezdődnek, az utasok nagyjából egyharmada visszatérő. Néhányan már nyolcadszor jelentkeztek, mióta a márka, több mint egy évtizeddel ezelőtt, elindította ezeket a magángépes világjárásokat.

De nemcsak a közlekedési mód lehet egyedi, hanem a program is: emlékezetes volt, amikor erre szakosodott cégekkel együtt bevezették az asztroturizmust – és nem csak napfogyatkozáskor. 

A floridai Fort Lauderdale-ből induló és Mexikóvárosba tartó út során a vendégeknek lehetőségük van a hajnali órákban hőlégballonra szállni, hogy átrepüljenek a Teotihuacan régészeti komplexum felett, megpillantsák az előbukkanó Holdat, majd a napfelkeltét az ősi város fölött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Nemzeti parkok helyett Amerika titkos kincsei: ezért járják be a turisták az Egyesült Államokat
Elek Lenke | 2026. szeptember 20. 17:23
Az Egyesült Államok fennállásának 250. évfordulója alkalmából indított turisztikai kampányok idén nem a külföldieket, hanem magukat az amerikaiakat célozzák meg. Bár a belföldi turizmus gerincét eddig a nemzeti parkok és a kaszinóvárosok adták, az iparági trendek szerint a jövő utazói már a hiteles helyi közösségeket, a rejtett kulturális kincseket és a teljes digitális detoxot keresik. 
Turizmus Új menüsorral jelentkezik Budapest egyik kedvenc gasztroszíntere
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 14. 08:58
Az új kínálat a nemzetközi konyhák sokszínűségét hozza el az Andrássy útra, hűen tükrözve a W Budapestre jellemző vibráló energiát és laza eleganciát, amiért a Le Petit Beefbar az elmúlt években Budapest egyik kedvenc gasztroszínterévé vált.
Turizmus Jelentősen drágulhatnak a repjegyek, ha jövőre is a mostani szinten lesz az olajár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 14:24
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója arról beszélt: a vállalat előrelátó volt és a jelenleginél alacsonyabb szinten vásárolt olajat, de ez csak rövidtávon gátolja a jelentős áremelkedést.
Turizmus Az Adria egyik ikonikus szállodája 140 évesnél is több – de ma is pezseg benne az élet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 10:57
A horvát tengerpart egyik leghosszabb múltra visszatekintő szállodája, a több mint 140 éves Hotel Miramar új korszakát éli a Hunguest Hotels üzemeltetésében.
Turizmus Kapitány István a kisebb hazai turisztikai vállalkozások hóna alá nyúl
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 10:59
8 milliárd forintos támogatáshoz juthat mintegy 800 hazai turisztikai mikro- és kisvállalkozás.
Turizmus Komoly fordulat: nagyon megváltozott, hogyan szeretnénk nyaralni
Natív tartalom | 2026. augusztus 31. 15:02
Egy hét a parton, néhány városnézés, aztán irány haza? Egyre több utazónak ez már kevés. Az aktív élmények iránti igény látványosan alakítja át a nyaralásokat: egy felmérésben a megkérdezettek 44,1 százaléka jelezte, hogy érdekli az úgynevezett multi-activity vakáció, vagyis az olyan utazás, amelyben több különböző program és élmény is helyet kap. Van, ahol ezt egészen szó szerint kell érteni: ugyanazon az utazáson közel 2000 méteres magasságból indulhatunk siklóernyővel, víz alatti barlangokban merülhetünk, vadvízen evezhetünk, vagy a világ egyik legismertebb hosszú távú túraútvonalán gyalogolhatunk.
Turizmus Lángokban állt a nógrádi szálloda, egy része be is omlott
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 10:39
500 négyzetméteres csanok tetőszerkezetét is felfalták a lángok.
Turizmus Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a turisztikai piacot?
Elek Lenke | 2026. augusztus 22. 11:11
Az utazási irodáknak biztosan nem kell félniük a mesterséges intelligenciától a következő öt-hét évben. Viszont már most is megváltoztathatja az önállóan utazók szokásait, mert segíthet lerövidíteni a helyszín kiválasztásától a foglalásig eltelt időt.
Turizmus Egy félhavi magyar fizetésbe fáj a külföldieknek a Sziget
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 19. 12:21
Idén a látogatók 47 százaléka volt külföldi. Egy külföldi látogató a teljes magyarországi tartózkodása alatt átlagosan mintegy 260 ezer forintot hagy a magyar gazdaságban.
Turizmus Az oroszok nem tudnak kiszeretni Vietnámból
Elek Lenke | 2026. augusztus 8. 17:01
Idén várhatóan csaknem egymillió orosz turista utazik Vietnámba. Nem a szovjet érából ismert veteránokról van szó: a látogatókat a kedvező árak, az egzotikus természeti környezet, a gasztronómia és a dinamikusan fejlődő turisztikai infrastruktúra vonzza a fejlődő ázsiai államba – fejti ki a Kommerszant című orosz napilap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG