3p
Végül a 44-50 dollár közötti sáv alacsonyabb széléhez közel, 45 dolláron lehetett jegyezni az Uber részvényeit, aminek köszönhetően a cég 8,1 milliárd dollárt zsákolt be a péntek délutáni New York-i tőzsdei debütálása előtt – ez a Facebook börzére 2012-es lépése óta a legnagyobb nyilvános részvénykibocsátás, s az amerikai tőzsdetörténelem tíz legnagyobb IPO-jának egyike.

A 45 dolláros részvényenkénti ár alapján az Uber hígítás nélküli értéke 75,46 milliárd dollár, ami a teleszkópos rakodógépeket gyártó Caterpillarral teszi azonos fajsúlyúvá teszi a fapados globális taxitársaságot, a higított viszont 82,4 milliárd. Ez még úgy is igen magas, hogy a néhány héttel korábbi várakozások még tetemesebb kibocsátási árat és ez alapján 120 milliárd dolláros cégértéket sem zártak ki.

Ám a várakozás a tőzsdei kereskedésben még feljebb is lökheti az utazásmegosztással foglalkozó cég részvényeinek árfolyamát. Pedig az Uber fundamentumait tüzetesen átvizsgálva bőven lehet azonosítani nem is annyira kis kockázatokat, amelyeket már a Privátbankár.hu is kivesézett. Nevezetesen az üzleti teljesítménye még ingatag lábakon áll. Bár a hagyományos taxiknál olcsóbban lehet eljutni vele A pontból B-be, ezért értelemszerűen népszerű, egyes helyeken – jelesül Magyarországon – betiltották. Igaz, még így a világ 63 országának több mint 700 városában furikázik.

Mindazonáltal elemzők úgy vélik, aki beszáll az Uberbe, az nem a mostani eredménytermelésbe fektet, hanem a jövőbenibe. Ami ugye – pestiesen szólva – bizonytalan, mint a kutyák vacsorája. Márpedig a számok azt mutatják, hogy az Uber tavaly 11,3 milliárd dollárt keresett, vesztesége azonban 1,8 milliárdra rúgott, ami testvérek között is 15 százalékot meghaladó árbevétel-arányos bukó. Még akkor is, ha a mínusz 2017-ben még nagyobb, 2,6 milliárdos volt. Mi több, rögzítsük a tényt, hogy az Uber még évtizedes pályafutása során még sohasem volt nyereséges.

Veszteségeit és rapid terjeszkedését a befektetőktől összegyűjtött több mint 24 milliárd dollárból finanszírozta – emlékeztet a Crunchbase. A befektetők között hagyományos kockázati tőkések éppúgy megtalálhatók voltak, mint a Benchmark, valamint a közlekedésben utazó cégek, mint az Alphabet és a Toyota. Az IPO előtt az Uber legnagyobb, 16,3 százalékos részvényese a japán technológiai konglomerátum, a SoftBank volt, amely a Vision Fund nevű alapján keresztül több mint 8 milliád dollárt invesztált a fapados személyszállítóba.

Az Uberbe való befektetésen morfondírozók számára intő jel lehet a rivális Lyft esete – hívja fel a figyelmet a KBC Equitas junior elemzője, Gréber Szabolcs. A 72 dolláros nyilvános részvénykibocsátását követően ugyan 90 dollárnál debütált a tőzsdén, ma már csak 55 dollárnál van a papír. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ne adódnának jó kereskedési lehetőségek, de azért nem árt az óvatosság. Láttunk már kis hazánkban is olyan részvényt, amelynek megjelenését viszonylag nagy várakozás előzött meg, ám bevezetéskori árát azóta sem sikerült még csak megközelítenie sem (ön nyert: a CIG Pannóniára utalunk).

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG