Turku, orvosi receptre – Finnország nyugati kapuja

Hó és hó mindenütt. Fehér hó, nem szürke, nem koszos, nem latyakos. Finn hó. Ez volt az első benyomásom harminc éve erről a ma 200 ezres lakosú városról, amikor először léptem ki a repülőgépből. Illetve csak léptem volna, mert akkora hóvihar tombolt, hogy egy óráig vesztegeltünk a betonon, a lépcsőt is alig tudták kitolni, és az utasok egymásba kapaszkodva-dülöngélve próbálták megközelíteni a terminált. Szinte úgy, mint azt anno egy Delta nevű magyar tévéműsor nyitó képsoraiban láthattuk.

Egy hajóavatásról tudósítottam: a messzi Északon görög megrendelésre készült négy ultramodern, fürge járású monstrum, sokszáz millió dollárért. (Nem mintha Görögországban nem volna fejlett az ókor óta a hajógyártás.)

Már nem tudom, miért volt ez fontos anno a magyar médiának, arra viszont élénken emlékszem, mennyire meglepett, hogy a megrendelő, az elégedetten mosolygó hellászi milliárdos szőke volt, kék szemű, és tökéletesen beszélt amerikai-angolul, mert az USA-ban tanult.

A svéd is hivatalos nyelv

Turku (vagysvédül Åbo) Finnország legrégibb városa, melyet a 13. században alapítottak. A mai Finnországon belül itt a legmagasabb a svéd lakosok száma, a svéd is hivatalos nyelv. 1809 és 1812 között itt volt a főváros, ahol az ország első egyetemét alapították. Finnország második legforgalmasabb tengeri kikötője is itt működik, évi ötmillió utassal, nem beszélve a teherszállításról.

Napi kompjáratok indulnak a turkui kikötőből Svédországba és Ålandra, melyeket a Silja Line, Viking Line és a SeaWind Line üzemeltetnek. Ezek a kompjáratok a finn kultúra részét képezik, az itt élők is gyakran utaznak Finnország különböző részeiről Turkuba, hogy egy körutazást tegyenek a Botteni-öbölben.

Egy kis történelem

A XIX. század elején, mikor Svédország átengedte Finnországot az Orosz Birodalomnak, a finn főváros Turku helyett Helsinki lett. Sándor orosz cár ugyanis úgy gondolta, hogy Turku messze fekszik Oroszországtól, és túlságosan erős svéd befolyás alatt áll.

A XX. századi Turkut a történészek Finnország nyugati kapuja néven emlegetik.

Történelmi lépés volt, amikor 1960-ban testvérvárosi szerződést írt alá az akkori Leningráddal. A Szovjetunió bukása után sok orosz jött ide nyugati stílusú üzleti gyakorlatot tanulni, többek között Vlagyimir Putyin, valamint Leningrád polgármester-helyettese is.

A hajógyár maga önmagában sokat mondott – különösen ottjártamkor – az országról: minden vadonatúj, tiszta, sehol egy olajfolt, rozsdás vas vagy szögek. Ellenben volt vörös szőnyeg, mintha filmsztárok érkeznének, luxusautók, diplomaták, rózsacsokor a nagykövetnéknek, lufierdő és pezsgődurrogtatás. A Kvarner Masa-Yardsnál azóta biztos sok tucatnyi hasonló vagy még nagyobb ultramodern vízi jármű készült.

Vörös téglás vásárcsarnok 

Hajógyárba látogatni persze nem kifejezetten turisztikai élmény (még akkor se lenne az, ha nyitva lenne a nagyközönség előtt), de a piac ma is kihagyhatatlan. A századfordulós stílusú, vörös téglás vásárcsarnok egy régi orosz pályaudvarra emlékeztet – nem véletlenül, hiszen Finnország vagy svéd, vagy orosz fennhatóság alatt létezett évszázadokig.

A vásárcsarnokban a világ minden létező helyi és egzotikus zöldsége és gyümölcse kapható. Ez akkor még szokatlan volt, mint ahogy az is, hogy a pultoknál vietnamiak és szudániak szolgáltak ki. (Akiknek az ott született gyermekei ma már igazi finnek érzik magukat, bőrszíntől függetlenül.) A piac tavalyi ottjártamkor is csodálkozásra késztetett, bár csökkent a kontraszt az árukínálatot illetően.

A város neve egyébként a „tǔrgǔ” szláv szóból ered, melynek jelentése piactér.

Lazacleves, körtés pirog, farsangi puffancs

A finn konyha nem igazán világhírű, egyesek – nem a helybéliek – szerint nincs karaktere, azaz félig svéd, de orosz is egy kicsit. (Nem mintha a magyar konyha ne tükrözné az elmúlt pár száz év történelmét, a töltöttkáposztától a bécsi rántotthúsig, a sólettől a sztrapacskáig.)

A Brahen Kellari ma is ugyanúgy méregdrága luxusétterem, csak akkor még nem hívták fine diningnak, mert a fogalom nem volt feltalálva. Hasonló van már itthon is tucatnyi. Emiatt aligha utazik valaki vissza egy szívének bármilyen kedves városba is. Az életmód, a kultúra, illetve a dizájn mindenek feletti imádata izgalmasabb, csakhogy ez nem importálható.

Ha már a gasztronómiát említettük, ki nem hagyható a tejszínes lazacleves, a soppa, ami arrafelé nem számít luxusfogásnak – a lazac ára nem magas.

Itthon már húzósabb lenne ezt megfőzni, bár minden alapanyag rendelkezésre áll. Ne lepődjünk meg az étlapokon, amelyeken a pirogok – tipikus orosz tésztafélék – egész listája olvasható, bár eltérő fűszerezéssel, töltelékkel.

A körtés-rokfortos pirog már itteni kombináció. A finnek édes szájúak, akár a legtöbb északi nép, a fahéjas-kókuszos csigák, a cukros Vappu fánkok és a laskiaispulla (farsangi puffancs) bátran kipróbálhatók, nem beszélve a számtalan csokoládéféléről.

Kultúra, egészség, környezet 

A város vezetésének gondolkodásában a kultúra, az életmód, a fenntarthatóság és az egészséges lakókörnyezet egybefonódik, egymást támogatják az effajta kezdeményezések. 2010-ben, amikor Turku Európa kulturális fővárosa lett, sajtótájékoztatót tartottak Budapesten is. A programsorozat keretében egy év alatt 150 projektet valósítottak meg, de nem elsősorban a külföldi turizmusra figyelve.

Jellemző, hogy a kulturális programsorozat központi helyszíne egy valaha vasúti kocsik javítására szolgáló régi műhely, a Logomo volt. A szervezők elsősorban a kultúrának az emberekre és a környezetre gyakorolt jótékony hatására szerették volna felhívni a figyelmet.

A programok esetében nem sztárparádéról volt szó: számos foglalkozás közvetlenül kapcsolódott az egészséghez és a jóléthez, például idősek otthonában, óvodákban, iskolákban rendeztek műsorokat.

Különleges szolgáltatásként az egészségügyi központok orvosai 2011-ben a rendeléseken mintegy 5500 „kulturális receptet” írtak fel, azaz ingyenes jegyeket osztottak ki az eseményekre. Például meg lehetett tudni, mi az a versportré, mit takar a kulturális edzés fogalma, hogy is kell epikusan szőnyeget szőni, és ki vállalkozik harmonikabirkózásra.

Ahol a tervezők sztárok 

A lakberendezés és a dizájn mint hobbi errefelé az élet természetes része. A sötét téli hónapokban sok időt töltenek az emberek a lakásban – ha éppen nem síelnek vagy lékhorgásznak –, ezért az élet fontos részének tartják az ízléses tárgyakat. Tervezői sztárok, akiknek többnyire tudják a nevét.

A stílusösszhang is sokat számít, amelyet olykor egy látszólag nem odaillő darab tesz még érdekesebbé. A vendégeket úgy vezetik körbe a lakásban, mint egy múzeumban és elvárják, hogy a jó barát megdicsérje a fotelt, amelyet ötven éve tervezett egy ma már legendás művész…

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.