2p
Na persze az elvárt görög temperamentummal.

Taxisok százai vonultak az utcára Athén belvárosában az Uber ellen, a tüntetők szerint a szolgáltató inváziószerű megjelenése kiszorítja a taxitársaságokat a piacról – írja a Reuters. demonstráció nem éppen békés, a tüntetők számos Uber kocsit támadtak meg az utcán.

A felvonuló taxisofőrök a görög kormányt is bírálják, amiért teret engednek az olyan telefonos applikációknak, mint az Uber vagy a görög fejlesztésű Beat. Az egyik felszólaló szerint a taxisok nem hajlandóak együtt létezni velük, mivel a multinacionális vállalat a görög munkavállalók megélhetését veszélyezteti.

Mindeközben Magyarországon mindössze 609 napot élt az Uber. >>>

A tüntetők Uber, Nem, Köszönjük feliratú táblákkal jelentek meg az utcákon (Uber No Thanks), a demonstrálók a vállalat több elhaladó gépkocsiját is megrongálták. A görög országos taxi szövetség (SATA) egy kilenc órás sztrájkot hirdetett minden olyan innovatív platform ellen, amely meglopja a taxisokat és az országot. Közleményük szerint immár három éve küzdenek az Uber ellen, amely önkényes módon átformálja a tömegközlekedést.

A közlekedési minisztérium egyelőre nem osztott meg részleteket a törvényjavaslattal kapcsolatban, a források szerint azonban a telefonos alkalmazások működtetőinek legalább hároméves szerződést kell aláírniuk a taxisokkal és komoly szabályozás alá kerülnek.

Görögországban inkább a helyi fejlesztésű Beat alkalmazást használják a sofőrök az Uberrel szemben, a szabályozás azonban mindkettőre érvényes lenne. A Beatet még tavaly vásárolta fel a Daimler, a szolgáltatást több mint egy millióan használják Görögországban. A tervekről szóló hírek komoly aggodalmat váltottak ki a Beat-sofőrök körében, mivel a törvénykezés megzavarhatja a szolgáltatás működését.

Vissza a jövőbe: nagy dolgokról álmodik az Uber-vezér

Maga az elgondolás nem új keletű, az Uber már korábban is pedzegette, hogy az utakról a légtérbe terelné át a forgalmat. A cég elnöke, Dara Kohoroswshahi szerint erre nem is kell már sokat várni, az elkövetkező 5-10 évben meg is valósulhatnak a dróntaxik. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG