3p
Az Uber nemcsak az utakon akar kihívója lenni a hagyományos taxizásnak, hanem a levegőben is, ahol egyelőre üres a pálya. Autótaxi áron fognak repülni, de vajon mi lesz, ha másnak is eszébe jut, ki fér el a légtérben, és ki nem? Izgalmas és részben ijesztő új korszak jön.

Tegnap még azt vizsgáltuk, hogy mikor lesz olcsóbb az elektromos autó a belsőégésűnél, és mikor áll át rá az egész világ. Most viszont kiderült, hogy a repülő autó fejlesztése is zajlik, egy olyan szerkezeté, ami nagyjából a mai drónok, helikopterek és repülők keveréke, elektromos motorral működik. Függőlegesen le tud szállni helikopter módjára, de légcsavarok hajtják előre, mint egy repülőt.

Olcsóbb mint a pesti taxi

Többek közt az Uber fejleszt ilyen járművet, és 2020-ban két helyen szeretné üzembe állítani, mégpedig a repülőterekről a városba fuvarozásra. Egyelőre Dallasban és Dubajban tervezik az indulást, de más városok is felmerülnek, és azt ígérik, hogy ahol két óráig tart most bejutni a városba hagyományos közlekedési eszközzel, ott a légijármű negyed óra alatt meg fogja tenni az utat, ráadásul taxiáron: mérföldenként 1,32 dollárért. Ez kilométerenként alacsonyabb, mint a jelenlegi 280 forintos pesti taxiár, így valóban igen vonzóan hangzik.

Megtelne a légtér

Az Uber arra számít, hogy az ár tovább fog csökkenni, így a repülő autóval való utazás olcsóbb lesz, mint az autótartás, ha valaki nagyjából annyit utazik, mint egy átlagos autóval szoktak. Igen ám, de ha mindenki a légiutazásra váltana, nyilvánvalóan megtelne a légtér, ami megoldhatatlannak tűnik, hacsak nem olyan szigorú a járatok szabályozása, mint a mai repülőké. Persze akkor is nehéz elképzelni, hogy mondjuk, a városok fölött zümmögne a temérdek jármű, legalábbis a földön tartózkodva vagy akár az ablakon kinézve elég nyomasztónak tűnne.

Így, ha technikailag megvalósíthatóvá válik a dolog, nagyon komoly szabályozásra lesz szükség, hogy ki repülhet és hol. Egy-egy reptér és város közti járat önmagában nem tűnik túl zavarónak, főleg, ha útvonalát úgy tervezik, hogy ritkán lakott helyen, kevéssé zavaró útvonalon haladjon. Hiába nincs hangja az elektromos motornak, a gyorsan forgó rotorok és egyáltalán, egy gyorsan repülő bármilyen tárgy elég zavaró hangot tud kiadni.

Más is fejleszt

Nem az Uber az egyetlen, amelyik dolgozik a repülő taxin: több cég is fejleszt hasonló légijárművet. A járművek le-, és felszállási pontjain (végállamosain) töltőpontokat kell kiépíteni, akárcsak az elektromos autóknál, és itt még a töltési idő sem okoz gondot, hisz egy menetrend szerinti járatnál belefér, hogy a jármű várakozik 20 percet vagy akár egy órát, miután több járat is van. Sőt, egy forgalmas útvonalon el tudjuk képzelni, hogy egymást érik a légitaxik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nagy durranás készül a magyar patikákban – Nagy Márton már örül
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 16:42
Itt is vállalják az árkorlátozást.
Vásárló Leszegi a fejét, ha meglátja a hétvégi üzemanyagárakat!
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 12:45
A nemzetközi áremelkedés szombattól megjelenik a hazai kutakon is.
Vásárló Váratlan veszély leselkedik a gyerekekre – baljós jelentést tettek közzé
Kollár Dóra | 2025. június 11. 15:03
Egy friss jelentés szerint Európában és Nagy-Britanniában folyamatosan nő az új autók motorháztetejének magassága, ami egyre komolyabb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, különösen a gyerekek számára.
Vásárló Hónapok óta nem láttunk ilyet a boltokban: megint drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. június 10. 05:47
Az árrésstopos termékek ára csökkent, de így is megszakadt egy kedvező trend júniusban: három hónap után most először drágult újra a családi nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Alaposan megvizsgáltuk, hogyan alakítja az árakat az intézkedés, amivel a kormány elégedett, de a szakszövetség szerint csúnyán vissza fog majd ütni.
Vásárló Kinek segíthet a lézeres látásjavítás?
Márkázott tartalom | 2025. június 8. 11:56
Sokak számára a szemüveg és a kontaktlencse már évek óta része a mindennapoknak – hol több, hol kevesebb kellemetlenséget okozva. Pedig létezik egy korszerű, tartós és biztonságos megoldás azok számára, akik szívesen búcsút mondanának ezeknek az eszközöknek. A kérdés csak az, hogy kik élhetnek ezzel a remek lehetőséggel, azaz a lézeres látásjavítással?
Vásárló Kiderült, milyen árak várják a magyar autósokat a hosszú hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. június 6. 15:25
Mutatjuk, mire számíthat a kutakon.
Vásárló Lézeres szőrtelenítési trendek 2025-ben: Új irányok és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2025. június 6. 14:29
Ebben az évben számos új szolgáltatás és fejlesztés várható a lézeres szőrtelenítés világában. Az elmúlt esztendők technológiai fejlesztései révén ezek az eljárások még komfortosabbá és eredményesebbé válnak. Hogyan változik az esztétikai kezelések világa 2025-ben? Nézzünk meg néhány fontos tényezőt!
Vásárló Divatos női cipők
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 16:10
Gondoltál már arra, hogy a megfelelő cipő mennyire képes meghatározni a napodat? Az ideális lábbeli nem csupán a stílusodat tükrözi, hanem hozzájárul a kényelmedhez és akár teljesítményed javításához is. A jól megválasztott cipő összhangban van az edzéseid eredményességével, és azzal, hogy mennyire érzed jól magad egész nap. De hogyan találhatod meg azt a darabot, ami mindkét elvárásnak megfelel? Egyre több márka kínál változatos lehetőségeket, hogy megkönnyítse a döntést.
Vásárló Tisztítószerek esetén megéri a minőséget választani
Márkázott tartalom | 2025. június 5. 07:52
A higiénia nem pusztán esztétikai kérdés, hanem alapvető elvárás, bármilyen helyiségről is legyen szó. Otthoni környezetben, közintézményekben, ipari létesítményekben egyaránt elengedhetetlen a megfelelő tisztaság, hiszen ez az alapja a kényelmes, biztonságos feladatvégzésnek.
Vásárló Mit érdemes tudni a modern autótuning kapcsán?
Márkázott tartalom | 2025. június 3. 15:39
Az autóiparban a technológiai újítások kulcsszerepet játszanak, különösen az autók teljesítménynövekedésében és megjelenésük finomításában. Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb újdonsága a G87-es BMW M2, melyet sokan tartanak a tuning világ egyik legígéretesebb alapjának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG