Hétmilliárd forintot öntött támogatásba a Szerencsejáték Zrt.
A Világgazdaság cikke szerint összesen 6,85 milliárd forinttal támogatta a lottótársaság a magyar sportot, különböző sportági szakszövetségekkel kötött megállapodásokkal és szponzori lehetőségekkel. A cég marketing és kommunikációs igazgatója, Zsiga Marcell elmondása szerint a teljes összeg 90 százaléka három látványcsapatsport szövetséghez került. Az állami játékszervező ugyanis felvásárolta a hozzájuk kapcsolódó profi klubok szabadon maradt reklám- és marketingjogait, illetve a szervezetek saját reklámjogait, tette hozzá.
A 2016/2017-es szezonra a Szerencsejáték Zrt. a Magyar Kézilabda Szövetséggel 3,3 milliárd forint, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével egymilliárd forint, a Magyar Vízilabda Szövetséggel pedig 800 millió forint értékű megállapodást kötött, az összegekhez ugyanakkor még hozzájön a forgalmi adó. A támogatás mértéke annyira talán nem is meglepő a Szerencsejáték Zrt.-től, a sportfogadások ugyanis 44 százalékát adták a tavalyi 385 milliárd forintos árbevételnek.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.