2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kész meglepetés, de az állami ellenőrzés nem talált hibát a kormánypártban.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fidesz 2014-2015-ös gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt eleget tett a jogszabályi előírásoknak, biztosította gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát.

Az ÁSZ jelentésében azt írta: a Fidesz a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben csaknem 1 milliárd 550 millió forint, 2015-ben pedig 876 millió forint költségvetési támogatásban részesült.

A számvevőszék megállapította, hogy a Fidesz gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, és ez támogatta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást. A párt könyvvezetése, nyilvántartási rendszere megfelelt a jogszabályi és belső szabályozási előírásoknak, valamint ellenőrzési rendszerét is az előírásoknak megfelelően működtette - írta az ÁSZ.

A vizsgálat szerint a Fidesz pénzügyi kimutatásai megfeleltek a jogszabályi előírásoknak, azokat a párt a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és a saját honlapján az előírt határidőben a jogszabályi előírásoknak megfelelően közzétette, ezzel biztosította gazdálkodásának áttekinthetőségét.

Az ellenőrzés szerint a Fidesz működéséhez a forrásokat, köztük a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat szabályszerűen használta fel és számolta el, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást nem fogadott el. A párt gazdálkodással összefüggő tevékenységének keretében a kiadások kifizetése során a jogszabályok és a belső szabályzatok előírásait betartotta, működése során a vagyont a törvényi előírásoknak megfelelően használta - közölte a számvevőszék, amely jelentésében javaslatot nem fogalmazott meg a Fidesz számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
Vállalat Komoly pofon: leminősítették a Duna Aszfaltot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 16:46
Rontották a vállalat besorolását.
Vállalat A 4iG egészen a Nasdaq-ig repülhet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 13:24
Megszületett az igazgatósági döntés a részvénypapírok előkészítése kapcsán.
Vállalat Újabb elismerést húzott be az MBH
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 12:49
A zöld védjegy után érkezett az újabb kedvező minősítés.
Vállalat Mennyit szánnak 2026-ban a cégek karácsonyi bulira?
PR | 2026. szeptember 15. 12:23
A Cegeshelyszinek.hu adatai alapján idén 30 000 Ft/főtől indul a céges karácsonyi buli költségvetése. Az ár nagyban függ a teljes létszámtól és attól is, mennyire időben foglalja le a cég a buli helyszínét: a legjobb ár-érték arányú, színvonalas helyszínek szeptember végére elfogynak. Amelyik cég októberre hagyja a szervezést, már csak a drágább, luxus kategória vagy az olcsóbb, kevésbé nívós helyek közül választhat. Idén dec. 10-11-e és 17-18-a a legnépszerűbb időpontok a céges karácsonyi bulira. 
Vállalat Kilőtt az első félévben az O3 Partners
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 11:34
Nemrég jelent meg a társaság legfrissebb riportja az elmúlt időszakról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG