3p
A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tóth Béla, a vállalat igazgatóságának elnöke letette egy új tésztagyár alapkövét, a fejlesztéssel a gyár évente 70 ezer tonna tésztát állíthat elő, ezzel megduplázhatja kapacitását.
A Gyermelyi Zrt. üzeme Gyermelyen. (Kép forrása: MTI Fotó, Bodnár Boglárka)

A 7,1 milliárd forintos beruházáshoz a vállalat 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a nagyvállalati beruházási támogatási programban.

Tóth Béla, a vállalat igazgatóságának elnöke elmondta, a tésztagyártás Gyermelyen 2016-ban évi 34 ezer tonnás termeléssel elérte a maximális kapacitását. A társaság az új tésztagyárral, a megduplázott kapacitással évente 65-70 ezer tonna terméket állíthat elő, amelynek nagy részét külföldön szeretnék értékesíteni.

Ennyit nem eszünk meg

A létrejövő tésztagyártó komplexum kapacitása meghaladja a teljes magyarországi tésztafogyasztás méretét és egy európai szinten is jelentős, a leghatékonyabbak közé tartozó tésztagyár jön létre 2018 elejére.

A meglévő gyár mellé épülő új üzem egy 11 600 raklap befogadására alkalmas automata magasraktárral is bővül, amely két hónap múlva már árut is fogad. A beruházással a meglévő raktárkapacitás megduplázódik, ugyanis az új raktárban a 8200 rakathelyből több mint 3000 duplaraklap tárolására is alkalmas lesz.

A beruházás a legmodernebb, automatizált technológiával történik, vállalatcsoportnál eddig dolgozó 500-as létszámot 20 új munkahellyel bővíti.

A tésztagyári fejlesztésen túl 2017-ben befejeződik egy további 2 milliárd forintos önerős beruházás is, egy új takarmánygyár kezdi meg működését. Az új takarmánygyár szolgálja ki a vállalatcsoportnál tartott 540 ezer tojótyúk táplálékigényét, és egyúttal megteremti a lehetőséget a tojástermelés későbbi növeléséhez.

A gyár számokban

A Gyermelyi vállalatcsoport három korszerű tojófarmon évente 140 millió tojást termel, amelynek egyik felét héjas tojásként értékesíti, a másik felét pedig friss tojásként a tésztagyárban használja fel.

A Gyermelyi Zrt. két malommal rendelkezik. Évente 140 ezer tonna gabonát őröl meg, ezzel a magyar lisztpiac egyik meghatározó szereplője. A 8880 hektáron gazdálkodó növénytermesztő ágazat a vetőmag előállításától kezdve felöleli a teljes termesztési folyamatot.

A cégcsoport az elmúlt öt évben több mint 14 milliárd forintot fordított beruházásokra, ebből 9 milliárd forint a 2017-es év beruházási összege. A társaság 2016-os konszolidált árbevétele meghaladta a 21 milliárd forintot.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG