3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,56 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 58 432,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, a hétfői történelmi rekord után a befektetők pozíciózárása miatt az előző napi nyereség egy részét visszaadta a Richter és az OTP. A kereskedés utolsó szakaszában azonban a bankpapír árfolyamát felhúzták, így a pesti börze minimális veszteséggel zárt. Az európai tőzsdeindexek jól teljesítettek, a német DAX 16 533,9 ponttal, új történelmi csúcson járt a kereskedési nap végén.

A Mol 28 forinttal, 1,00 százalékkal 2820 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,17 százalékkal 14 645 forintra csökkent, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,65 százalékkal 621 forintra nőtt, forgalma 368,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,68 százalékkal 8795 forintra esett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 5150,26 ponton zárt kedden, ez 18,62 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A britek gyengélkedtek

London kivételével erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

A londoni FTSE-100 mutató 0,31 százalék mínusszal, a frankfurti DAX-index 0,79 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index pedig 0,74 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,85 százalékkal nőtt. A milánói tőzsde 0,52 százalékos, a madridi 0,63 százalékos nyereséggel zárt.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,42 százalékos, az S&P 500-as index 0,26 százalékos mínuszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,04 százalékos veszteséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,53 dollárral (0,68 százalékkal) 78,56 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,50 százalékkal (10,20 dollárral) 2032,00 dollárra süllyedt.

Az európai gázár csökkent. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, januári határidős jegyzésében 1 megawattóra 38,28 eurón állt 17.45 körül, ami 4,548 százalékkal alacsonyabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 50,34 eurón, egy éve 139,23 eurón zárt. Tavaly augusztusban rekordszinten, 346,52 eurón is jegyezték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG