1p
A hónap végéig vehetik fel a boltosok az 50 ezres állami támogatást az online pénztárgépekre.
Online pénztárgép egy debreceni üzletben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András ismét megerősítette: még 18 napjuk maradt az érintetteknek, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást a pénztárgépek után. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy április 30-ig üzembe helyezzék a gépeket, ahogy arról már korábban is írtunk. A támogatás felvételéről ügyfélkapun keresztül emlékeztették az érintetteket, akik korábban igényelték a támogatást.

Tállai András elmondása szerint tavaly év végéig mintegy 12 500 pénztárgépet helyeztek üzembe, ennek csaknem a fele - mintegy 6300 kassza - taxikba került. Az első negyedév statisztikája szerint a beszerzések 84 százaléka támogatott, március 31-ig ugyanis a vállalkozók 10 500 pénztárgépre 522 millió forintnyi állami támogatást kaptak. Kitért arra is, hogy a vállalkozások több mint 95 százaléka tavaly december 31-ig üzembe is helyezte a pénztárgépet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat 2,5 százalékos kamat, állami támogatás, valódi segítség – új szintre lépett a turisztikai finanszírozás
PR | 2026. február 6. 13:26
Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei, amelyekhez a jelenleg futó „2=3” akció keretében vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat. A konstrukciók nemcsak átmeneti segítséget jelentenek, hanem stabil, hosszú távon is kiszámítható finanszírozási megoldást kínálnak a hazai turizmus legkisebb szereplőinek is.
Vállalat Forradalmi akkumulátorfejlesztést mutattak be Ázsiában
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:05
A CATL és a Changan Automobile bemutatta a világ első, sorozatgyártásra szánt, nátriumion-akkumulátorral felszerelt személyautóját február 5-én Mongóliában – írja közleményében a kínai akkumulátor-gyártó. A modell piaci bevezetése 2026 közepére várható.
Vállalat Startup csúcsot rendeznek Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:50
A startup világ legismertebb arcai beszélgetnek a február 17-i Best of Startups Gálán a KPMG rendezvényhelyszínen, ahol átadják az Év Startupja és az Év Befektetője díjat is.
Vállalat Meglepő, hogy milyen beruházást támogat a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 12:30
Most először egy hazai videojáték-fejlesztő beruházásához nyújt támogatást a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vállalat Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:15
A Toyota Motor Corp. japán autógyártó nyeresége és üzemi eredménye is csökkent a folyó, 2026-os pénzügyi év első kilenc hónapjában. Ennek ellenére a vállalat javította a teljes évre vonatkozó pénzügyi előrejelzését.
Vállalat Dörzsölheti a tenyerét Trump, mozgásba lendült a kereskedelmi megállapodás
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 07:10
Az indiai kereskedelmi és ipari miniszter arról beszélt, hogy országa hajlandó akár 80 milliárd dollár értékben rendelni Boeing repülőgépeket az Egyesült Államokból.
Vállalat Kínai óriás 450 új munkahelyet hoz Jászfényszarura
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:23
Fogaskerekeket és tengelyeket gyártanak majd.
Vállalat Hiába nőtt a Qualcomm bevétele, a nyereség csökkent
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:07
Kiosztottak 949 millió dollárnyi osztalékot is.
Vállalat Hatalmasat kaszált a Google
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:49
Először jár az Alphabet bevétele 400 milliárd dollár felett.
Vállalat Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 19:35
Üzembe helyezte első nagy mesterségesintelligencia-központját Münchenben a Deutsche Telekom – jelentette be a vállalat szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG