4p
Készül a gyógyszerek azonosítási rendszere, de a kormány is gondolkozik a nemzeti gyógyszerellátó központ létrehozásán.

Magyarországon egy uniós rendelet értelmében 2019 február elsejétől működnie kell a gyógyszerek dobozonkénti azonosításának, a rendszer kidolgozása jól halad - mondta a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Küttel Sándor elmondta: az ágazatnak kihívást jelent a dobozazonosításként ismert rendszer kötelezővé tétele. A rendszer azt biztosítja, hogy a megjelölt készítményekből csak az eredeti termék juthasson el a betegekhez.

A szereplők - a gyártói szervezetek, a gyógyszerészkamara és a gyógyszer-nagykereskedők szövetsége - a helyi ellenőrzési rendszer kidolgozását végzik.

Nem olcsó mulatság, de a beteg élete múlhat rajta

Egy magyar gyártónak több milliárd forintos tételt is jelenthet az egyedi azonosítók generálására képes gyógyszergyártó-gépsor beszerzése - mondta Feller Antal, alelnök. Szerint a nagykereskedőket ebből a leolvasó készülékek beszerzése, a szoftvermódosítások, a szélessávú internet biztosítása érinti. A rendszer a gyógyszerkiadás lassulásával is járhat, hiszen a gyógyszertárakban a gyógyszereket a receptekhez egyenként kell majd azonosítani - hívta fel a figyelmet.

Küttel Sándor kiemelte: Magyarországon jól működő ellátási rendszer van, a betegek a megfelelő időben, helyen biztonságosan, szakszerűen tárolva hozzájutnak a számukra felírt gyógyszerhez. A vásárlókhoz hamis gyógyszer nem kerülhet, erre rendkívüli figyelmet fordítanak. Kizártnak nevezte, hogy a hivatalos csatornán bárki hamis gyógyszerhez juthasson, ez csak a hivatalos csatornák megkerülésével fordulhat elő.

Nagy biznisz

Feller Antal elmondta, a szövetség hat tagvállalata a magyar gyógyszerforgalom 90 százalékát lefedi. A gyógyszerforgalom nagykereskedelmi áron 2015-ben 700 milliárd forint volt, ebből 620 milliárd forintot szállítottak a szövetség tagjai. Évente 320-330 millió doboz gyógyszert visznek a kórházakba, 2300 gyógyszertárat, 140 kórházat látnak el, és 15 ezer féle gyógyszertárban forgalmazható terméket szállítanak. Ezekből 2-3 heti készletet tartanak, így a tagok raktárában nagyjából 50 milliárd forintnak megfelelő áru van folyamatosan.

Naponta 400 gyógyszerszállító autó 100 ezer kilométert tesz meg, hogy bármely gyógyszertárban 24 órán belül elérhető legyen a betegeknek a kért gyógyszer. Közlése szerint egy-egy gyógyszertár több nagykereskedőtől naponta akár négy kiszállítást is kaphat. A gyógyszertárakból 2015-ben 260 tonna lejárt gyógyszert gyűjtöttek vissza.

René Jenny, az Európai Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a nagykereskedők szerepe kiemelt az ellátási rendszerben. A teljes termékskálát készleten tartva a gyógyszereket előfinanszírozzák, kifizetik az árát a gyártóknak, majd forgalmazzák a gyógyszertáraknak. Az európai szövetség a kontinens nagykereskedőinek ernyőszervezete, 32 országban 750 nagykereskedőt segít, tagvállalatai 140 ezer dolgozót foglalkoztatnak, 15 milliárd doboz gyógyszer és egészségügyi termék célba juttatásáért felel évente.

Küttel Sándor szerint az elmúlt öt évben folyamatosan javult a magyar patikák fizetési morálja, a piac letisztult. Részletes információjuk nincs a központi nemzeti gyógyszerellátó létrehozásáról, korábbi bejelentés szerint a kormányzat vizsgálja ennek a lehetőségét. A jól működő rendszer elemében bekövetkező bármely változás az egész rendszert érinti, sérülhet a betegek ellátása - mondta. Reményét fejezte ki, hogy megkérdezik majd a véleményüket.

Feller Antal szerint a magyar gyógyszerellátásban nincs probléma, nem indokolt az állami gyógyszer-nagykereskedelem kialakítása, ez nem teremtene jobb helyzetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG