3p
Egyre kevesebb itthon az amerikai tulajdonú cég, és a megválasztott elnök személye sem fogja ezt a tendenciát várhatóan visszafordítani.

Csupán 2100 amerikai tulajdonossal rendelkező cég van ma Magyarországon, pedig 5 évvel ezelőtt még 3400 felett volt ugyanez az érték. A csökkenés nem csak technikai jellegű, milliárdos érdekeltségektől válnak meg az USA-hoz köthető tulajdonosok - áll az Opten céginformációs szolgáltató kutatásában, amelynek eredményeit a Privátbankár.hu is megkapta.

„Az elmúlt években jellemző volt a nyugat-európai érdekeltségek visszaszorulása a hazai cégkörnyezetben, a statisztikák alapján ez a trend fokozottan igaz az USA hátterű cégekre is” – mondja Pertics Richárd, az Opten igazgatója. Nem csak a cégek darabszáma, de az érintett érdekeltségek nagyságrendje is komoly tényező.

Pedig egy időben jól ment a szekér

2010-ben 1200 milliárd forintos árbevételről számoltak be a közvetlenül egyesült államokbeli tulajdonossal rendelkező cégek, amely 2015-re 800 milliárd forintra csökkent. Az sem mellékes tényező, hogy 5 évvel ezelőtt még 149 volt az 1 milliárd forintos árbevételt meghaladó cégek száma, ami mára 114-re csökkent. A csökkenés mögött vélhetően elsősorban a hazai tulajdonú cégek előretörése van, de nem szabad megfeledkezni arról a gyakorlatról sem, hogy a hazai cégek más nyugat-európai hídfőállás leányvállalataiként működnek. „A hazai cégeken keresztül, de közvetett módon amerikai tulajdonossal rendelkező cégek száma most is megközelíti a 3000-et, de a külföldi érdekeltségi láncokat is figyelembe véve további USA érdekeltségek találhatóak” – mondja az Opten szakértője.

A tulajdonosi láncok ráadásul az egyes USA tagállamok helyi szabályozásának köszönhetően sokszor teljesen átláthatatlanok. Delaware állam például híres az oda bejegyzett cégek tulajdonosainak anonimitásáról.

Nem csak a pénz, termék is megy oda

Az USA-beli érdekeltségek ugyanakkor nem merülnek ki a cégek tulajdonosi szerkezetében, számos hazai cég exportál az Egyesült Államokba. Az adatok alapján az USA-ba exportáló / importáló cégeknek csupán a 20 százaléka rendelkezik amerikai tulajdonossal, így az amerikai elnökválasztást – és az esetleges új gazdaságpolitikai irányvonalat – közvetlenül is sokan meg fogják érezni.

Donald Trump kampány programjának lényeges eleme volt a külföldön lévő amerikai tőke otthoni szolgálatba állítása, és az adók csökkentése. Amennyiben a programjának ezek a részei érdemben megvalósulnak, akkor a magyarországi USA érdekeltségek további csökkenése várható. A megmaradt cégek pedig heves árfolyammozgásokra számíthatnak a devizapiacon. Ezek összességében jelentősen befolyásolhatják majd a cégek eredményességét, és az üzleti tervek készítése sem lesz egyszerű jó ideig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG