3p
Németországban visszahívnak szervizre csaknem 630 ezer dízelüzemű autót és haszongépjárművet károsanyag-kibocsátási rendellenesség miatt - közölte pénteken Berlinben a szövetségi közlekedési miniszter a Volkswagen (VW) járműgyártó konszern dízelbotránya miatt indított vizsgálat eredményeit ismertetve.

Alexander Dobrindt elmondta, hogy a szövetségi közlekedési hivatal (KBA) tavaly szeptemberben elrendelt vizsgálatán 53 modell viselkedését tanulmányozták próbapadon, tesztkörülmények között, és az utakon, hétköznapi használati körülmények között. Nem bukkantak ugyan olyan csalás nyomára, amelyet a VW követett el, de 22 modellnél tapasztaltak rendellenességet a kipufogógáz tisztítására szolgáló berendezés működésében.

Ezekkel a modellekkel van gond

A dízelbotrány

 

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW - a legnagyobb európai autógyártó vállalat - elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

A vizsgált modelleket három csoportra lehet osztani. Az elsőbe azok tartoznak, amelyeknél minden megfelel az előírásoknak. A második csoportba került a 22 kifogásolt modell, amelyeknél feltűnően magas nitrogén-oxid-kibocsátást mértek. Erre az a magyarázat, hogy a kipufogógáz-tisztító berendezés bizonyos hőmérséklet alatt kikapcsol, hogy ne károsodjék a motor a hidegben. Az eljárás a hatályos uniós szabályok alapján legális, de a KBA szerint a gyártók indokolatlanul széles körben alkalmazzák. Találtak például olyan modellt, amelynél már a németországi időjárási viszonyokat tekintve hidegnek nemigen nevezhető 17 Celsius fok alatt kikapcsol a rendszer, és így megugrik a károsanyag-kibocsátás. A harmadik csoportba a VW EA 189 típusú motorral szerelt modellek tartoznak, ezeknél kimutatták annak a szoftvernek a működését, amellyel a VW tavaly szeptemberben "lebukott".

 


A visszahívást a második kategóriába tartozó kocsiknál rendelték el. A gáztisztító berendezés beállítására szervizbe rendelnek 247 ezer kocsit a Daimlertől (a Mercedes A-, B- és V-osztályból) és 293 ezret a VW-től (32 ezer Porsche Macan terepjárót, 194 ezer Volkswagen Amarok és Crafter haszongépjárművet, 66 ezer Audi Q5-ös, A6-os és A8-as modellt), továbbá 90 ezer Opel Zafirát, Insigniát és Cascadát.

A vizsgálat tanulsága, hogy pontosítani kell az uniós szabályozáson. A KBA-nál is változtatnak, szigorítják a típusengedélyek kiadási szabályait. A hatóság részletes indoklást kér majd el a gyártóktól a kipufogógáz-tisztító berendezés beállításáról, és további ellenőrzéseket vezet be - mondta a miniszter.

 

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG