A Reuters cikke szerint Jim Keller, a Teslák autopilot, vagyis robotpilóta üzemmódjáért, valamint szoftverfejlesztéséért felelős igazgatója evez más vizekre a vállalattól, ezentúl az Intelnél folytatja majd, mint mikroprocesszor fejlesztő. A helye azonban nem maradt üresen, utódjául ugyanis Pete Bannont jelölték ki.
Bannon korábban az Apple-nek dolgozott, egyebek mellett ő felügyelte a vállalat A5 és A9 chipjeinek a fejlesztését. Az autopilot fejlesztését teljes egészében Andrej Karpathy veszi majd át a Teslánál, aki eddig is a „látószenzorok” és a mesterséges intelligencia fejlesztésén dolgozott a cégnél.
Mindez ráadásul egy kellemetlen időszakban, a Teslánál ugyanis nemrég öt napra le kellett állítani egy gyárat, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
