3p

Egy közelmúltban hatályba lépett kormányrendelet eltörölt egy idejemúlt korlátozást, amely az uniós alapokból kockázati tőkebefektetésben részesülő startupok életét eddig megnehezítette. A lépésnek köszönhetően a teljes hazai kockázatitőke-iparág fellendülhet, a magyarországi startupok gyors fejlődésnek indulhatnak– húzza alá a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő és a Szabó, Kocsis és Hunya (SZKH) Ügyvédi Iroda.

Egy március 24-én megjelent és már másnap hatályba lépett kormányrendeletnek köszönhetően sokkal könnyebben léphetnek a mevalósítás fázisába a magyar startupok. A változás értelmében ugyanis az európai uniós alapokból származó támogatásokból kockázati tőkebefektetésben részesülő céltársaságok már nem csak a befektetés 1 százalékát költhetik „rezsire”. A problémát eddig az okozta, hogy ezek a vállalkozások az építkezés olyan stádiumában vannak a tőkebefektetés pillanatában, mikor éppen ilyen jellegű terheik növekednek meg, de máshonnan nem képesek forrást bevonni, hiszen az esetek túlnyomó többségében termékkel még nem rendelkeznek – hívja fel a figyelmet a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő.

A kockázati tőkealap-kezelők

Mint írják: számos más alapkezelőhöz kapcsolódó startup feje felett lebegő jogi kockázat került megszüntetésre, illetve nem túlzás állítani, hogy – az európai uniós forrású támogatásokat érintve – a teljes hazai kockázatitőke-iparágat érintő feszült helyzet került most megoldásra. Az érintett jogi helyzetet a jogalkotó 142/2021. (III.24.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete az alábbiak szerint oldotta fel egy rövid és tömör, ám hatásaiban annál jelentőségteljesebb kiegészítéssel:

„3.12.4a. Tőkebefektetés esetén a céltársaságba befektetett összegre a 3.12.1. és 3.12.1a.  pont szerinti százalékos korlátokat nem kell alkalmazni.”

A hivatkozott jogszabály jelentősége, hogy a tőkebefektetés formájában nyújtott EU-s alapokból származó támogatási források tekintetében az egyes költségkategóriákra vonatkozó elszámolhatósági határértékek a továbbiakban nem alkalmazandók.

Azonnali segítség a startupoknak

A kiemelten nagy volumenű kockázati tőkebefektetések és ingatlanbefektetések területére szakosodó Szabó, Kocsis és Hunya (SZKH) Ügyvédi Iroda külön kiemeli, hogy a kiegészítést hatálybaléptető kormányrendelet 2021. március 25. napján lépett ugyan hatályba, ám nem felmenő rendszerben, hanem a hatálybalépéskor folyamatban lévő valamennyi ügyben, támogatási jogviszonyban is alkalmazni kell. Ennek megfelelően a 3.12.4. pont szerinti elszámolhatósági határértékek valamennyi 2021. március 25. napjáig le nem zárt tőkebefektetési formában megvalósuló támogatási jogviszonyban irányadók és alkalmazandók.

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG