3p
Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal – 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a DIGI/Invitel-fúziót engedélyező határozatát. Furcsa helyzet állt elő: bár a két cég folyamatban lévő összefonódása így már jogellenes, mégis tovább folytathatják az összebútorozást.

Csak feltételes hozzájárulásuk volt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 májusában csak feltételesen járult hozzá, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t (Invitel). A hatóság által előírt egyik kötelezettség a DIGI-vel egy csoportba tartozó i-TV  által nyújtott televíziós műsorterjesztési szolgáltatásokra vonatkozott, amelyeket az i-TV tőle független kábelhálózatokat bérelve valósít meg.

A döntés előírta, hogy azokon a településeken, amelyeken a DIGI az i-TV szolgáltatással jelen van, a felvásárlással pedig megszerzi a párhuzamos Invitel vezetékes távközlési hálózatát is, a helyi kábelhálózatokat üzemeltető társaságokkal kötött i-TV-s bérleti szerződéseit nem hosszabbíthatja meg. Ezzel a GVH biztosítani kívánta, hogy az adott területeken az összefonódást követően ne csak a DIGI csoport műsorterjesztési szolgáltatásait lehessen igénybe venni, így a fogyasztók számára elérhető maradjon a független versenytársak közötti választási lehetőség.

66 települést nem vallott be a DIGI

A Hivatal azonban a határozat meghozatalát követően észlelte, hogy döntése az ügyfél által közölt, feltételezhetően félrevezető tényeken alapult. A GVH ugyanis olyan piaci jelzéseket kapott, hogy a határozat szerinti kötelezések nem terjednek ki valamennyi, az i-TV és az Invitel területeit átfedő településre. A feltételezések vizsgálatára a hatóság 2018. augusztus 29-én versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek következtetései alapján a DIGI az eredeti eljárásban elmulasztotta jelezni a hivatalnak, hogy a tervezett kötelezés nem terjed ki az átfedéssel jellemezhető teljes területre. Az eredeti döntés ugyanis csak 23 ilyen településre terjedt ki, holott azok teljes száma 89. A hatóság ezért visszavonta az alapeljárásban hozott határozatát, továbbá 90 millió forint bírságot is kiszabott a jogsértésért.

Hiába jogellenes, mégis folytathatják?

A döntés visszavonása miatt az abban szereplő kötelezések – így az i-TV-s szerződések felbontására (meg nem hosszabbítására) vonatkozó előírások – megszűntek. Ezeket a GVH új eljárásban szándékozik részletesen megvizsgálni, és új döntéssel pótolni korábbi határozatát. Mivel a döntés visszavonása miatt az időközben végrehajtott tranzakció jogellenessé válik, a GVH egyúttal – a felek gazdasági érdekét és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve – a DIGI kérelmére hozzájárult ahhoz, hogy az új eljárás lezárultáig a vállalkozás - ellenőrző biztos felügyelete mellett - fenntarthassa és folytathassa az Invitellel történő összefonódása már megkezdett lépéseit (így pl. hálózata és szolgáltatásai átvételét, az azokon indult fejlesztéseket és a társaság integrációját).

Borították a piacot - most az egész borulni fog?

A Digi mintegy 43 milliárd forintot fizetett az Invitel lakossági és kisvállalati üzletágáért - ezzel az ügyfélszám tekintetében a magyarországi televíziós szolgáltatói piacon az első helyre lépett elő, a vezetékes internet- és telefon-piacon pedig a másodikra - igaz, ez még azelőtt volt érvényes, hogy a DIGI a GVH feltételeinek megfelelően megszabadult volna a 23 (illetve mint kiderült, 89) településen szolgáltató i-TV-s szerződésektől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG