4p

Harmadszor is bért emel a diszkont élelmiszerlánc, emellett ezer új munkahelyet létesít.

Az Aldi Magyarország számára a vásárlók és munkatársai elégedettsége egyaránt kiemelten fontos. A vállalat hisz abban, hogy elkötelezett dolgozók tudnak értéket teremteni a fogyasztók számára. A vásárlók akkor térnek be szívesen az Aldi áruházakba, ha az alacsony árak mellett színvonalas kiszolgálásban részesülnek minden egyes alkalommal, ezt a szolgáltatási minőséget pedig motivált munkatársakkal éri el a cég.

Az áruházlánc célja, hogy más szektorokkal szemben is versenyképes bért kínáljon. Fotó: Aldi
Az áruházlánc célja, hogy más szektorokkal szemben is versenyképes bért kínáljon. Fotó: Aldi

Az áruházlánc célja, hogy más szektorokkal szemben is versenyképes bért kínáljon már az első naptól fogva, meglévő munkatársainak pedig folyamatos bérfejlesztésekkel fizetésük reálértékének megtartására vagy növelésére törekszik. Az Aldi 2022-ben már kétszer is emelt bérein: januárban minden munkavállalóra egységesen vonatkozó 8 százalékos fizetésemelésről döntött, júliusban pedig pozíciótól függően 8-19 százalék közötti bérfejlesztést valósított meg. A mostani béremelés – néhány pozíciót leszámítva – egységesen 10 százalékos, és 2023. január 1-jén lép életbe. A vállalat folyamatos bérfejlesztésének köszönhetően így a legtöbb Aldi-dolgozó bére 12 hónap alatt 26-37 százalékos közötti mértékben emelkedett, ami számottevően meghaladja az infláció jelenlegi mértékét, ezáltal a munkatársak reálbére is növekedett. A vállalat sávos rendszerben honorálja munkatársai lojalitását: minél tovább dolgozik a vállalatnál egy munkavállaló, annál magasabb bérsávba kerül. A bérsávok minden esetben az Aldi-nál eltöltött szolgálati évekhez kötöttek, így a dolgozókat a munkaévek számának növekedésével bértárgyalások nélkül, automatikusan a következő bérsávba sorolják.

Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett 2023. január 1-jétől havi bruttó 430 700 forintra, a kiemelt üzletekben bruttó 473 800 forintra emelkedik. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 596 700 forint lesz. A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése a minimálbér több mint kétszeresére, havi bruttó 477 000 forintra, a 6. évtől bruttó 553 700 forintra nő, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 574 700 forint. Az üzletvezetők bére január 1-jétől bruttó 809 400 forinttól indul, míg a 10 éve az ALDI-nál dolgozó áruházvezetőké akár bruttó 1 249 800 forint is lehet. 

A vállalat kiemelt figyelmet fordít munkavállalói egészségmegőrzésére, ezért a versenyképes béreken kívül valamennyi munkatársának ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat is biztosít, továbbá minden nap friss zöldséget és gyümölcsöt kínál a dolgozóknak.

Az Aldi Magyarország dinamikusan fejlődik, az utóbbi időben pedig tovább nőtt a vásárlók érdeklődése a diszkontáruházlánc iránt. A megnövekedett vásárlószám és forgalom miatt a vállalat jelentősen növelte magyarországi munkatársai létszámát, hogy a megszokott magas színvonalon tudja biztosítani a lakosság, a magyar családok ellátását az emelkedő inflációs környezetben is alacsony árú élelmiszerekkel és non-food termékekkel. A vállalat ezért a tervezettnél jóval több új munkahelyet hozott létre a kereskedelem, a logisztika, az informatika és az ügyvitel területén: egy év alatt közel 1000 fővel nőtt az Aldi cégcsoport által Magyarországon foglalkoztatottak száma, ami közel 30%-os bővülésnek felel meg, így a cégcsoport már az ország 20 legnagyobb munkaadója közé tartozik. Az áruházlánc célja, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem egyik meghatározó szereplőjeként hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Ennek egyik pillére a jórészt magyar forrásból származó termékválaszték – a vállalat kizárólag hazai friss húst tart állandó kínálatában, továbbá 65 alapvető tejtermék és minden tojás is hazai termelőktől és feldolgozóktól jut el az áruházlánc üzleteinek polcaira. A vállalat számára a másik pillér a foglalkoztatottság növelése, stabil, válságálló munkahelyek létrehozása, amelyekhez versenyképes fizetések társulnak.

Címkék: Vállalat Aldi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megszűnik az MTVA bonyolult és átláthatatlan struktúrája és finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 19:34
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.
Vállalat Szép kis osztalék kifizetéséről döntött az INA
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:21
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent – közölte a társaság az MTI-vel.
Vállalat Elon Musk a világ első billiomosává válhat – Az SpaceX debütál a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:05
A SpaceX technológiára fókuszáló Nasdaq indexbe való bejegyzése jó teszt a tőzsdére lépő mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó vállalatok értékelésében, ezért a riválisok szorosan figyelemmel fogják kísérni.
Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG