5p
A regeneratív orvoslás új terápiás eljárásokkal rukkolhat elő a rákos megbetegedések, a genetikai rendellenességek vagy az autoimmun betegségek kezelésében. Az új terápiák piaca gyors növekedésnek indult, amely 2020 és 2025 között évente várhatóan 33 százalékkal bővül majd. Ennek ellenére a nagy gyógyszergyártó cégek feltűnően nem törődnek a változásokkal.

A regeneratív orvosi eljárások a jövőben teljesen felforgatják az egészségügyi szektort. Az olyan innovatív kezelések, mint az őssejt-, vagy a génterápia képesek lehetnek teljes mértékben meggyógyítani a betegeket ahelyett, hogy csak kezelnék őket. A gyógyszeripar ugyanis arra az üzleti modellre épül, hogy a hagyományos módon a gyógyíthatatlannak tűnő betegségeket is gyógyszerekkel próbálják kezelni. Ezzel szemben a regeneratív terápiákat speciális klinikákon és kísérletekre alapozva dolgozták ki. A forradalmi változás jelei a betegek részéről is érzékelhetőek, hiszen az igénybe vett gyógymódok fókusza az éveken át tartó gyógyszeres kezelések felől kezd eltolódni a végleges gyógyulást ígérő eljárások irányába – derül ki a Roland Berger legújabb, „Regeneratív orvoslás – A terápiás készítmények következő generációja felforgatja gyógyszerpiacot” című tanulmányából.

A szemléletváltás is fontossá válik

Az innovatív eljárások még kevés helyen érhetők el, mert ezek a terápiák teljesen más készségeket és technológiákat igényelnek, mint a gyógyszeres kezelések, illetve elfogadásukhoz egy bizonyos fajta szemléletváltásra is szükség van az orvosok és a betegek körében egyaránt. Ezzel együtt a regeneratív orvoslás piaca gyorsan növekszik – az előrejelzések szerint a jövőben évente 33 százalékos növekedés prognosztizálható az iparágban – ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 20 milliárd eurós piac 2025-re 130 milliárd euróra növekedhet. Ennek ellenére a nagy gyógyszergyártó cégek feltűnően nem kívánnak foglalkozni az új eljárásokkal, amellyel azt kockáztatják, hogy a piac egy jelentős részétől eleshetnek.

„A regeneratív orvoslásban megvan az a potenciál, hogy feje tetejére állítsa az egészségügyi szektort az olyan szereplőkkel együtt, mint az egészségbiztosítók, a kórházak és a gyógyszercégek” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. „A regeneratív gyógyászat az elkövetkezendő években leginkább a gyógyszerpiacot fogja átalakítani.”

Már új szereplők is feltűntek a piacon

Könnyen lehet, hogy a nagy gyógyszercégek nem lesznek képesek integrálni jelenlegi működésükbe az olyan új eljárásokat, mint az őssejt-terápia vagy a génterápia. Elképzelhető, hogy másfajta gondolkodásmódra vagy egy új üzleti modellre van szükség ahhoz, hogy az ilyen összetett termékekből profitot lehessen generálni.

Emiatt több új szereplő is feltűnt a piacon. A medtech, azaz a gyógyászati technológiával foglalkozó vállalatok közül többen már egy lépéssel a gyógyszeróriások előtt járnak. Mi több, a medtech iparág nagyobb nyereségességet érhetnek el a regeneratív gyógyászati eljárásokból, ugyanis ezek a vállalatok nem függnek egy terméktől, hanem széles termékkínálatot építenek fel. A medtech szereplők már most jelentkeznek fogyasztó specifikus és az egyéni igényekre reflektáló megoldásokkal, sőt legtöbbjük partneri együttműködésben van a regeneratív gyógyászat szereplőivel.

A nagy gyógyszergyártó cégek szerepe eddig is másodlagos volt a folyamatban

A nemzetközi gyógyszercégek eddig sem voltak túl aktívak a regeneratív gyógyászatban: az őssejt-, és génterápiák klinikai tesztelési fázisának több mint 80 százaléka biotechnológiai cégek kezében van. „A nagy gyógyszercégek nem csak azt kockáztatják, hogy ezek az új eljárások csökkenteni fogják az értékesítési bevételüket, hanem azt is, hogy egy feltörekvő üzletágban a partvonalra szorulnak” – mondta Schannen Frigyes, aki azt is javasolja a gyógyszercégeknek, hogy vizsgálják felül és tervezzék újra a jövőbeli üzleti modelljeiket. „A nagy gyógyszercégek jelenlegi ipari méretű gyártási és ellátásilánc-modellje nem kompatibilis az újonnan érkező terápiákkal.”

Mivel a regeneratív gyógyászati eljárásokat a betegekre kell szabni, a kórházi környezetben elvégzett helyi kezelések továbbra is szükségesek lesznek. Ez azt jelenti, hogy az értékteremtés nagy része nem kerül ki a kórház falain kívülre. A gyógyszeripar szereplőinek, hogy alaposan felül kell vizsgálniuk működésüket: meg kell duplázniuk az innovációs törekvéseiket és klinikai téren fel kell gyorsítaniuk fejlődésüket, hogy minél hamarabb, többféle megoldással lehessenek jelen a piacon.

A gyógyszeróriásoknak változtatniuk kell, ha nem akarnak lemaradni

A gyógyszercégeknek át kell gondolniuk szerepüket és megfelelő stratégiát kell kialakítaniuk, ha nem akarnak lemaradni a versenyben.

„A fejlődéshez a gyógyszercégeknek együtt kell működniük a biotechnológiai cégekkel és a klinikai kutatócsoportokkal. A földrajzi közelség az egyik létfontosságú tényező az újfajta eljárások esetében, ugyanis a regeneratív gyógyászatban fontos, hogy a gyártási folyamatok közel helyezkedjenek el a terápia alkalmazásának helyéhez” – mondta Schannen Frigyes, hozzátéve, hogy fontos szempont lesz a jövőben az infrastruktúra  is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG