2p
Kilenckor minden kiderül. Tegnap hazudtak, ma még hagyják őket dolgozni, holnap bármi lehet.

Frissítés: "Őszintén szólva, szerintem ez lesz az utolsó adás" - mondta Balázs, miután Bochkor Gáborék addig faggatták őket, hogy végül elmondták 9 óra előtt. A műsorvezető elmondta, hogy azok után, amit a rádió megcsinált velük tegnap este, már nem látják értelmét beülni péntekig.

Ma még hallgathatják Balázsékat élőben a Class FM hallgatói, de az elmúlt este eseményei alapján erre igen kevés esély volt néhány órája.

Kora este jött a rádiótól egy közlemény, hogy nem lesz Morning Show, illetve nem úgy, ahogy azt megszokhattuk: best of felvételeket játszottak volna be. A közleményben a döntést azzal indokolta a Class FM, hogy bár december végéig van élő szerződése Rákóczi Ferinek, Vadon Janinak és Sebestyén Balázsnak, de Balázs inkább a tévés karrierjére koncentrálna innentől, a rádió pedig tiszteletben tartja a döntést.

Csak hogy órákkal később Balázs a Facebookon egy élő videóban számolt be arról, hogy esze ágában sem volt felállni a mikrofon elől kollégáival, sőt, forgatása sincs már idén.

Kedden reggel kaptak egy levelet, amelyben az állt, hogy már nincs szükség a munkájukra. Miután a videó óriási ment a közösségi oldalon, a Class FM vezérigazgatója hívta fel Balázst, hogy legyen ma mégis élő Morning Show.

Most éppen még élőben vannak a srácok, de hát ki tudja, hogy meddig lesz ez így? A hallgatók már arra számítanak, hogy kilenckor bejelentik a búcsút. "Ketyeg az óra gyerekek" - mondta Balázs az adásban. A rádió pénteken elhalkul, elveszítette a frekvenciahasználati jogát az NMHH döntése szerint, de szó volt arról, hogy digitálisan megy tovább a műsor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
Vállalat Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:15
Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie – ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
Vállalat Összefog a WizzAir Elon Musk cégével
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:30
A Wizz Air sajtóközleményében jelentette be, hogy 2027-től lehet internetet használni a diszkont légitársaság járatain. A társaság emellett azt is közölte, hogy a közel-keleti eszkaláció miatt ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait.
Vállalat Milliárdos bevásárlást csinált Spanyolországban a román építőipari építőipari óriás
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:14
16 ezer tonnás kapacitást vesznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG