4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az összes hazai nagybank csatlakozott már a 600 milliárd forintnyi kkv-hitel kihelyezését lehetővé tevő programhoz.

A tizedik bank is csatlakozott az október elején indított Garantiqa InvestEU Garanciaprogramhoz, ezzel a teljes hazai bankszektor felsorakozott az összesen 600 milliárd forint összegű vállalati hitel kihelyezését segítő programhoz. Magyarország célja, hogy 2025-ben a GDP-arányos növekedés 3 százalék feletti legyen. Ez elképzelhetetlen az itthon működő vállalkozások több, mint 90 százalékát kitevő, a foglalkoztatottak 72 százalékát alkalmazó kis- és középvállalkozói szektor fejlődése nélkül.

A közvetlen uniós viszontgarancia mellett igényelhető termék ezzel az összes Magyarországon működő pénzintézet ügyfelei számára teszi elérhetővé és olcsóbbá a fejlődésüket szolgáló, versenyképességüket erősítő finanszírozást. Az októberben elindított garanciaprogram a várakozások szerint 17 ezer hazai kkv új hitelhez jutását segíti majd.

Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója
Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója

A program így fontos eleme azon kormányzati törekvéseknek, amely a hazai vállalkozások, kkv-k megerősítését, versenyképességük növelését célozzák, és érdemben járulhat hozzá a hazai gazdaság 3 százalék feletti növekedéséhez.

Az Európai Bizottság és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megállapodása révén az InvestEU program keretében a Garantiqa fennállásának legnagyobb nemzetközi hátterű garanciaprogramjához csatlakoztak most a hazai banki partnerek.

A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében, az Európai Unió 95 százalékos viszontgaranciájával a Garantiqa 1 milliárd euró összegben vállalhat kezességet, amivel 2028-ig összességében 600 milliárd forint értékű finanszírozás válik elérhetővé a magyar kkv-k számára. A program különlegesége ráadásul, hogy 17 ezer olyan hazai kkv kaphat benne banki finanszírozást, amelyek eddig erre nem számíthattak. 

„Az InvestEU programnak köszönhetően banki partnereink bevonásával újabb kedvezményes feltételeket kínáló kezességvállalási terméket tudunk biztosítani a magyar vállalkozások számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy a programhoz a teljes hazai bankszektor csatlakozott” – nyilatkozta Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az InvestEU program keretében kiemelt hangsúlyt kap a digitális és a zöld átállást támogató projektek finanszírozása, az agrár- és élelmiszeripari cégek hatékonyságnövelése, a beszállítói szerepvállalás és az innováció, valamint a termelékenység növelése. A program feltételrendszere hozzásegít a magyarországi felzárkóztatási régiók lemaradásának csökkentéséhez, a vidékfejlesztéshez. 

Az európai uniós szintű InvestEU Alap célja, hogy közel 400 milliárd eurónyi beruházást segítsen elő a 2021–2027 közötti időszakban. Az InvestEU uniós költségvetési garanciát nyújt az implementációs partnerek számára kockázatvállalási kapacitásuk növelése érdekében, ezzel hozzájárul az állami- és magánbefektetések mozgósításához. 


Az InvestEU program az EU tagállamok számára a kritikus, hosszú távú finanszírozást biztosítja, és jelentős magán- és állami forrásokat használ fel a fenntartható gazdasági fellendülés támogatására.

Az InvestEU Alap keretein belüli finanszírozást olyan implementációs partnerek közreműködésével valósítják meg, akik a 26,2 milliárd eurós uniós költségvetési garanciát felhasználva közvetlenül támogatnak projekteket (Az implementációs partnerek – ilyen a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. is – közvetlenül férnek hozzá a forrásokhoz, nem az EIF vagy az EIB közreműködésével).

A Garantiqa magyar garanciaintézmény, amely 1992 óta támogatja a kis- és középvállalkozások finanszírozását nagyrészt állami viszontgaranciás hátterű kezességvállalással. A Garantiqa állami és magántulajdonban lévő intézmény, amely a kereskedelmi bankokon keresztül közvetített finanszírozás útján jut el a kis- és középvállalkozásokhoz. Stratégiai partnerségben áll az összes Magyarországon működő jelentős kereskedelmi bankkal, azok több mint 1300 fiókból álló hálózatán keresztül. Az intézmény székhelye Budapesten található, és 133 főt foglalkoztat.

(x)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG