3p

Továbbra is optimisták a világgazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatban a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói, de saját vállalatuk növekedésébe vetett bizalmuk csökkent, míg a gazdasági növekedés kockázatai között első helyre a geopolitikai és politikai bizonytalanság került - derült ki a KPMG globális felméréséből.

A globális tanácsadó cég kilencedik KPMG CEO Outlook 2023 felmérése szerint a tavalyi 71 százalék után idén a vállalatvezetők 73 százaléka volt bizakodó a világgazdaság három éves kilátásaival kapcsolatban, míg saját cégük növekedésébe vetett bizalmuk három éves mélypontra, 77 százalékra csökkent.

A növekedés kockázatai között első helyre ugrott a geopolitikai és politikai bizonytalanság, míg egy évvel korábban a politikai bizonytalanság a rangsorban a hetedik helyen állt.

A kockázatok között 2022-ben és 2023-ban az első háromban szerepeltek a szervezeti-működési problémák, illetve a feltörekvő/diszruptív technológiák.

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére továbbra is optimisták a cégvezetők. Fotó: Depositphotos
A geopolitikai bizonytalanságok ellenére továbbra is optimisták a cégvezetők. Fotó: Depositphotos

A hosszan tartó bizonytalanság, az egybefonódó válságok - polikrízis - arra kényszerítette a vezérigazgatókat, hogy céltudatos megközelítéssel reagáljanak a bizonytalanságokra, átértékeljék stratégiai prioritásaikat, és együttműködésre épülő vezetői magatartással éljenek - értékelte a kutatás eredményeit Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója a közleményben.

A felmérés rávilágított arra, hogy a vállalatvezetők stratégiai prioritásai továbbra is három fő csoportba sorolhatók: technológia-digitalizáció-AI (mesterséges intelligencia), az ESG (környezeti, társadalmi és vállalati irányítási kérdések) keretrendszer, valamint a munkaerő megtartása és tehetséggondozás.

A felmérés szerint az ESG már az üzleti sikeresség alapját képezi, és a vezérigazgatók 69 százaléka állítja, hogy ezeket a szempontokat az értékteremtés eszközeként építették be üzleti tevékenységébe.

Tízből 7 vállalatvezető középtávú befektetéseinek élén a generatív mesterséges intelligencia áll, de legtöbben (57 százalék) az új technológiába történő beruházásoknál etikai kihívásokat hozták fel visszatartó erőként.

 A mesterséges intelligencia és a gyorsan változó technológiai környezet miatt a cégvezetők szerint megnőtt az igény a gyorsabb reagálásra, a hatékonyabb együttműködésekre, ezért közel kétharmaduk (64 százalék) arra számít, hogy a következő három évben teljes mértékben visszatérnek az irodai munkavégzéshez.

Tízből közel kilencen (87 százalék) kilátásba helyezte, hogy az irodai munkavégzést pénzügyi jutalommal, vagy előreléptetéssel ösztönzik.

 KPMG idei felmérésében a világ 11 országának 1325 vállalatvezetője vett részt. Az általaluk képviselt cégek mindegyikének árbevétele meghaladta az 500 millió dollárt, egyharmaduk éves forgalma pedig átlépte a 10 milliárd dolláros határt.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG