3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szűkítik a General Electric tevékenységét és több ezer főt elbocsátanak az új vezérigazgató hétfőn ismertetett tervének értelmében. A társaság Magyarország egyik legnagyobb vállalatának tulajdonosa, a kormány stratégiai partnere.
A General Electric (GE) Hungary Zrt. nagykanizsai gyára. MTI Fotó: Varga György

John Flannery, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező amerikai központú ipari konglomerátum augusztusban hivatalba lépett vezérigazgatója elmondta, hogy három területre, a repüléstechnikára, az energetikára, valamint az egészségügyre, azokra az ágazatokra összpontosítanak, amelyekben erős technológiai alapokkal és kiterjedt ügyfélhálózattal rendelkeznek.

Elbocsátások, eladások jönnek

A szerteágazó portfólióval rendelkező vállalatnál 20 milliárd dollár értékű eszközállomány leépítését is tervezik. Ennek jegyében a GE fokozatosan megválik az olajipari szolgáltatásokat nyújtó Baker Hughes cégben birtokolt 63 százalékos részesedésétől, ami legkorábban 2019-ben kezdődhet el.

A költségek csökkentésének részeként a General Electric több ezer alkalmazottól válik meg, ideértve a kutatás-fejlesztési részleget, a digitalizációs ágazatot és a vállalatirányítást. Az igazgatótanácsot sem kímélik, tagjainak számát 18-ról 12-re csökkentik. A vállalati vezetők fizetését pedig a vállalat, illetve a cég részvényeinek tőzsdei teljesítményéhez kötik.

Az egyik legnagyobb magyar vállalat

A GE 1989 óta van jelen Magyarországon, a legnagyobb amerikai befektető, és egyben az egyik legnagyobb magyar vállalat is. Több mint 10 ezer munkatársat foglalkoztat, 12 gyárat, 5 kutatás-fejlesztési központot és 3 üzleti központot üzemeltet. 2012 végén a GE és a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Idén júliusban a társaság csatlakozott a kormány beszállító-fejlesztési programjához.

Később azt közölték: digitális iparvállalattá alakul át a General Electric Magyarország, ennek részeként pedig eladja az izzó üzletágat is >>

Megvágták az osztalékot - zuhan az egyébként is gyengén teljesítő részvény

A General Electric teljesített legrosszabbul idén a Dow Jones indexet alkotó vállalatok között. Az év eleje óta több mint 100 milliárd dollárral csökkent piaci tőkeértéke, a részvény pénteki záróárfolyama 33 százalékkal volt alacsonyabb mint az év elején.

Flannery megerősítette, hogy 24 centről 12 centre csökkentik a GE negyedéves osztalékát, amivel évente mintegy 4 milliárd dollár készpénzt spórolnak meg. A jövő évi profitelőrejelzést pedig részvényenként 1-1,07 dollárra csökkentették az eddigi 2 dollárról. A Wall Street ennél jobb, 1,16 dolláros előrejelzésre számított. Zárásra több mint 7 százalékot estek a társaság részvényei.

A GE részvények árfolyama az elmúlt 1 évben. Forrás: Nasdaq
Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG