2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében - írta csütörtökön a Bild című német lap.

A beszámoló szerint a Ford Fiesta modellt gyártó üzemben a következő öt héten mintegy ötezer alkalmazott csak keddtől csütörtökig dolgozik majd. Az átszervezésre azért van szükség, mert a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború szétzilálta a beszállítói hálózatokat, így krónikus a félvezető-hiány, a háború kezdete óta pedig az ukrajnai gyártású kábelkötegek ellátása is akadozik.

A Ford 1931 óta működtet üzemet Kölnben, ahol 1998-ban az amerikai cég európai központját is kialakították. A Németország nyugati részén fekvő nagyvárosban nagyjából 15 ezer embert foglalkoztatnak, a gyártás mellett például a fejlesztés területén. A Fiesták gyártása az utóbbi hónapokban többször szünetelt már az alkatrész-, és alapanyag-ellátási zavarok miatt, így áprilisban is alig készültek új autók.

Komoly gondok vannak a Fiesta gyártásával. Forrás: Pixabay
Komoly gondok vannak a Fiesta gyártásával. Forrás: Pixabay

Hosszabb távon végleg leállítják a hagyományos meghajtású kocsik gyártását, mert a Ford teljesen átáll az elektromos autókra. Az üzemet is átalakítják, erre 1,8 milliárd eurót (700 milliárd forint) fordítanak a következő években. A fejlesztés részeként felépítenek a többi között egy akkumulátor-gyártó üzemegységet.

Az első tisztán elektromos hajtású és tömeggyártásra szánt személyautó a tervek szerint 2023-tól készül Kölnben, és 2024-ben egy második elektromos modell is megjelenik majd a németországi üzem termékpalettáján.

Az elektromos személyautók tervezésére, gyártására és forgalmazása a cég Ford Model e néven létrehozott egy új üzletágat, amely a haszongépjárművekre szakosodott Ford Pro-val együtt 2024-től hét modellt kínál majd Európában. A társaság várakozása szerint 2026-ban már 600 ezernél is több elektromos hajtású gyártmányt értékesítenek az európai piacon, világszerte pedig több mint kétmilliót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
Vállalat A klímaváltozás már benyújtotta a számlát a vállalatoknak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 15:27
A rekordaszály után új korszak jön az energiaellátásban.
Vállalat Újabb nagy lépésre készülhet a 4iG Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 14:23
 Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke Washingtonban tárgyalt a cég amerikai partnerségeinek megerősítéséről kormányzati szervekkel és stratégiai ipari partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG