3p
Szabad-e egyetlen focistának annyit fizetni, amennyi több ezer munkás bére? Bár a Fiat-dolgozók szerint a Juventus-Ronaldo üzlet luxus, tulajdonosaik még ezt is könnyen megengedhetik maguknak. És még az is lehet, hogy a portugál szupersztár behozza majd az árát.
Cristiano Ronaldo EPA/ANDY RAIN


Sztrájkba lépnek egy Fiat-gyár dolgozói amiatt, hogy a Juventus olasz fociklub megvásárolja a Real Madrid sztárját, Cristiano Ronaldót. A dél-olaszországi Melfiben lévő üzem munkásai vasárnap este 10-től kedd este hat óráig szüntetik majd be a munkát.

A USB szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben a dolgozók „hatalmas gazdasági áldozatokat” hoznak, addig a klub tulajdonosai százmillió eurót költenek egyetlen játékosra. Szerintük több ezer dolgozó jövőjét kellene biztosítaniuk ahelyett, hogy egyetlen embert tesznek még gazdagabbá. A szakszervezet attól is tart, hogy a portugál csatár megvásárlása miatt kevesebb jut majd befektetésekre.

Ugyanaz a tulaj

Habár a Juventus és a FiatChrysler két külön cég, tulajdonosi szinten összefonódnak: mindegyiküket részben az Agnelli-család birtokolja az Exor befektetési holdingon keresztül. Az Exornak az autógyártóban 30, a fociklubban 64 százalékos részesedése van. Andrea Agnelli, a Juventus elnöke a FiatChrysler és az Exor igazgatóságának is tagja. A Melfiben lévő gyár a hét olaszországi üzem egyike, itt gyártják például a Fiat Puntót és a Fiat 500 X-t.

Ami az évszázad üzletét illeti – az egyik olasz lap nevezte így a dealt –, a Juventusnak összesen 340 millió euróba (110 milliárd forintba) kerül majd a csatár: 100 millió euró az átigazolási díj, 30 millió euró Ronaldo éves fizetése, és ugyanennyi az adó. Ez azt jelenti, hogy a portugál spíler átszámítva 27 millió forintot keres majd naponta.

Ötmilliárdos profit

Az viszonyítás kérdése, hogy ez sok vagy kevés. A FiatChrysler felszálló ágban van: nettó profitja több mint egymilliárd euróra nőtt az idei első negyedévben. Ez mintegy 360 millió euróval több az egy évvel korábbi értéknél. A várakozások szerint az idei nettó nyereség elérheti az ötmilliárd eurót, azaz lesz mit visszaosztani a tulajdonosoknak, akik továbbra is tudnak majd áldozni a klubra. A Financial Times szerint egyébként az Exor mintegy 12 milliárd eurót ér.

A Ronaldo-üzlet önmagában is behozhatja az árát: a klub részvényei már a sztár érkezéséről szóló híresztelésekre kilőttek. A portugál spíler „topmárka”, azaz nem csak a pályán hajthat hasznot, hanem azon kívül is – gondoljunk csak az állandó médiajelenlét reklámértékére vagy éppen a merchandise bevételekre.

Hétezerszeres különbség

Egy gyári munkás átlagbéréhez képest persze csillagászati összeget költ a Juventus Ronaldóra. Míg például a Fiat szerbiai üzemében 350 euró a havi kezdőfizetés, addig a portugál sztár 2,5 millió eurót, azaz több mint hétezerszer többet vihet haza havonta. Bár az olasz gyárak dolgozói ennél nyilván jobban keresnek, Ronaldo béréből átlagban még így is több ezer munkást lehetne eltartani.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
Vállalat A Wizz Airre veszélyesebb a kerozinhiány, mint a Ryanairre
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 19:37
Az ír légitársaságnak kevesebb a közvetlen közel-keleti kitettsége, mint magyar versenytársának, ezért jobb helyzetben van a kerozinhiány idején. Az iráni háború kitörése óta a kerozin ára a duplájára nőtt.
Vállalat Megjött a Wizz Air válasza a bedőlésével kapcsolatos nyilatkozatra
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:30
A fapados társaság ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Vállalat Eladási hullám a Wizz Air részvényeinél, miután a versenytárs szerint becsődölhet a cég
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 16:30
A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.
Vállalat Újabb országban nyert el importőri jogokat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 13:19
Romániában is bevezethetik a kínai márkát.
Vállalat Már a végkielégítésekről tárgyalnak az Electrolux jászberényi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 11:24
Hatszáz embert küldenek el, 2026 végén bezár a gyár.
Vállalat Már megint miben mesterkedik Elon Musk?
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 18:05
Musk 1,4 milliárd dollárért vásárolt SpaceX részvényeket.
Vállalat Újabb rekord a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cégnél
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:44
66 százalékos növekedéssel 2,3 milliárd forintra növelte nettó árbevételét a 2025-ös évben a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég a 2024-ben elért közel 1,4 milliárd forintról. A ViVeTech Nyrt. adózott eredménye ezzel párhuzamosan a 2025-ös évben mintegy 50 százalékkal, 193,8 millió forintra bővült a 2024. évi 128,8 millió forintos szintről – derül ki a társaság mai napon publikált, magyar számviteli szabályok szerinti nem konszolidált éves beszámolójának közgyűlési előterjesztéséből. 
Vállalat Kétsebességes pályán a hazai ingatlanpiac – interjú Gereben Mátyással
Natív tartalom | 2026. április 21. 17:05
A magyar ingatlanpiac 2025-ben látványosan kettévált: miközben a hotelek és a kiskereskedelmi ingatlanok erős teljesítményt nyújtottak, az irodapiac továbbra is kihívásokkal küzd. A háttérben gazdasági bizonytalanság, átalakuló bérlői igények és a fenntarthatóság felértékelődése áll. Ezekről a trendekről beszélgettünk Gereben Mátyással, a CPI Hungary országmenedzserével.
Vállalat Átadja a stafétát az Apple vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 08:54
Tim Cook lemond a Steve Jobs-tól 15 éve örökölt vezérigazgatói posztról az Apple-nél. Ez idő alatt az Apple piaci értéke mintegy 3600 milliárd dollárral nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG