5p
A magyar GDP egyik legfontosabb összetevője a folyamatosan növekvő autóipar, mely jelenleg is több mint 154.000 embert foglalkoztat. 2016-ban a hazai gyáripari teljesítményünk 29 százalékát adta ez az iparág, 25,4 milliárd eurót termelve, ráadásul további növekedés várható a jövőben. Másrészt az emissziós botrányok komoly gondot jelenthetnek már középtávon is, azonban hatásaik egyelőre nem érezhetők hazánkban.

Az Euler Hermes magyarországi autóipari elemzéséből kiderül, hogy a négy nagy hazai gyártó – Mercedes, Audi, Opel, Suzuki – beruházásai mellett további lehetőséget jelenthet, hogy hazánk az innovatív technológiák fejlesztésének (önvezetőjármű-szoftverek, akkumulátorok, tesztpálya) egyik központjává válik. A másik oldalról egyre nagyobb nehézséget okoz – és nem csak erre a szektorra jellemzően – a növekvő hazai munkaerőhiány, melynek kezelése komoly kihívást jelent a gyártók és a beszállítók számára is.

Autóipari központ lettünk

Magyarország teljes exportjának 20 százalékát az autóipar teszi ki, és a világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából 15 van jelen hazánkban. A négy nagy hazai autógyártó mindegyikénél – a folyamatos gyártáson kívül – jelentős beruházások zajlanak. Az Audi gyárfejlesztése mellett, – melynek köszönhetően már a Q3 és a Q4 modellek is nálunk készülhetnek – a Mercedes Benz Hungária Kft. tervei között szerepel a meglévő üzem 580 millió eurós fejlesztése és egy új üzem felépítése is, mely 1 milliárd eurós befektetést igényel. A Suzuki esztergomi gyára 1992 óta töretlenül üzemel, míg az Opel új tulajdonosa nemrég jelentette be a magyar üzem hosszútávú fejlesztési terveit. További pozitív hír a szektor számára, hogy a 2017 első félévében bejelentett, állami támogatást is élvező, tervezett hazai nagyberuházásokból nagyságrendileg minden harmadik (35%) köthető az autóiparhoz.

A hazai gépjárműgyártók első szintű, közvetlen beszállítói a magyar gazdaság egyik legfontosabb szereplői jelenleg, és az Euler Hermes besorolása alapján többnyire az alacsonyabb kockázatú kategóriába tartoznak. Ennek oka a hosszútávú szerződések megléte a gyártókkal, a folyamatos innováció, a kifejezetten szigorú audit szabályok alkalmazása, illetve a szektorra jellemző, az átlagnál megbízhatóbb fizetési fegyelem.  Éppen ezért a hazai beszállítói szektorban lévő cégek általánosságban jó pénzügyi-nyereségességi mutatókat tudnak felmutatni, és ennek megfelelően az egész hazai autóipar is az alacsony kockázatú szektor-besorolásban található az Euler Hermes besorolása alapján. Ezzel összefüggésben megemlíthető, hogy a cég által a magyarországi piacon nyújtott hitelbiztosítási fedezet 14 százaléka köthető az autóiparhoz.

A beszállítóknak nincs könnyű dolga

A magyar autóipari termelés 92 százaléka exportra irányul, így ezt a szektort lehetetlen elszigetelten, csak a hazai folyamatokra fókuszálva elemezni. Mindez azt is jelenti, hogy a globális trendek és folyamatok szinte azonnal éreztetik hatásukat: a német gazdaság esetleges lassulását, a Brexittel kapcsolatos kihívásokat, a kínai vagy éppen az orosz piacok problémáit azonnal megérezzük. Az erős exportfüggőség természetesen a beszállítókra is vonatkozik, és az ő esetükben is – akár a multikra, akár a hazai KKV beszállítókra gondolunk – egyre fontosabb a gyors reagálás és az, hogy fejlesztéseikben, beruházásaikban is előrelátó módon, igyekezzenek mindig egy lépéssel a versenytársaik előtt járni – mondta Bujdosó Tünde, az Euler Hermes Hitelbiztosító kockázatkezelési igazgatója.

Az infotainment és a telematikai rendszerek növekvő fontossága miatt tehát a beszállítóknak is alkalmazkodniuk kell: a szoftverfejlesztés jelentősége egyre növekszik az elmúlt időszakban, megváltoztatja az iparág szereplői számára az új termékek és szolgáltatások kialakításának ütemezését. A számítógépes rendszerek stabilitása-fejlesztése, például az önvezető autókhoz kapcsolódóan egyre kritikusabbá válik, és ennek megfelelően a K+F+I költések szerepe is tovább emelkedhet ezen a területen. Mindezt felismerve a 2014-2020-as költségvetési időszakban a magyar kormány 3 milliárd eurót fordít K+F+I területekre, melynek feltehetően egy jelentős része fog az autóipari beszállítóknál hasznosulni, ez pedig további lökést adhat a szektornak.

A következő évekre tekintve pozitív képet látunk, a beruházások nem állnak le: a Mercedes-Benz még tavaly jelentette be, hogy egymilliárd eurós beruházás keretében Kecskeméten egy új üzemet hoz létre. 2017 május végén felavatták a Samsung százmilliárd forintos beruházásban létrejött elektromosjármű-akkumulátor gyárát Gödön, mely az európai elektromos autóipar fellendülésében is fontos szerepet kaphat. Ugyanebben az időpontban, bő két hónapja Zalaegerszegen elkezdték építeni azt az európai szinten is egyedülálló tesztpályát, amely a hagyományos mellett az önvezető járművek tesztelésére és fejlesztésére is alkalmas lesz.

A beruházás értéke 40 milliárd forint. Szintén az elektromos és az önvezető autókhoz kapcsolódó hír, hogy a Tesla, várhatóan az év végéig, megépíti Győrben az első Supercharger névre keresztelt töltőállomását. Ugyanakkor az, hogy a Tesla európai gyártásának központja melyik ország lesz a régiónkban, feltehetően a 2017-es év második felében dőlhet csak el. Mindez egy közel 5 milliárd eurós beruházás lehet, mely természetesen egyből feltenné hazánkat az elektromos autógyártás világtérképére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG