3p

Rekordnyereséget ért el a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat 2021-ben, annak ellenére, hogy forgalma visszaesett - mondta el Meng Van-csou, a vállalat pénzügyi igazgatója hétfőn a dél-kínai Sencsenben, a Huawei videolinken keresztül az interneten is közvetített éves mérlegbeszámolóján.

A Huawei forgalma tavaly 28,6 százalékkal csökkent éves összehasonlításban, 636,81 milliárd jüant (99,99 milliárd dollár) elérve. Az eredmény megfelelt a vállalat decemberben közölt előrejelzésének. A sencseni székhelyű óriásvállalat 2020-ban még 3,8 százalékkal növelte a forgalmát a megelőző évhez képest.

A vállalat nettó nyeresége tavaly éves összevetésben 75,9 százalékkal 113,71 milliárd jüanra (17,8 milliárd dollár) nőtt, ami az eddig elért legmagasabb éves nettó nyereség a vállalat történetében. 2020-ban a Huawei az amerikai szankciók, valamint a koronavírus-járvány együttes hatására 3,2 százalékos profitnövekedést tudott csak elérni, jóllehet a 2020-as 64,6 milliárd jüan (10,14 milliárd dollár) nettó nyereség szintén rekordmagasnak számított.

Jól teljesített a Huawei. Fotó: Pixabay
Jól teljesített a Huawei. Fotó: Pixabay

Az értékesítési árbevétel Kínában éves bázison 30,9 százalékkal 413,3 milliárd jüanra (64,90 milliárd dollár) csökkent. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben - Kína nélkül - az értékesítési árbevétel 16,7 százalékkal, az európai és a közel-keleti térségben 27,3 százalékkal, az amerikai térségben pedig 26,3 százalékkal zsugorodott.

Az okoseszközöket magában foglaló fogyasztói üzletág forgalma éves összevetésben 49,6 százalékkal 243,4 milliárd jüanra (38,22 milliárd dollár) esett vissza.

A mobil távközlési hálózati berendezéseket gyártó üzletág a teljes forgalom legnagyobb részét, több mint 44 százalékát tette ki tavaly. Az üzletág forgalma 7,0 százalékkal zsugorodott 2020-ról, 281,5 milliárd jüanra (44,2 milliárd dollár) csökkenve.

A vállalat tavaly bevételének 22,4 százalékát, 142,7 milliárd jüant (22,41 milliárd dollár) fordította kutatás-fejlesztésre. A Huawei 2012 óta évről évre növelte kutatás-fejlesztési ráfordítását, amely a 2021-ig eltelt tíz év során összesen 845,6 milliárd jüant (132,78 milliárd dollár) tett ki.

Meng hangsúlyozta: a forgalom tavalyi visszaesése ellenére a vállalat képességei javultak a profitszerzés és a pénzforgalom termelése terén, továbbá egyre jobban kezelik a bizonytalanságot.

Kuo Ping, a Huawei soros elnöke a vállalat jövőbeli terveit illetően elmondta: a Huawei folytatni kívánja a digitalizáció, az okos átállás és az alacsony szén-dioxid-kibocsátás területein tett erőfeszítéseit.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG