Újabb hitelprogram próbál életet lehelni a magyarországi vállalati beruházásokba – erről ír laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor.hu. Az MNB a korábbi, Minősített Fogyasztóbarát termékek mintájára elindított egy új, egységes és a hazai kis-és középvállalati szektort célzó hitelminősítési rendszert. Eddig négy hazai nagybank nyújtotta be a pályázatát, hogy szeretné elnyerni a Minősített Vállalati Hitel (MVH) címkét. Közülük az OTP Bank fiókjaiban szeptember 1-jétől már elérhető a konstrukció.
A Minősített Vállalati Hitel legfontosabb feltételei a következők:
- a forint alapú hitel csak beruházási célokra fordítható azon mikro-, kis- és középvállalkozások számára, amelyek legalább 2 lezárt üzleti évvel rendelkeznek (például gépek beszerzésére, ingatlanvásárlásra, irodaterület-bővítésre, termőföld vásárlásra használható)
- a hitel változó és/vagy futamidő végéig rögzített kamatozású lehet, maximált kamatfelárral
- egy vállalkozás legalább 300 millió forintot igényelhet
- a maximális futamidő 10 év
Eddig a támogatott hitelek nem indították be a szektort
A portál hozzáteszi, hogy a nemzetgazdasági beruházások már évek óta csökkenő pályán mozognak. Annak ellenére is, hogy a Demján Sándor Program számos támogatott lehetőséget kínál, de a Széchenyi Kártya Program beruházási hitele is a piacinál jóval kedvezőbb feltételekkel érhető el.
Ennek ellenére a legfrissebb, idei második negyedéves adatok alapján 8,2 százalékkal maradt el az ágazat teljesítménye az egy évvel korábbitól. Az első negyedévhez mérten pedig, szezonálisan kiigazítva 1,1 százalékos volt a visszaesés. A KSH szerint a beruházások ismételt csökkenéséhez legnagyobb mértékben az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar, valamint az oktatás járultak hozzá.
Elemzők szerint nemcsak a magas piaci kamatok, hanem a gyenge külső kereslet, az európai uniós források hiánya, valamint a vállalati és lakossági bizalom alacsony szintje is hozzájárultak az elmúlt évek lejtmenetéhez.
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes. 
