5p
A hatékony kommunikáció az üzleti siker egyik legfontosabb tényezője, éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy egy vállalkozás milyen távközlési szolgáltatást vesz igénybe. A mobil előretörése az élet minden területén, így az üzleti világban is tapasztalható, azonban vannak olyan kihívások, amelyeknél célszerű a legmodernebb vezetékes technológiát bevetni. A témáról Király Istvánnal, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Király István

Létezik az üzleti szférában „mindent vivő” távközlési szolgáltatás, amely univerzálisan minden vállalkozás igényeit képes kielégíteni?

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, amit az üzleti világban talán úgy lehetne lefordítani, hogy ahány vállalkozás, annyi igény. Ez így van a távközlési szolgáltatások esetében is, hiszen teljesen másra van szüksége egy néhány fős mikrocégnek, mint egy sok telephellyel, több ezer alkalmazottal rendelkező nagyvállalatnak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor arról döntenek egy cégnél, hogy milyen távközlési szolgáltatást vesznek igénybe, alaposan felmérjék az igényeket és pontosan meghatározzák azt, hogy mire is fogják használni a szolgáltatásokat.

Vezetékes szolgáltatások esetében miben különbözik a szolgáltatás minősége a vezeték nélküli hálózatokhoz képest a stabilitás vagy gyorsaság tekintetében?

A gyors ütemben fejlődő hálózatoknak köszönhetően egyre több esetben nyújt remek megoldást a mobiltechnológia nemcsak a telefonhívások lebonyolítására, de az internet-hozzáférésre is. A vezetékes technológiának azonban vannak olyan előnyei, melyek sok területen szinte megkerülhetetlenné teszik az alkalmazását, ezek elsősorban a sebesség és a biztonság területén mutatkoznak meg. A vezetékes adat- és internetszolgáltatások akár 99,9 százalékos rendelkezésre állást biztosítanak, a minőséggarantált nagysebességű adatforgalom pedig szimmetrikus, így internetezéskor kimagasló az internetkapcsolat rendelkezésre állása, és a feltöltési irány sem lehet szűk keresztmetszet. Azonban, ha vezetékes szolgáltatás igénybe vétele mellett döntünk, érdemes a legmodernebb megoldások közül választani. Ilyen például a bérelt vonali szolgáltatás.

A bérelt vonali szolgáltatás milyen területeken lehet igazán hasznos?

A bérelt vonali szolgáltatás említett előnyei - a folyamatos, jó minőségű, előre meghatározott sávszélességű internetkapcsolat – olyan vállalkozások számára lehetnek különösen hasznosak, amelyeknél fontos a megbízható világhálós hozzáférés, mert például saját honlapot vagy online áruházat működtetnek. Emellett akkor is célszerű ezt a konstrukciót választani, ha egy cég interneten keresztül továbbít nagy mennyiségű adatot, illetve a munkatársai gyakran vesznek részt online videó-konferencia hívásokban.

A Vodafone Magyarországon elsősorban mobilszolgáltatóként ismert. Mikor lépett be a cég a vezetékes piacra?

A Vodafone világszerte több mint 1 millió kilométernyi optikai hálózattal rendelkezik, és 73 országban nyújt IP alapú VPN szolgáltatásokat mintegy 25 ezer vállalatnak, köztük számos olyan globális cégnek, amely Magyarországon is jelen van. A Vodafone Magyarország 9000 kilóméternyi optikai gerinchálózatával több mint egy éve tartozik a vezetékes adat- és internetszolgáltatásokat kínáló távközlési cégek közé. Először tavaly júniusban jelentünk meg a menedzselt üzleti vezetékes szolgáltatások piacán. Mára már több mint 100 nagyvállalati ügyfelének szolgáltatunk bérelt vonalat, bérelt vonali internet szolgáltatást és virtuális magánhálózati szolgáltatásokat, kiegészítve ezáltal a Ready Business vállalati mobil- és Vodafone Iroda szolgáltatásokat.

A bérlet vonali szolgáltatásnak vannak területi korlátai?

A Vodafone modern optikai hálózatára alapozva az ország teljes területén képes bérelt vonali szolgáltatást nyújtani internet-hozzáféréssel is. A megoldás révén a társaság ügyfelei végponttól végpontig menedzselt, nagyvállalati szintű adatkapcsolathoz juthatnak hozzá.

Ez mit jelent a számok nyelvén?

A hozzáférés sebessége az adott cég igényeihez igazítható, de akár 1 gigabit/s-os, garantált szimmetrikus sávszélességgel is igénybe vehető a szolgáltatás. A Vodafone hálózata akár 99,9 százalékos rendelkezésre állása biztosítja, hogy folyamatos legyen a vállalkozás kommunikációja az ügyfelekkel, beszállítókkal, illetve adott esetben a telephelyek között.

A biztonságos, nagy sebességű adatforgalmon kívül milyen támogatást kapnak a bérelt vonali szolgáltatást igénybe vevők?

A bérelt vonali szolgáltatás használatához szükséges üzembe helyezést, a tervezéstől egészen az eszközök telepítéséig és beállításáig a Vodafone mérnöki csapata végzi. A megoldást választó cégek egyedülálló módon az ügyfél igényei szerint testreszabott, professzionális önkiszolgáló felületen keresztül rendelhetik meg a szolgáltatást, ahol később is nyomon követhetik hálózati eszközeik állapotát. Ezen kívül a Vodafone Műszaki Ügyfélszolgálatától is kérhetnek segítséget, amely napi 24 órában, a hét minden napján dedikált mérnökcsapattal garantálja a gyors beavatkozást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lehetetlen helyzetbe hozhatja a startup-alapítókat a vagyonadó
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:11
A Startup Hungary szerint akár az éves fizetésük többszörösét is befizethetik az induló vállalkozások alapítói, mert a tervezet nem számol a startupok értékelési sajátosságaival.
Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG