2p
A Regio Játék becslése szerint az éves magyar játékpiaci forgalom meghaladhatja az 50 milliárd forintot, melynek fele, 25-27 milliárd forint a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik - közölte a cég.

Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője a közleményben elmondta: a játékpiac legerősebb időszaka minden évben a karácsonyhoz köthető, így az év végi ünnepi szezonban a legmagasabbak a kosárértékek. Idén átlagosan 11 ezer forintos online és 8800 forintos hagyományos áruházi vásárlásokat várnak. Ezt alátámasztja a legfrissebb kutatásuk is: idén a szülők fele több mint tízezer forintot tervez költeni, 40 százaléka pedig 5 000-10 000 forint közötti összeget szán gyerekenként a karácsonyi ajándékra.

Adataik szerint mikulásra a szülők közel fele 2000 forint feletti, 26,5 százaléka 1500-2000 forint közötti, 16,5 százaléka 1000-1500 forint értékben vásárol ajándékot, 9 százalék kevesebb mint ezer forintot költ. Idén leginkább édességet (47 százalék) és játékot (44 százalék) kapnak a gyerekek, a később beváltható élményutalványok és a zsebpénz nem jellemző.

Idén karácsonykor a szokásosnál többen vásárolnak játékot a weben (Fotó: pixabay.com)
Idén karácsonykor a szokásosnál többen vásárolnak játékot a weben (Fotó: pixabay.com)

Az előző éveknek megfelelően tovább nő az online vásárlások, és a mobilról érkező tranzakciók száma is, mindkettő a duplájára nőtt 2019 azonos időszakához képest - mondta. A felmérésben részt vevők 67 százaléka fog interneten ajándékot vásárolni. Közölte: idén jellemzően 2-3 különböző meglepetést találnak majd a gyerekek a fa alatt, a legnépszerűbb játékkategóriák pedig a kreatív, fejlesztő játékok, a társasjátékok és az örök klasszikus Lego készletek lesznek.

A magyar tulajdonú Regio Játékkereskedelmi Kft. 2020-ban 43 áruházra bővítette hálózatát, közel 25 százalékos részesedésével piacvezető a hagyományos magyar játékpiacon. A cég több mint 500 dolgozót foglalkoztat. 2019-ben 13,2 milliárd forint nettó árbevételt értek el, az előző évi 12,2 milliárd forintot követően.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG