2p
Egyelőre értékelik a beérkezett ajánlatot.

A héten közepén jelent meg az a hír, amely szerint a magyar leányvállalatot is bevonhatják abba a tranzakcióba, amelynek során a Telenor kilép a régió piacairól. A hírt, amely szerint Bulgáriából, Szerbiából és Montenegróból is kivonulhat a Telenor, a Mergermarket nevű akvizíciós információszolgáltató cég tudta meg bennfenntesektől.

Valóban 4 szolgáltatót érintene

Pénteken a norvég távközlési vállalat közleményt adott ki, amelyben azt írták: a Telenorhoz érdeklődés érkezett közép-kelet európai érdekeltségeinek megvásárlása iránt. A portfolió a magyar, a bolgár, a montenegrói és a szerb mobilszolgáltatásokat foglalja magában.

A Telenor megkezdte a beérkezett dokumentum értékelését. A vállalat arra számít, hogy az értékelés 2018 első negyedében befejeződik. Az értékelési folyamat nem befolyásolja a Telenor működését.

3,5 millió SIM-kártyát kell ellenőrizni: nézd meg, a tiédet is? >>>

Az érdeklődés felkérés nélkül érkezett be. A Telenor közép-kelet-európai vállalatai erős piaci pozícióval bírnak, pénzügyi helyzetük szilárd, és 2017-ben mintegy 9 százalékkal járultak hozzá a Telenor-csoport bevételéhez, és az EBITDA 8 százalékát adták - áll a közleményben.

A Telenor a fentiekkel kapcsolatban sem további közleményt, sem kommentárt nem tesz közzé, míg az értékelési folyamat be nem fejeződik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG