2p
Nagyon csúnya ügy bukott ki, egy államtitkárnak sikerült jól összefoglalnia a mai valóságot.

A hvg.hu birtokába került egy beszélgetés felvétele, amely Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára és ifj. Bozsik József, a fogathajtók azóta posztjáról eltávolított szövetségi kapitánya között hangzott el januárban. Egy Jobbikhoz köthető tévé riportja nyomán borult a bili, itt ugyanis Bozsik szavai alapján kiderült, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok a szilvásváradi kiemelt kormányberuházásként épült pályával.

Igaza lehetett, ugyanis a milliós versenylovakat megfázástól kellett félteni, a nézőközönség is vacogott, ráadásul az elvileg “felszakíthatatlan, speciális talaj” darabokban szakadt fel a verseny során. A lovasközpont megvalósításra kiírt meghívásos pályázaton egyedüli ajánlattevőként – egy egri kft.-vel közösen – Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. tarolt.

Fenyegetőzés?

A beszélgetésben Czerván egy ponton azt mondja a kritikát megfogalmazó fogathajtónak: szövetségi kapitány vagy, és a lovasszövetségnek a kormány adja a támogatást a működéséhez, ne vicceljünk már.

Megjegyzi azt is: arra kérnélek, hogy ezt ne csináld a jövőben, legalábbis, ha nem akarsz ebből problémát.

Mikor a fogathajtó Czervánnak is igyekezett felsorolni a komoly hiányosságokat, a hvg.hu cikke szerint a fideszes politikus úgy reagált:

Én politikus vagyok, én csak azt láttam, hogy egy olyan dologról nyilatkoztál negatívan ellenzéki médiában, ami kiemelt kormányberuházás. Ennyi.

A hvg.hu megkereste Czerván Györgyöt, aki először azt mondta, hogy nem látta a Szilvásváradon készült N1TV-riportot, csak hallott róla. Azt állította, hogy ifjabb Bozsik Józsefet nem ismeri közvetlenül, csak az édesapját. A lap unkatársa ekkor játszotta le neki a hangfelvételt. A fideszes politikus szerint „butaság, hogy megfenyegette” volna a szövetségi kapitányt, aki viszont „hülyeségeket beszélt”, és „gázos interjút” adott, a a szilvásváradi beruházással “nincs semmi olyan műszaki probléma, ami meggátolná a versenyeztetést”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG